Bordás Győző, az írótábor szervezőbizottságának elnöke ünnepi beszédének – amely a 68. Kanizsai Írótáborban hangzott el – azt a címet adta, hogy Irodalom a vesztegzárban. Az idén egynaposra szűkített tábor értékéből semmit sem vont le annak rövidsége, a vesztegzár sem csorbította a rendezvény jelentőségét.
Bár a kafkai miliő áthatotta a csütörtöki, magyarkanizsai eseményt, de csak annyiban, hogy több vonalon is kapcsolódott hozzá. Így például Tolnai Ottó miatt is, aki a Titorelli faiskolája című esszékötete kapcsán mesélt lebilincselően a magyarkanizsai csöndet megtörve. Az írótábor a péntek délutáni csemege volt mindazoknak, akik már ki voltak éhezve a kultúrára, az irodalomra, a képzőművészetre, egyáltalán arra a közegre, ami a hétköznapokba varázst hoz. A Népkertben és a városházánál való koszorúzás után a résztvevők megtekinthették Fujkin István kiállítását a Dobó Tihamér Képtárban, melyet Csige Gábor, a szabadkai magyar főkonzulátus konzulja nyitott meg, és Lajkó Félix világhírű hegedűművész zenéje tett még szebbé.
A Felhő(n)járók nevet viselő kiállítás egészen szeptember 16-áig megtekinthető, felvonultatva a Horgoson született, de Torontóban élő és alkotó művész remekeit. „A mai kor emberéhez sajátos módon szóló művek hidat képeznek a nyugati kultúra és az indián hagyományok megértése és megértetése között” – áll a leírásban. Fujkin István, aki a Vándorkulacsot, az írótáborban minden évben kiosztott díjat is megkapta idén, a Monográfiáját is bemutatta, amely bár még nem került ki a nyomdából, hamarosan mindenki számára elérhetővé válik. Mint ahogy azt tőle megtudtuk, az egész életművét fogja össze. A kezdetektől, a legelső megjelent rajzoktól napjainkig minden benne van a Monográfiában, mely ciklikusan állt össze. A további terveit illetően elmondta, hogy vizuálisan egyfajta frissítés következik munkájában, lendületesebbé válnak a dolgok, ahogy ő fogalmazott.
Az írótábor idei vezérgondolata egy Domonkos-sor volt, a „Mennék haza, de otthon vagyok!”, amit aztán Tolnai Ottóra igazán rá lehet mondani Magyarkanizsán, aki ezer meg ezer szállal kötődik ehhez a vidékhez. Az idén nyolcvanéves művész magával ragadóan mesélt a hallgatóságnak, amely talán még hosszan tudta volna hallgatni, ő pedig minden bizonnyal hosszan tudott volna mesélni. A képzőművészeti esszéket tartalmazó kötetet úgy járta körben szóban, hogy közben arra is fény derült, hogy az írás befejezésekor még mozgásban van az egész lénye, a keze pedig rajzra lendül.
Az írótábor zárómomentuma a Domonkos Istvánnal 2013-ban készített interjú levetítése volt.
