Szinte minden nap végigmegyek a Tejúton.
Tévedés ne essék, nem vagyok sem megrögzött amatőr asztronómus, aki folyton az eget kémleli. A világűr egyáltalán nem hoz lázba, sci-fi filmeket sem nézek, és az égre is csak akkor pillantok fel, amikor nincs nálam esernyő, s megpróbálom kitalálni odaérek-e ahova éppen indultam, anélkül hogy jól megázzak.
Az sem érdekel, hogy az amerikaiak tényleg voltak-e a Holdon. Beértem annyival, hogy megpróbáltam elképzelni mekkora vakmerőség kellett hozzá csak azért, mert Kennedy elnök azt egy beszédében megígérte. Olvastam, hogy a NASA akkori számítógépei összességének ereje kisebb volt egy mai szokványos PC erejénél. Ha így igaz, az űrhajósok óriási kockázatot vállaltak a tudomány, a hírnév és a halhatatlanság ellenében, hisz nagyon jól tudom, hogy a gépem, amelyeken e sorokat is írom, milyen csökönyös tud lenni.
Szóval, a Tejút esetemben csak egy szójáték. Amikor ugyanis kilépek a Magyar Szó kapuján, általában a Makszim Gorkij utcán elindulok a rakpart felé. Ott a sarkon, a buszmegálló közelében van egy diszkont, ahol tejet szoktam venni. Ebből logikus, hogy ha a Temerini út Temerin felé vezet, akkor tejet vásárolni a Tejúton megyek.
