A fotósüzletet fenntartó kisiparosokat rendkívül érzékenyen érintették a koronavírus terjedésének megfékezésére hozott intézkedések, gyakorlatilag minden tömegesebb rendezvény, elsőáldozás, ballagás, esküvő stb. megtartását betiltották bizonytalan időre. A fotósok számára minden évben a legnagyobb bevételt hozó időszakot a tavaszi hónapok jelentik, jelentették. A zentai Foto-Maja műhelyt üzemeltető Reperger Miklós ugyan nem zárta be a boltját, próbál talpon maradni, online fotórendelést is biztosít, de alig van munkája, viszont az üzlet bérleti díját és az adót átalánydíjban, de fizetni kell.
A fotósoknak nincs munkájuk járvány idején (Fotó: Gergely József)
– Arról keveset hallunk a médiában, hogy a járvány nyomán bevezetett korlátozó intézkedések mennyire érzékenyen érintik a fotós szakmát. Több százezer dinár veszteséggel kell számolnom nekem is, hiszen az eseményfotózás szempontjából minden évben a tavaszi hónapok a legerősebbek. A téli viszonylag eseménytelen periódus után, ilyenkor már beindulnak a szabadtéri rendezvények is, lakodalmak, elsőáldozás, bérmálkozás, keresztelő, iskolai és óvodai ballagás, születésnapi bulik, különféle ünnepségek, amelyek fotózásával keressük meg az éves bevételünk nagy részét. Sokan szoktak majálisozni, természetben fotózni, amiről kérnek papírképet, de most ez is kimarad.
A fiatal párok az előjegyzett lakodalmakat sorra lemondták, későbbi bizonytalan időre elhalasztották. Talán nyár végén, vagy őszre megtarthatók lesznek a lagzik, de akkor sem valószínű, hogy megengedik a tömeges rendezvények szervezését, esetleg szűkebb családi körben tartanak esküvőket. Még nem lehet tudni.
Az állami támogatást, a háromhavi minimálbért én is igényeltem, ezzel valameddig kitartok, de nagy a bizonytalanság. Kevés kuncsaft tér be fényképezkedni, esetleg, ha valamilyen személyi okmányba van szüksége valakinek fotóra. Szerintem, ha normalizálódik is a helyzet, egy-két év kell, hogy kiheverjük a jelenlegi válság következményeit, de még nem is látszik az alagút vége – mondta Miklós, aki Magyarországra is járt fotózni, de most erre sincs lehetőség.
Újra kinyitott a Trimplex butik Zentán (Fotó: Gergely József)
butikotA készséges eladólányok rendszerezik az árut (Fotó: Gergely József)
ÜNNEPEK HÍJÁN AZ ÜNNEPI VISELET SEM KELENDŐ
A zentai zöldségpiac mellett a Trimpleks Boutique készruha-kereskedés tavaly ünnepelte a sikeres fennállásnak 25. évét. A külön gyermekruházati bolttal is rendelkező vállalkozást két talpraesett és nagy tapasztalatú kereskedőhölgy, Kovács Halmai Zsuzsanna és üzlettársa, Slavica Anitić vezeti:
– Saját elhatározásból, a saját és munkásaink biztonsága érdekében, úgy gondoltuk, hogy amíg nem csillapodik valamelyest a járványhelyzet, addig nem nyitunk ki. Négy hétig voltunk zárva, a múlt kedden nyitottuk ki újra a boltot. Lefertőtlenítettük az üzlethelyiségeket és bezártunk, a munkásokkal együtt kollektívan kivettük az évi szabadságunkat, hogy a legkritikusabb időszakban otthon tudjunk maradni, ahol biztonságosabban kivárhattuk a járvány csillapodását.
A két egymás mellett lévő boltunkban, a Trimplexben és a hozzá tartozó Simba, a mesebeli elefánt nevét viselő gyermekruházati boltban összesen nyolcan dolgozunk két váltásban, hétvégeken, szombaton délelőtt tartunk nyitva. Az alkalmazottaknak kifizettük a rendes személyi jövedelmüket és pihent mindenki otthont. A kormányunk által jóváhagyott bértámogatás nagy segítséget jelent minden vállalkozás számára, hiszen mi is nagyon megérezzük a válság okozta forgalomcsökkenést.
Normális körülmények között a családok ilyenkor, az évnek ebben az időszakában már nagyban készülnek a bérmálkozásokra, elsőáldozásokra, ballagásokra, de a járványveszély miatt ezek a ruhabeszerzésekkel egybekötött készülődések eltolódtak, de lehet, hogy nem is lesznek megtartva. Ahogy újra kinyitottunk, egy kis mozgás azért tapasztalható, a vásárlók azonban nem az ünnepi alkalmakra való ruházati cikkeket keresik, hanem inkább valami hétköznapi, mindennapi ruhadarabok iránt érdeklődnek. Melegszik az idő, pólókat, tréningruhákat, rövidnadrágot és hasonlókat keresnek.
Jelentős bevételi kiesése van minden boltnak, üzletnek, vállalkozásnak, és nagyon kicsi az esély arra, hogy a keletkezett tetemes hiány esetleg utólag pótolni tudnánk. Az árubeszerzésben is fennakadások vannak, hiszen mi a változatos kínálat érdekében sok holmit külföldről hoztunk be, de jelenleg le vannak zárva a határok, nem tudunk kiutazni áruért, még a szomszédos országokba sem, nem beszélve Törökországról és Olaszországról, ahonnan rendszeresen hoztunk minőségi textilárut. Az adott helyzetben dolgozunk tovább és várjuk a járványügyi helyzet javulását, ami reményeink szerint forgalomnövekedéssel is fog járni – mondta Zsuzsanna.
A cipőt nem lehet kesztyűs kézzel javítani (Fotó: Gergely József)
CIPŐT NEM JAVÍTTAT SENKI
A Sremac iskola mellett alig feltűnő kis cipészboltban Pósa Jenő 45 éves munkatapasztalattal a háta mögött javítja, foltozza, varrja, sarkalja a zentai polgárok viseltes, de még jól hordható lábbelijeit. Nyugdíjba vonult, de a kis cipészműhelyt a feleségével, és amíg volt több munka, a vejükkel közösen működtették. Ma már egyedül is bőven győzi a cipőjavítást, egyre kevesebben hoznak lábbelit talpalni, megragasztani, új sarokkal ellátni. Vannak, akik elhozzák a javítani valót, de azután megfeledkeznek róla, elfelejtenek elmenni érte, ezért a mester előleget szokott kérni a javításra, de hat hónap után nem tárolja tovább senki cipőit. Az otthagyott lábbeliket szétszedi, a használható elemeket megtartja, a többi pedig megy a kukába, vagy a tűzre, bár bőrrel és műanyaggal tüzelni nemcsak bűzös, de veszélyes is a káros égéstermékek miatt.
– A kijárási tilalom és egyéb megszorító, járványmegelőző intézkedések ellenére nem zártam be a műhelyemet, munka azonban alig akad. Napjában ha ketten-hárman betérnek érdeklődni, vagy javítani valót hozni, akkor az már nagy forgalomnak számít. Az emberek a mindennapi megélhetéshez szükséges beszerzésekre, vásárlásokra koncentrálnak, a szakadt cipő megvarrása várhat, már ha egyáltalán veszik a fáradságot, és elhozzák a cipészhez.
Nyugdíj mellett dolgozom, ami azt jelenti, hogy a betegsegélyezőt nem, de a nyugdíjjárulékot fizetem átalánydíjban, amit nem is olyan régen megemeltek 1500 dinárral. Lehet, hogy nem tűnik soknak az adó, de ha nincs munka, nincs bevétel sem.
A cipőjavítás igénybe veszi az ember kezét, a bőr repedezetté válik, a cipőkből a bőrgombák átkerülnek a cipész kezére. Ezt a munkát nem lehet kesztyűben végezni, mint a bevásárlást, meg az irodai munkákat. Az egyik ujjamról a köröm rendszeresen lejön, ami a gombák miatt van. Az évek hosszú során nagyon sokféle ragasztóval dolgoztam, ezeknek a kipárolgását sem tudja mindenki elviselni hosszú távon. Úgyhogy nem is olyan könnyű ez a cipészszakma, szeretni kell, hogy valaki ilyen hosszú ideig művelje, mint ahogyan én is, már négy és fél évtizede javítom a lábbeliket.
Új, bőrcipőket is készítek megrendelésre, de ezekből nagyon kevés van, pedig 3500 dinárért tiszta bőr cipőt készítek méretre. Az emberek megszokták, hogy a boltban vásárolnak, ahol úgymond divatos lábbelit lehet venni, de ezek lehet, hogy fele annyi ideig sem tartanak, mint a kézzel gyártott egyedi darabok. Pár száz dinárért sem kellenek a még használható lábbelik, amiket itt hagytak nálam.
A mostani válsághelyzetben megérett bennem az elhatározás, hogy ideje becsuknom az üzletet, nincs tovább értelme működtetni a cipészboltot. Jobb nem számolni utána, hogy mennyi a cipőjavításból a bevétel és mennyit adok az államnak. Alig marad valamicske, 45 év után maradok csak pusztán nyugdíjas, ha meg valaki nagyon szeretné megjavíttatni a kedvenc cipőjét, hát megcsinálom neki – mondta Jenő bácsi, az utolsó zentai cipész.
