Sokan mérgeskednek Újvidéken az utóbbi időben a diáktiltakozások miatt, hiszen gyakran előfordul, hogy nem tudnak eljutni A pontból B pontba, mert lezárják az utakat a fiatalok. Én nem tartozom közéjük, mert a városban csak kerékpárral, vagy zord időben gyalog közlekedem. Ami azonban kihúzta a gyufát nálam, az egy agilis anyuka reagálása volt a tiltakozásokra, meg főleg arra, hogy miért jár a magyar osztály órákra, amikor a szerb diákok tiltakoznak, és megjegyezte, hogy ez nem tesz jót nekik. Nem hinném, hogy a középiskolásoknak jobb helyük lenne az utcán, mint a suliban, és nem hiszem, hogy ők azok, akik meg kéne váltsák a világot. Ha már a felnőttek meg a politikusok nyilvánvalóan képtelenek erre – ezt már többször bizonyították –, legalább ismerjék be, és ne a gyerekekkel végeztessék el a piszkos munkát. Számukra egyelőre a tanulás a legfontosabb, és az iskolában a helyük, majd eljön az ő idejük.