A Cifraszűr vegyes kórus előadásában elhangzott a Himnusz és a Szózat, ezután Kávai Szabolcs történelemtanár mondta el ünnepi, nem megszokott beszédét, amiből minden évben valami mögöttes tartalomhoz is juthatunk.
– Meggyőződésem, hogy egy történelmi személy kiemelése, annak életútja mindenkit közelebb tud hozni az adott történelmi korszakhoz, jobban át tudjuk érezni annak a kornak a hangulatát, a hősök vívódásait, dilemmáit. Tragikus és egyben felemelő ez a történet. Ez alkalommal – nem azért, mintha ő különb lett volna, nagyobb hőstetteket hajtott volna végre, mint a többi tizenkét társa – gróf Vécsey Károlyra esett a választásom. Ő egy arisztokrata nemesi családban született, egy császárhű család tagjaként. A kor bevett szokásaihoz híven katonai pályára indult. Otthon és Bécsben is német környezet vette körül, de egy tolmácsot tartott maga mellett, hogy a magyar lapokból tudjon tájékozódni és az utasításait a katonáinak és az altisztjeinek ki tudja adni. Ez abban a korban természetesnek tűnt, hiszen az arisztokraták nyelve a német volt. Ez a több évszázados elnémetesítésnek a következménye.
A középiskolások is részt vettek a megemlékezésen (Puskás Károly felvétele)
A magyarságtudat legfeljebb a külsőségekben, a zenében, a divatban, a viseletben és a származástudatban nyilvánult meg. Feltehetnénk a kérdést, hogy ilyen nyelvi, társadalmi, családi környezetből hogyan emelkedhetett Vécsey Károly gróf, későbbi honvédtábornok ilyen magaslatokba, hogy méltán helyet kapjon a magyar nemzet panteonjában a többi tizenkét vértanúval együtt. 1848 kora tavaszán Bánságban szolgált császári őrnagyként, amikor még nyílt szakítás nem történt a császár és a bécsi udvar, valamint a magyar kormány között. Tette a dolgát mint császári őrnagy, később alezredességig jutott, majd végül ezredessé és tábornaggyá lépett elő. A bécsi udvar több évszázados alattomos szokásához híven föllázította nagy ígéretekkel a helyi szerb lakosságot, de az ígéreteket persze elfelejtették teljesíteni.
A kenyértöréskor lépte át Vécsey a Rubicont. Választania kellett, mint több tiszttársának, hogy Bécshez lesz hű, vagy hazájához, Magyarországhoz. Ő ez utóbbit választotta. És itt van a háttérben a NŐ: Nagybecskereken ismerkedett meg Karolinával, aki már hat éve külön élt a férjétől. Vécsey és Karolina között szerelem szövődött, és nagyon érdekes, hogy a magyarul nem is tudó Vécsey és a magyarul szintén nem tudó nő a magyar oldalra állt és hazafivá vált. A csatatéren is kiemelkedő szerepet játszott Vécsey, aki a szolnoki csatában oszlopos tagként volt jelen, majd pedig éppen a későbbi vesztőhelyét foglalta el 1849. július 1-jén, Aradon.
De az orosz intervenció után elbukott, a világosi fegyverletétel után fogságba esett, és Aradon hadbírósági eljárást indítottak ellene és a többi tizenkét tábornok ellen. Ekkor jelenik meg ismét a NŐ: Karolina, aki a családból egyedüliként elutazik Bécsbe, megpróbál kegyelmet kieszközölni. Október első napjaiban Vécsey Károly apjához is elment, de az nem fogadta. Nemcsak hogy nem fogadta, hanem azt üzente Karolinának, hogy nem segít a fián, hanem a legsúlyosabb ítélet kiszabását támogatja. Október hatodikán négy embert golyó általi halálra ítéltek, a többieket pedig bitófára. Vécsey az utolsó volt. Neki már nem volt kitől elbúcsúznia, és amikor emelt fővel a bitófához ment, búcsúzóul Damjanich János kezét megcsókolta. Isten áldja az ő emléküket!
Nadrljanski Tornai Erika, a Cnesa Oktatási és Művelődési Intézmény igazgatója Schweidel fogságáról szóló naplójából olvasott fel.
A tiszteletadás jeleként az elöljárók elhelyezték a kegyelet koszorúit a magyarkanizsai Nagytemetőben október hatodikán, méltóképp megemlékezve az aradi vértanúkról.
