Gondjaink-bajaink közepette sokszor hajlamosak vagyunk csendben elmenni apró örömeink mellett. Pedig vannak, szerencsére mindenkinek az életében adódnak aprócska örömszeletkék, amelyeket meg kell ragadnunk, elvégre ha nem tudunk olykor-olykor vidámak lenni, ha bizonyos események nem csalnak mosolyt az arcunkra, elvesztünk, végérvényesen letargiába zuhanunk. Meggyőződésem, hogy aki nem tud kis dolgoknak örülni, azt a nagy örömök elkerülik.
Én például igyekszem mindig pozitívan nézni a világra, akkor is, ha a fizetésemből a lakhatáson kívül másra nem igazán futja, akkor is, ha sokszor minden kilátástalannak tűnik, ha sokszor úgyis látszik, hogy befellegzett, nincs tovább, felhők tornyosulnak fölöttem, én pedig nem találom a megoldást, amivel kilábalhatok a bajból.
Nem is lábalnék ki, ha nem lennének ezek az örömfoszlányok, amelyeket megragadok, amelyekkel bebugyolálom magam. Ha nem tenném, mindent feketében látnék, és nem is javulna sosem a helyzet. Mert tisztában kell lennünk azzal, hogy az öröm és a szerencse nem a szomorúságot keresi. Ha folyton-folyvást panaszkodunk, ha mindig negatív hangulatban vagyunk, nem is fog semmi változni körülöttünk, sőt csak vonzzuk a rosszat.
Éppen ezért azt tanácsolom, örüljünk családtagjainknak, merjünk büszkék lenni barátaink sikerei miatt, kiáltsuk világgá, ha gólt lőttünk a haverokkal minden hétfőn sorra kerülő focimeccsen. Mert az élet sava-borsát az ilyen apróságok adják, boldogságunk is az apró örömökből épül fel. Csak engedjük be őket az életünkbe.
