A hatvanhetedik Kanizsai Írótábort nyitották meg ma délután Magyarkanizsán. A korábbi évekhez hasonlóan most is a Népkertben, az írótábor alapítóinak emlékművénél kezdődött a háromnapos program. Ott, a hűs lombok árnyékában a részvevők elhelyezték az emlékezés és a tisztelet koszorúit, majd ezt követően a városháza előtti Dobó–Koncz szoborpárosnál ünnepélyesen is megnyitották az írók összejövetelét. Beszédet Bordás Győző, az írótábor szervezőbizottságának elnöke mondott.
A részvevők egy csoportja
– Az itteni beszélgetések, elmélkedések irodalmunk állapotáról, a deficitáris műfajokról már sokszor eredményesek voltak. Ha visszagondolunk, látnunk kell, hogy itt fogalmazódott meg annak idején – a hatvanas évek második felében – egy regénypályázat kiírásának gondolata, amely 1968-ban tizenkét vajdasági magyar regény megírását eredményezte. Ezt követte a drámapályázat, amely meghozta a háború utáni első itteni színpadi műveket. A fordításirodalom szükségességéről is itt történt nemegyszer említés, amelynek hagyománya ugyan volt az elmúlt száz esztendőben, de újabb, mondjuk úgy, szárba szökkenése éppen az elmúlt két-három esztendőben volt ismét látható. Említhetnénk az írótábor egy évtizeden át működő szociográfiai műhelyét is, amelynek hozadéka számtalan szociográfiai elemet hordozó helytörténeti munka az elmúlt egy-két évtizedben. Sőt, tanúi lehetünk annak, hogy szinte mozgalommá nőtt a helytörténetírás.
Így araszolva jutunk el ahhoz a ponthoz, hogy feltárjuk, mi volt az általános célokon túl az a többlet, tanácskozásaink konkrétabb tárgya az elmúlt egy-két évben? Mesterségem címere: a szó, mondtuk ki tavalyelőtt, s valóban tapasztalhattuk, hogy – Kosztolányit parafrazeálva – nemcsak a vers, már maga a szó is „érzéki csoda”. Tavalyi tanácskozásunk mottója pedig Karinthy sokszor idézett gondolata volt, miszerint „Humorban nem ismerek tréfát”. Ennek egyik rajzos képi-karikaturisztikus megvalósulását éppen a ma megnyíló kiállításon látjuk majd a Dobó Tihamér Képtárban. Koncz István költőnk Edgar Allan Poe olvasása közben megfogant gondolata nyomán, miszerint „Forrósodik a lég, s vele feszül a csend”, íróinkon túl képzőművészeinket is megihlette, s a zentai Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium képzőművészeti osztályának tanárai is ecsetet ragadtak.
Az elmúlt néhány évben több dokumentumirodalmi mű, azaz a tényirodalom körébe tartozó könyv született, amelyek a valóban megtörtént eseményeket, adatgyűjtésen alapuló emlékiratokat, rendezett dokumentum- vagy riportregény formában kötetté. Úgy gondoltuk, ezekkel érdemes külön is foglalkozni, fölhívni rájuk a figyelmet, mert múltunk dokumentálása, a valóságra támaszkodó, hiteles élményeket felhasználó művekre valóban szükség van. Múltunk és jelenünk érdekében egyaránt. Itt említhetjük meg, hogy néhány év óta a lakiteleki Népfőiskola munkatársai szervezetten tárják föl a Kárpát-medencei magyar értékeket, s kutatásaik eredményét kiállítások és kötetek formájában teszik közzé. 2016-ban például Zenta volt a kutatás színhelye, s mutatták be a község magyarok lakta településein gyűjtött anyagot, majd Nyugat-Bácska következett, s bővült ez az értéktár. Írók, újságírók, helytörténészek, muzeológusok, néprajzosok, pedagógusok vesznek részt ezekben a munkálatokban, s születnek meg a dokumentumértékű kötetek. A példát azért említjük, mert a jelenlegi kutatómunkához, a Szerémség Kollégium megszületéséhez a mi segítségünket is kérték, hogy méltóképpen mutathassák majd be az itteni szórványtelepüléseken még fellelhető értékeket – mondta a szervezőbizottság elnöke, minekutána itt is koszorúztak a résztvevők.
Ezt követően a Dobó Tihamér Képtárban vajdasági magyar íróportrékat tekinthettek meg a jelenlevők. A kiállítás Léphaft Pál karikaturisztikus portréiból állt össze, olyan alkotásokról van szó, amelyek nem csak az utókornak, de a jelennek is érdekes és értékes munkák. A kiállítást Heinemann Péter nyitotta meg, Klemm József szavait is tolmácsolva, hol fanyar, hol pedig kesernyés gyümölcsöknek nevezve e műveket, hisz ilyen is, olyan is van közöttük.
– Akinek volt már szerencséje megismerni és ízlelgetni ezeket a gyümölcsöket, amelyek a kortárs vajdasági, szerbiai és összmagyar karikatúra-művészet egyik legjelesebb művelőjének, Léphaft Pálnak a kertjében termettek, az talán hajlamos elhinni, hogy az idők kezdetén hasonló gyümölcsöt kínálhatott ősszüleinknek a tudás fájáról alákúszó kígyó is. Olyan gyümölcsöt, aminek köszönhetően a felsőbb tilalommal szembeszegülő, s a tiltott gyümölcsbe harapó ember szeme megnyílt, és képessé vált arra, hogy megkülönböztesse a jót a rossztól, a morálisat az erkölcstelentől, a valódit a hamistól – hangzott el többek között a megnyitón. Az Art Caféban pedig posztumusz kötetek: Bori Imre levelezése, Bányai János képzőművészeti és Gerold László színművészeti tanulmánykötetének bemutatójára került sor.
Holnap, pénteken a Mécsvirág együttes mutatkozik be az általános iskolákban, majd tíz órától a képtárban zentai alkotásokat láthatnak az érdeklődők, az ifjúsági otthonban irodalmi tanácskozást tartanak fél tizenegytől, délután az Art Caféban háromkor a kiadók számolnak be eredményeikről és terveikről, ötkor Várady Tiborral folytatott beszélgetést nézhetnek és hallhatnak, fél hatkor bemutatkozik a Híd Kör, este hatkor pedig az írótábor díszvendége, Hász Róbert osztja meg gondolatait Magyarkanizsán.
Nyitókép: A részvevők egy csoportja
