Néha kell a csend. A belső. A külső megnyilatkozási szándék nélküli merengés.
Olykor szükség van a hallgatásra. Amikor már az ember úgy érzi, hogy minden szó felesleges: az érvek eltörpülnek a dübörgő szólamok mellett, a közbeszédet áthatják az elkoptatott közhelyek, a tények elvésznek a folyamatos vonításban.
Alkalomadtán fontos az ember elmélyülése önmagában. A hit és értelem utáni menekülés az intézményesített babona, tömeghisztéria iránti áhítat és üzleti folklór birodalmából.
Lelki-szellemi kiegyensúlyozottság tekintetében áldásos lehet a néma töprengés az embert körülölelő világ dolgairól. Személyek, események szubjektív megítélése a saját igazukban holtbiztos egyének felszínes véleményének teljes kizárásával.
Néha valódi felüdülést jelent a tényleges cél nélküli meditáció. Ilyenkor jó, ha szól egy csillagporos jazz-szám, hogy az ember ne feledje, vannak még a világban igazi értékek.
