A világ végén, egy névtelen ország névtelen tartományában van egy névtelen tó, az idők kezdete óta soha senki nem talált rá.
A tó mély völgyben fekszik, magas hegylánc veszi körbe, a hegyeket hatalmas erdők fedik.
Egyetlen hegyi ösvény sem vezet a völgy mélyébe, a tó partjához, az erdő annyira sűrű, hogy a napfény sehol sem hatol át az összefüggő lombkoronán.
Csak néhány magasröptű madár szállt át a hegyláncon és látta meg a tavat.
Az erdő a tó partjáig ér, a parti fák levelei a tóba hullanak.
A tó közepén sziget úszik, időtlen idők óta a víz felszínén lebeg, a gyenge szél sodorja, ahogy kedve tartja.
A szigeten ódon, lakatlan fakunyhó, senki sem tudja, ki építette. Egyik oldalán, épp azon, amely mindig a nap felé fordul, ajtó nélküli ajtónyílás, áttetsző függöny takarja el.
A kunyhó falai dísztelenek, az egyetlen szoba közepén háromlábú kis asztal.
Az asztal közepén lapos fatányér, épp olyan színű, mint a falak, benne tiszta víz.
A víz felszínén, annak közepén elszáradt falevél úszik, valamikor besodorhatta a szél az ajtón.
