Pintér Attila, miután a napokban átadta megbízólevelét Tomislav Nikolić államfőnek, már hivatalosan is átvette megbízatását, ő Magyarország új belgrádi nagykövete. Mint azt Pintér Attilától megtudtuk, még gyermekkorában megismerkedett a Balkán-félsziget szépségeivel, az itt élő népek vendégszeretetével. Mégis leginkább Törökország varázsolta el, így 1996-ban az Eötvös Loránd Tudományegyetem történelem, majd 1997-ben török szakán végzett. 2006-ban védte meg doktori disszertációját Török–görög kapcsolatok és a Balkán a XXI. század küszöbén címmel, majd 1998 óta Magyarország Külügyminisztériumának munkatársa, szakterületét a Balkán, illetve Törökország képezi.
Pályafutása során Isztambulban, Belgrádban és Szkopjéban teljesített külszolgálatot. 2013. augusztus 1-jén Magyarország Külügyminisztériuma Nyugat-balkáni Főosztályának főosztályvezetőjévé nevezték ki. Erről a munkahelyről került ismét Belgrádba. Hogy honnan a kötődés a Balkán iránt, arról ő maga beszélt lapunknak.
– Gyermekkoromban töltöttem néhány hetet a régióban, és igazából ekkor szerettem bele ebbe a térségbe. Gyermekkoromban azonban nem is a Balkán volt a nagy szerelem, hanem Törökország. Édesapám geofizikus volt, és 1975-ben a Magyar Földtani és Geofizikai Intézetnek sikerült megszereznie egy nagyon jelentős iraki pályázatot. Vizet kerestek a sivatagban, és ehhez kellettek olyan vízmérő szondák, amelyeket a geofizikai intézet a rendelkezésükre tudott bocsátani. Édesapám azért utazott ki számos kollégájával Bagdadba, hogy ezeknek a műszereknek a használatára megtanítsa az iraki kollégákat. Akkor még a magyar állampolgároknak nem lehetett olyan szabadon utazgatni, mint ma. Édesanyámmal engedélyeztetnünk kellett, hogy édesapámat elkísérhessük. Miután megkaptuk az engedélyt, édesapám 13 hónapot töltött Bagdadban, mi pedig kilenc hónapot. Rám már az a világ is nagy hatással volt, amikor haza tartottunk Magyarországra, 1976 júniusában, átutaztunk Törökországon. Nem tudom, hogy engem akkor milyen hatások értek, de szüleim elmondásai szerint attól a pillanattól kezdve engem csak Törökország érdekelt. Gyermekkoromban innentől kezdve elsősorban Törökországgal kapcsolatos élményeim voltak, de a Balkán-félszigettel is, hiszen turistaként csak az akkori szocialista országokba utazhattunk, Nyugatra nehéz volt, családokat egyszerre nem gyakran engedtek ki. Így 1978-ban sikerült itt, a térségben: Jugoszláviában, Romániában, Bulgáriában eltölteni két hetet. Már akkor nagyon megtetszett ez a térség, hiszen az emberek nagyon kedvesek, barátságosak, a táj gyönyörű, és rengeteg történelmi műemlék van, rengeteg a látnivaló. Az egyetemen célirányosan kerestem olyan lehetőségeket, hogy még szorosabb kapcsolatba kerüljek ezzel a térséggel. Történelem-török szakon végeztem, és a tanulmányaim után az egyik tanárom, aki török szakon tanított, megkérdezte, lenne-e kedvem a külügyminisztériumban dolgozni, mert épp akkor zajlottak a felvételi vizsgák. A szóbeli vizsga bizottsága kifejezetten javasolta, hogy vegyenek fel, így kerültem a külügyminisztériumba.
És azóta, 1998 óta a külügyminisztérium munkatársa?
– Igen, azóta a külügyminisztériumban dolgozom. Ha éppen nem külszolgálatot teljesítek, valamilyen formában mégis mindig közöm van a térséghez. Nem mindig a Nyugat-balkáni Főosztályon dolgoztam, egy ideig az EU-s Főosztályon, amely az európai uniós közös külügybiztonsági politikával foglalkozik, bár itt is a Nyugat-Balkán volt a területem. Dolgoztam tervező főosztályon, ahol ugyancsak ezzel a területtel foglalkoztam. Vagyis a pályám során, ami most már lassan 17. éve tart, mindig valamilyen formában kapcsolatban voltam ezzel a térséggel.
Nem először teljesít külszolgálatot Szerbiában. Hogy érzi itt magát?
– Nagyon jól. 2003 és 2007 között teljesítettem az első külszolgálatomat Szerbiában. Akkor Szerbia még más ország volt. Néhány évvel voltunk a szerbiai rendszerváltás után, az emberek tele voltak bizakodással, reményekkel. Nagyjából úgy érzetem magam itt, mint a kilencvenes évek elején Magyarországon. Optimistán, pozitívan gondolkodtak az emberek. Ez a gondolkodás, ahogy az elmúlt négy-öt hétben érzékelem, ugyanígy megmaradt. Az ország azonban fokozatosan változik, Belgrád is.
Mire fekteti majd a hangsúlyt a mandátuma idején? A vajdasági magyarság felé fordul, vagy megpróbálja a magyar–szerb kapcsolatokat tovább építeni?
– Ez a kettő elválaszthatatlan egymástól. Nem tudunk úgy segíteni a vajdasági magyarságnak, ha nincs párbeszéd a magyarok és a szerbek között. Azt gondolom, hogy a vajdasági magyarságnak akkor jó, ha Magyarország és Szerbia kapcsolatai rendben vannak, és nincsenek nyitott kérdések. Azzal, hogy a szerb kormány október 30-án elfogadta azt a határozatot, amely hatályon kívül helyezte a három sajkás falu lakosságát kollektív bűnösséggel sújtó kormányhatározatot, azt mondhatjuk, hogy immáron nincs megoldatlan, nyitott politikai kérdés a két ország kapcsolatában. Innentől fogva valóban csak a jövőre kell koncentrálni, a múltat hagyjuk a történészek számára. A magyar–szerb történész vegyes bizottság hamarosan befejezi azt a munkát, amely az 1941–1948 közötti események feldolgozására vonatkozik. Ezzel egy nagyon jelentős munka ér véget, és reményeim szerint le tudjuk zárni a múltnak azt a részét, amely mindkét oldalon rengeteg áldozattal járt. Vagyis a kérdésére válaszolva, igyekezni fogok nagyon szoros kapcsolatot kiépíteni és fenntartani a vajdasági magyarsággal, és ezzel párhuzamosan azon fogok dolgozni itt, Belgrádban, hogy Magyarországnak és Szerbiának minél szorosabbak legyenek a kapcsolatai.
Van még olyan kérdés, amelyről a két országnak beszélnie kell?
– Jelen pillanatban a kollektív bűnösség eltörlése az, amit a legfontosabbnak tartottam, és amely kérdést hónapokon keresztül felvetettünk a szerb partnereknek, többek között én is, mint a Külügyminisztérium Nyugat-balkáni Főosztályának a vezetője. Hiszen ez egy olyan folt volt a múlton, amelyet mindenképpen le kellett törölni. Ezt sikerült rendeznünk. Természetesen mindig lehetnek nyitott kérdések a két fél viszonyában, de azt gondolom, ez volt a legfontosabb kérdés.
Említette, hogy a két ország viszonya az elmúlt évek során változott. Oldódott a feszültség a két ország között?
– Ha visszagondolunk a tíz évvel ezelőtti helyzetre, a különböző vallási és etnikai közösségek elleni támadások pont 2004 folyamán voltak a tetőponton. Ahhoz az időszakhoz képest ma a helyzet sokkal jobb, mindig van lehetőség azonban arra, hogy a két közösség viszonyán javítsunk.
