Ez neki sok. Hogy ő bármit is felszeljen, ami kemény. Ha sütőtök, ha krumpli, akkor inkább hagyja a fenébe az egészet, vagy szól nekem, hogy rendezzem én, ha akarom.
Láttam már mindjárt az elején, hogy ez így nem lesz jó, nem lehet úgy mozogni a világban, hogy mindentől reszkessen, ami kemény. Akkor elmagyarázta, hogy csak azért van, mert gyerekkorában nagyon megvágta magát, amikor egy céklát próbált felszeletelni. Mutatta is a tenyerét, még most is látszik a heg, vastag, fehér, soha nem fog begyógyulni. A szemén is láttam, hogy szégyelli, csak lefelé nézett, az arca is elvörösödött, olyan kellemetlen volt neki.
Egy ideig tűrtem, kerülje csak a témát, ha akarja, rettegjen, de szerintem neki is tudni kellett, hogy ezt nem hagyjuk majd annyiban, hogy ez még bizony elő fog kerülni, az ő nagy félelme.
Céklát vettem, a legnagyobbat, ami volt, kemény, friss, sötét, ez jó lesz, mozdulatról mozdulatra haladunk majd, egyre mélyebbre, egészen addig, ahol már nem fáj. Elvittem hozzá, néztem, mi lesz, talán gondolt valamit, de szólni nem szólt, hanem a csap alá tartotta, hogy a földet lemossa, aztán a vágódeszkára tette, elém. Már ment volna ki, mert nézni se bírja, hallani se, ahogy a kés vág, de nem engedtem, megmarkoltam a pulóvere szegélyét, most maradni fogsz, most majd leküzdjük ketten. Könnyezett, úgy kérte, hogy ne, ne, ne, csak ne épp céklát, csak ne épp most, de nem volt kegyelem. A kezébe adtam a kést, a nagy, vörös dögre irányítottam az élét, és hagytam, hogy dolgozzon.
A nyelvével nyalta le az izzadságot a szája fölül, egy centire már bent volt, de itt még nem szabad megállni, nyomni kell, még, még, hogy a kés éle a deszkába hasítson. Lilult a feje, ahogy fölébe hajolt, úgy erőlködött. Tudta, hogy most kéne megfogni a kés végét, ami kilóg, és tenyérrel is nyomni le, de képtelen volt, csak nyögött, nyöszörgött, szuszogott. Sajnáltam már, most már segíteni kell, éreztem, és odanyúltam én a kezemmel, hogy a kés végét lenyomjam. Egész súlyommal rádőltem, reccsent a cékla, kettétört, a leve mindenhova folyt, de megvolt, sikerült.
Sikerült, mondtam, és ordítani akartam, olyan rossz volt. Ő a tenyerét nézte, majdnem sírt. Én is lenéztem a sajátomra, ömlött a vér, ömlött a vérem a céklából.
Nyitókép: pixabay.com
