2025. március 3., hétfő

Donald Tusk: A békét Európa kollektív ereje garantálja, nem pedig Ukrajna megadása

Nem Ukrajna megadása garantálná a békét, hanem egy jól felfegyverzett Európa a saját kollektív erejével – jelentette ki Donald Tusk lengyel kormányfő vasárnap Varsóban.

A miniszterelnök a varsói repülőtéren tartott sajtóértekezletet az Ukrajna ügyében vasárnapra összehívott londoni csúcstalálkozóra indulva.

„Az ukrán-orosz háborúban Lengyelország Ukrajna oldalán áll" – jelentette ki, aláhúzva: ezt nemcsak a megtámadott ukránokkal vállalt szolidaritás követeli meg, hanem Lengyelország biztonsága is.

A helyzet bonyolult, mert Ukrajna mellett kiállva a lengyelek egyúttal „határozott hívei" annak, hogy Lengyelország, Európa, az egész Nyugat minél szorosabb szövetségben legyen az Egyesült Államokkal – folytatta Tusk.

„Nem egészen egyértelműnek" nevezte azt az álláspontot, amelyet Washington jelenleg az ukrajnai háború ügyében képvisel. Ezt a dilemmát „át kell hidalni", Lengyelországnak pedig ez ügyben hallható lesz a hangja „azon tekintély miatt, amellyel a szövetségesek és Amerika beszélnek róla" – jelentette ki a kormányfő.

„Ma mindannyian hangosan azt mondjuk: béke az erőnek köszönhetően" – folytatta. A békét „a saját erejében bízó, erős, jól felfegyverkezett Európa", annak „saját, kollektív ereje" garantálhatja, nem pedig Ukrajna kapitulációja – hangsúlyozta.

Bejelentette: támogatni fogja Giorgia Meloni olasz kormányfő pénteki kezdeményezését európai-amerikai csúcstalálkozó megrendezésére.

Rafal Trzaskowski varsói főpolgármester, a fő kormánykoalíciós erő, a Polgári Koalíció elnökjelöltje vasárnap a kelet-lengyelországi Rzeszówban megtartott választási kampánygyűlésén az ukrajnai háborúról kijelentette: „nyomást a támadóra kell gyakorolni, nem pedig az áldozatra", ez Lengyelországnak, Európának, valamint az Egyesült Államoknak is érdeke. Az amerikaiaknak magyarázni kell, hogy az Egyesült Államok biztonságát is aláásná, „ha netán Putyin megnyerné a háborút, vagy esetleg a történéseket saját győzelmének állíthatná be" – jelentette ki Trzaskowski.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: A lengyel kormányfő hangsúlyozta, hogy az orosz-ukrán háborúban Lengyelország Ukrajna oldalán áll (Fotó: Beta/AP)