Csen elhagyta a falut, hogy a szerzetesek közé lépjen, de a szerzetesek nem nyitották meg a kolostor kapuját előtte. Csen egyetlen csapással levágta a kezét, és a csonkot áthajította a kapun. Erre már beengedték.
A faluban napok óta erről az esetről vitatkoztak. Egyesek szörnyülködtek, mások magyarázni próbálták az öncsonkítást. A leghangosabb, aki maga is a kolostorba készült, azt bizonygatta, hogy a mester kegyét egyedül a tökéletes önátadással és a világról való teljes lemondással lehet kiérdemelni. Csen tettében ezek az erények mutatkoztak meg. Van erre közbeszólt:
– Kinek az önátadása és mitől való elfordulás?
– Énünk teljes odaadása és a dolgoktól való tökéletes elfordulás – válaszolta a szentiratokban jártas fiatalember.
– Te úgy gondolod, hogy ismered a tant, ám semmit sem tudsz! Ha csak ezt az egyet tudnád, akkor nemhogy kitárnák előtted a kolostor kapuját, hanem az egész kolostor beköltözne a házadba – jegyezte meg erre Van, aki gyűlölte a tudásukkal hetvenkedőket.
Miután felépült szörnyű sérüléséből, az életét megmentő szerzetesek odavezették Csent a kolostor bejáratához és kinyitották előtte a kaput.
Ami belül nyitva van, az kívül be van zárva! – kiáltott fel erre Csen és fény gyulladt a bensőjében. Az apát halála után ő lett a Sárga Folyó kolostor mestere.
