Újvidéken a 20 éve működő Női Stúdiumok és Kutatások Egyesület, amely a különféle nemzeti közösségek köreiből származó nők munkájának a népszerűsítésén fáradozik, nemrégiben a 021 Alappal vitaestet szervezett. Svenka Savić, az egyesület elnöke és munkatársai a vendégekkel a fotózásról mint szakmáról beszélgettek. Rá akartak mutatni a fotós szakmán, a fotóművészeten és fotóriporteri szakmán belüli változásokra. Ezért előbb a szakma területén tapasztalt női diszkrimináció társadalmi-történelmi gyökereiről szóltak, majd választ kerestek azoknak az okaira.
A beszélgetés szervezői (Fotó: Bozsoki Valéria)
Gordana Stojaković, az egyesület munkatársa vázolta fel, hogy a XX. század folyamán milyen körülmények között törtek be nálunk a nők ebbe a ma már modernnek számító foglalkozás világába.
Elmondta, hogy a XIX. században egyes nők tanulni kezdtek, gazdasági függetlenségre törekedve. Később a kapitalista termelés jellegéből eredően látszott, hogy egyre kevésbé életképes az a család, ahol csak a férfi a kenyérkereső. A nőknek ki kellett lépniük a családból, s ez a helyzet örökre megváltoztatta a helyzetüket.
Újvidék is lépést tartott az európai divattal. Lányok számára színvonalas oktatás volt a lányfőiskolán szerb, magyar és német nyelven. Vajdaságban a női szervezetek segítették a tanulni vágyó lányokat, akik ki akarták építenit anyagi függetlenségüket. Mivel nem tanulhatott, juthatott be mindenki külföldi egyetemre, egyesek szakmát választottak. A Zadruga srpska novosadkinja kiiskoláztatta az első szerb fényképésznőt.
Gordana Stojaković a rendezvényen Tinka Stakićról, mint az első iskolázott, szerb fotográfusnőről (1890 –?) szólt, aki 1905-ben fejezte be Újvidéken a Szerb Lányfőiskolát (Srpska viša devojačka škola), majd Singer József híres fényképésztől (aki a várost, valamint a városban történő eseményeket örökítette meg), annak jól felszerelt, újvidéki műtermében három évig tanulta a mesterség csínját-bínját. Az említett szövetkezet akkor is támogatta, amikor nő létére átvette a fényképész-műtermet a Petőfi utca 5. szám alatt, a régi posta épületében.
Az egybegyűlt, érdeklődő nők és férfiak hallhattak Lazukics Anna, a Magyar Szó kiváló fotóriporterének munkásságáról – aki talán a legjelentősebb a XX. századi vajdasági fotóművészetben. A vajdasági fotográfus/fotóriporter a humanista fotográfia hagyományait követve évtizedeken keresztül örökítette meg a körülötte történteket. Ő volt az egyetlen, aki – nemcsak Vajdaságban, hanem az akkor még létező Jugoszlávia területén is – dacolva az akkori szokásokkal az 1950-es évek végén, nőként a fotóriporteri hivatást választotta. Aztán tehetségével és állhatatosságával kivívta magának a jogot ahhoz, hogy évtizedeken keresztül képei jelenhessenek meg elsősorban a Magyar Szóban és a Képes Ifjúságban.
A szervezők elmondták, alkotói kibontakozását a fotóművészetben az újvidéki Branko Bajić Fotóklub tagjaként kezdte leánykori nevén, Hemm Annaként. „Már korai munkái a fotográfia egyéni értelmezéséről vallottak. Azon alkotók közé tartozott, akik elsőkként ismerték fel, fogadták el és tekintélyelvűen alkalmazták a „sajtófotó-filozófiát”. Korai, az ötvenes években alkotott munkái után Lazukics Anna a valóságot olthatatlan kíváncsisággal fürkészve, egyéni életképeket kreált. Minden fényképe egy szempillantás alatt hiteles dokumentummá változott. Megragadta a pillanatot és annak örökkévalóságát a gyárcsarnokokban, a szántóföldeken, a vajdasági falvakban és tanyákon, az elidegenedett városi környezetben, sporteseményeken, hangversenyeken, kórházakban, kiállításokon, ünnepségeken vagy válsággócokban – mindenütt, ahol lüktet az élet.
Lazukics Anna már régóta nem arra törekszik, hogy feltárja előttünk a világ szépségeit, ehelyett kitartóan az igazat akarja közölni a világról és az időről, amelyben élünk. Elfogadni az életet olyannak, amilyen, felmérni, „keresztülhúzni” a lencsén és saját elméjén, és aztán bemutatni fényképeken.” (Részletek Sava Stepanov művészettörténész, műkritikus véleményéből).
A beszélgetés szervezői kiemelték az újvidéki Dávid Csilla munkásságát, aki a fotóriporteri szakmában napi szinten helyt áll. A Jugoszláviai Újságíró Intézmény fotóriporter szakán szerzett oklevelet 1986-ban. Bora Vojnović tanítványaként kezdett dolgozni a Magyar Szó szerkesztőségében, és immár 30 éve tevékenykedik, 1992-től napi és időszakos kiadványok fotóriportere. Díjazták a Fény tanúi évi naptárát, amelyet 2012-ben indított el, hogy a Magyar Szó első fotóriportereinek munkáit mentse a feledéstől.
– Ezt a foglalkozást választottuk beszélgetésünk témájául, mert maga ez a foglalkozás megváltoztatja az emberek tudatát, elsősorban a nő tudatát arról, hogy részt tud venni abban, amit művészeti fotózásnak hívunk – magyarázta Svenka Savić. A fénykép komoly, erőteljes fegyverré válik a médiában, befolyásol, irányít minket. Ezért kötelező a médiában feltüntetni a fotó szerzőjét.
Az esten többen azon véleményüknek adtak hangot, miszerint a divat világába például igen nehéz a nőnek fotósként betörnie, mert az művészet és különösen jól fizetett munka.
A felvetett témát a fotózó nőkről egy felszólaló zárta egy sokatmondó adattal: az akadémia művészeti szakáról évente több nő, mint férfi kerül ki oklevéllel, mégis több férfi tölt be jól fizetett állást magas beosztásban ebben a szakmában is.
