A COVID-19 járvány idején talán morbid, illetlen arról beszélni, hogy az emberiséggel egyidős a másik elpusztításának szándéka, amelynek egyik leghatásosabb, legpusztítóbb eszköze a betegség terjesztése. Előrebocsájtom: nincs szándékomban a kedélyeket borzolni, azt meg végképp nem szeretném sugallni, hogy a mostani járványt okozó SARS-CoV-2 vírus emberi alkotás lenne, ami véletlenül, vagy szándékosan rászabadult a világra. Nem szeretnék ilyen összeesküvés-elméletben hinni. Az alábbi írást mindössze a hadtörténet inspirálta, ami során az ürülékbe mártott nyílvesszőtől kezdve a katonai laboratóriumokban kitenyésztett kórokozókig változatos eszközökkel irtotta önmagát az emberiség.
Valóban a méregbe, vagy ürülékbe mártott nyílheggyel kezdődött a biológiai hadviselés az őskorban, hogy az ellenségnek a fegyver okozta legkisebb sérülés is halálát okozza. Az egyéni fertőzés taktikáját a csoportos fertőzés kiváltásának szándéka követte. A hettiták, a mai Közép-Törökország területén élt ókori nép harcosai az emberre is átterjedő nyúlpestisben (tularémia) elhullott birkákat dobtak a kutakba az ellenség területén, hogy járványt idézzenek elő. A betegségnek a hadviselésben felhasználása nyomán a tularémiát hettita pestisként jegyezte meg a történelemírás.
A biológiai fegyvereket bevetők általában abban bizakodtak, hogy ellenőrzésük alatt képesek tartani az általuk kiváltott járványt, és ez általában nem sikerült nekik.
A MIRÍGYLÁZAS DÖGVÉSZ
A Fekete Halál, vagyis a pestis kiváló példája az elbizakodottság kíméletlen árának. A pestis ugyanis nem önmagától, hanem emberi segédlettel vált pusztító fegyverré.
A Krím-félszigeten álló Kaffa, ma Teodoszija kikötővárost 1266-ban vásárolta meg Genova az Arany Hordától, és virágzó kereskedelmi központtá fejlesztette.
A mongolok egy része hamarosan áttért a mohamedán hitre. 1346-ban a városon kívül valami miatt egymásnak estek a genovai keresztények és a mohamedánok, majd az előzőek Kaffában kértek és kaptak menedéket. A mongolok megtámadták a várost, majd miután 15 000 embert veszítettek, elvonultak. Két év múlva ostromgépekkel újra megjelentek Kaffa falainál, de magukkal hozták a Közép-Ázsiában már 1331-től pusztító bubópestist hordozó patkányokat. A mongolok táborát hamarosan ellepték a fekélyes patkányok, majd hullani kezdtek a harcosok is. Ekkor született a zseniális ötlet: a döglött patkányokat és a holtesteket a hajítógépekkel bedobták a várfalon belülre, hogy megfertőzzék a védőket. Ez az, amit nem kellett volna tenni. A genovaiak a fertőző holtesteket kezdetben a tengerbe hajigálták, de a járványt képtelenek voltak megzabolázni, így pusztultak az ostromlók és az ostromlottak egyaránt. Kaffából a város segítségére érkező genovaiak hazahajóztak, Konstantinápolyban kikötve elhintették a fertőzést, ott több ezren pusztultak bele a kórba, utána még 75–200 millió ember lett a mirigylázas dögvész áldozata. Európa lakosságának 40–60 százaléka odaveszett a Kaffa ostromát kiváltó genovaiak és Tana, a mai Azov város lakóinak csetepatéja nyomán. Kaffa görög elnevezése, amit mai orosz neve is tükröz, a történések ismeretében megdöbbentő módon annyit tesz, hogy: Isten ajándéka.
A hétéves háború (1756–1763) során, Winston Churchill szerint ez volt ténylegesen az első világháború, Észak-Amerikában a britek fölszámolták a francia gyarmatbirodalmat. A háború piszkosságát mutatja, hogy a brit hadsereg segélyként himlővel fertőzött takarókat juttatott el az őket támadó indiánok családjainak. A Nagy Háborúban (I. világháború) általános volt az ellenfél élelem-utánpótlásának, növény- és állatállományának a megfertőzése.
Különös módon a második világháború során nem vetettek be biológiai fegyvert.
Hogy utána mi történt, az már egy másik történet.
Járványból is akadt bőven: a spanyolnátha 1918-ban több áldozatot követelt, mint az első világháború, két év alatt a Föld lakosságának 3–5 százalékát elpusztította. Ehhez képest a 2002/2003-ban a SARS-CoV koronavírus szinte alig szedett áldozatot, a H1N1-re már inkább a madárinfluenza és a sertésinfluenza vírusaként emlékszünk, pedig ennek a vírusnak egyik törzse okozta a spanyolnáthát is. Ezekkel nem foglalkozom bővebben, mert nem biológiai fegyverként okoztak járványt.
A ZOMBORI PESTISJÁRVÁNY
Járvány 2020 áprilisában
A témát kihasználva viszont szeretnék megemlékezni az 1738/39-es pestisjárványról, amivel voltaképpen lezárult a dögvész terjedése a Bácskában.
A járványveszélyre a Magyar Királyi Helytartótanács hívta fel a zomboriak figyelmét 1738-ban. Akkorra a pestis már nagyban dúlt Erdélyben és a szomszédos vármegyékben. A Helytartótanács a fertőzés terjedésének meggátolására elrendelte karanténok és kórházak állítását, passzusok bevezetését, a vásárok betiltását, a csavargók és kéregetők kitiltását, stb.
1738. július 28-án Zomborban ülésezett Bács Megye Közgyűlése, egyebek közt a járványvédelemről tárgyaltak a képviselők. Augusztusban már fertőzött volt a Palánkához közeli Pincéd, meg Parabuty (Paripás), ezeket a településeket katonai egészségügyi kordonnal zárták le, hamarosan betiltották az átkelést a Dunán, hogy elszigeteljék Bácskát Baranyától, Szerémségtől és Szlavóniától, a Bácskában rekedt utazókat pedig 48 órás karanténba helyezték. Vagyis szinte azonos óvintézkedéseket vezettek be, mint közel háromszáz évvel később a SARS-CoV-2 megfékezése érdekében.
Aztán Zomborba érkezett egy görög kereskedő, aki azonmód megfertőzte a szállásadóját és annak teljes családját, akiket másnap már eszméletlenül találtak a szomszédok. A bámészkodók is megfertőződtek, miként a velük érintkezők. A ferencesek följegyzései szerint, mire betiltották a lakosság egymás közti fizikai érintkezését, már alig maradt élő, aki a halottakat elföldelje. A járvány méretéről tanúskodik a város négy oldalán kialakított járványtemető. A fertőzöttek két nap alatt belehaltak a dögvészbe. A járvány két hullámban sújtotta Zombort, 1738 szeptemberének derekától november derekáig, majd 1739. január közepén. Január 19-én a megyei elöljáróság arról értesítette a Helytartótanácsot, hogy Zombort és Dávodot kivéve a megyében csillapul, vagy megszűnt a fertőzés. A ferencesek a városban képtelenek voltak minden elhaltat följegyezni az anyakönyvekbe, életüket kockáztatva kiszolgáltatták a szentségeket, rendfőnöküket, Zombori Dominiket is elvitte a kór.
Bácska 1739 márciusának elején szabadult meg a pestistől, a megyei okiratokat április végétől ismét Zomborban keltezték, akkor már nem volt fertőzött személy a településen.
A kór azonban még nem vonult el Bácskából, újra fölütötte fejét Szegeden, Szabadkán, Becsén, Verbászon és Péterrévén, 1740 decemberének végén Zomborban is két újabb áldozatot szedett. A hatóság újra közlekedési tilalmat rendelt el, és fönntartotta a katonai egészségügyi kordont. Újabb megbetegedést utána már nem jegyeztek Zomborban.
***
Jegyzet: Bácsi Bogi: Járványveszély (Hihetetlen, 2020. február) valamint Milan Stepanović Kuga u Somboru (Ravnoplov) tanulmányának felhasználásával
Nyitókép: Járvány 2020 áprilisában
