A Magyar Szó Feltörekvő Tehetség díját a tavalyi év végén Dér Dianna vehette át, akinek írásaival a Művelődés/oktatás rovat mellett igen gyakran találkozhatunk lapunk Hétvége és Tarka Világ mellékletében, ugyanakkor a szabadkai oldalon is rendszeresen szerepelnek tudósításai, elsősorban a szülőfalujában, Csantavéren zajló eseményekről. Mindemellett a Magyar Szó Extra tartalmainak megszületésében is hatalmas szerepe van, hiszen szerkesztőként és a videók szereplőjeként, moderátoraként is részt vesz az online térben megjelenő tartalmak létrehozásában. Dér Dianna 2021 októbere óta erősíti napilapunk szabadkai szerkesztőségét, és elmondása szerint ez alatt az idő alatt rendkívül sokat tanult és fejlődött. Dianna valódi szenvedéllyel, valamint irigylésre méltó lelkesedéssel és pontossággal végzi a munkáját, ugyanakkor alázatos, és az interjúalanyaival is gyorsan megtalálja a közös hangot. Az elismerés kapcsán pályafutása kezdeteiről, meghatározó munkáiról, valamint jövőbeli terveiről beszélgettünk.
Dér Dianna (Fotó: Molnár Edvárd)
Kezdjük a legelején: hogyan lett belőled újságíró?
– Amikor megkaptam a Feltörekvő Tehetség díjat, édesanyám elmondta, hogy ő már tizenegy éves koromban meglátta bennem az újságírót. Otthon ugyanis dezodoros flakonnal a kezemben járkáltam, és azt mikrofonként használva kérdezgettem anyukámat mindenféle dolgokról, köztük például arról, hogy mit főz, hogyan készíti el az adott ételt és hasonlók. Már akkor arról álmodoztam, hogy egy napon majd híres emberekről, sztárokról fogok írni, illetve arról, hogy különféle emberi történeteket mesélek majd el. Amikor megkaptam az első kamerás telefonomat, azzal is mindig videóztam, az iskolában, a nyári szezonális munkavégzés során, mindenütt. Mindenkit videóztam, és mindenkitől nyilatkozatot kértem. Az általános iskolai tanulmányaim befejezése után vegyészeti középiskolába iratkoztam, majd a Magyar Tanszékre mentem, ahol ugyancsak folytattam a kamerázást, a videózást, ugyanakkor otthon írogattam is, van egy hatalmas naplóm, több száz oldallal. Az egyetemi tanulmányaim befejezése után Dániába költöztem, ám a rengeteg kerülőút után végül mégis visszataláltam ahhoz, amire a szívem mindig is vágyott. Véletlen szerencseként éltem meg, hogy miután hazaköltöztem, Lackó Varjú Sára, a Magyar Szó Szabadka rovatának szerkesztője Annus Beatrix barátnőmtől, a Pannon RTV munkatársától megkérdezte, hogy tud-e véletlenül valakit, akit érdekel az újságírás, mert megüresedett egy újságírói hely a Magyar Szó szabadkai szerkesztőségében. Beatrix írt nekem, és még aznap telefonon beszéltem Mihályi Katalinnal, a Magyar Szó művelődési rovatának szerkesztőjével, majd másnap elmentem egy interjúra, és harmadnap már el is kezdtem a munkát a Magyar Szóban.
Hogyan kezdted meg a munkát a lapnál?
– Nagyon nehéz út vezetett addig, amíg idáig eljutottam, és ez az út bizony sok küzdelemmel járt. Mindig is nehezen viseltem a negatív kritikát, viszont ma már tudom, hogy az a javamat szolgálja, hiszen a szerkesztők visszajelzéseiből nagyon sokat tanultam, építkeztem. Ma már úgy gondolom, igenis megérte az a rengeteg megpróbáltatás, mert annak köszönhetően vagyok ott, ahol most vagyok. Rendkívül hálás vagyok Sárának és Katinak, amiért nem bántak velem kesztyűs kézzel, hanem mindig határozottan és őszintén elmondták a véleményüket. Én pedig mindig elolvastam az írásaimat, miután a szerkesztő és a lektor kijavította azokat, gyakran kérdezősködtem a kollégáknál, sokszor tanácsokat is kértem tőlük. Tizenegy éves korom óta újságírással szerettem volna foglalkozni, és a kamera előtt állni, így mondhatom, hogy az álmom valóra vált. Nagyon sokat jelent, ha valakinek a munkája a hobbija és szenvedélye is egyben, és ugyanekkora szerencse az is, hogy olyan emberek vesznek körül, akik folyamatosan inspirálnak, motiválnak, akiktől tanulhatok, és akikre őszintén felnézhetek. 2021-ben kerültem ide, ám mivel előtte nem volt semmilyen tapasztalatom, legalább két év kellett ahhoz, hogy úgy érezzem, újságírónak mondhatom magam. A felettesem, Mihályi Katalin többször mondta, hogy most már érződik az írásaimon, hogy élvezettel készítem azokat, és az is, hogy nem jelent nyűgöt számomra a megírásuk, amivel magam is egyetértek, ugyanis annak ellenére, hogy sokat dolgozom, ez egyáltalán nem esik nehezemre. Jól érzem itt magam. Olyannyira, hogy a Magyar Szóból szeretnék nyugdíjba menni, más munkahelyet el sem tudnék képzelni magamnak.
Egy újságíró egy öntödébe is felkészülten érkezik (Fotó: Molnár Edvárd)
Hogyan dolgozol, mennyire fekszik neked az a pörgés, ami a napi újságírással jár?
– A legnagyobb nehézség számomra, hogy lassan írok, nem tudok igazán gyorsan fogalmazni. Ez azzal is összefüggésben áll, hogy maximalistának tartom magam. Amikor elkészül egy írásom, akkor is ülök rajta még egy-két órán át, hogy az úgy kerüljön ki a kezem alól, hogy ne lehessen benne hibát találni. Minden információt többször ellenőrzök, ha kell, visszahívom az interjúalanyomat, hogy biztosan jól írtam-e mindent. Számomra a pontosság és a hitelesség a legfontosabb. Mivel napilapról van szó, ez a lassúság mindig feszültséget szül bennem. Ha ötre kell menni egy eseményre, és hét órakor van a lapzárta, akkor nagyon feszült vagyok, viszont rájöttem, hogy stresszhelyzetben gyorsabban dolgozom. Ha szűkös az idő, képes vagyok gyorsan dolgozni, mégis minőségi munkát kiadni a kezemből. Eleinte nagyon féltem ettől, most viszont már teljes magabiztossággal állok elébe minden feladatnak, hiszen az utóbbi időben több olyan visszajelzést is kaptam, amelyek arra engednek következtetni, hogy valamit talán jól csinálok. Még ma sem állítom magamról, hogy jó vagyok, azt viszont tudom, hogy minden helyzetben feltalálom magamat. Szeretek a művelődési rovatnak dolgozni, imádom az oktatási témákat. Talán az oktatás áll hozzám a legközelebb, szeretek az iskolásokat érintő témákkal foglalkozni, figyelni azt, ahogyan tanulnak, szeretem végigkövetni, hogy milyen eredményeket érnek el és hasonlók. Nem vágyom másik rovatra, úgy vélem, a legjobb helyre kerültem, oda, ahol jól érzem magam, ahol otthonosan tudok mozogni.
Egyéb rovatokba is rendszeresen írsz. Ezek nem jelentenek nehézséget?
– A Hétvége rovatba készülő írások megírását élvezem majdnem a legjobban, mert akkor lehet sokat írni, akkor igazán el lehet mélyülni egy-egy témában, én pedig imádom ezt, a rövidítés és a tömör megfogalmazás nem az erősségem. Az egyik első interjúm elkészítésére még Kabók Erika kért fel. Egy kováccsal kellett beszélgetnem, a kovácsszakmáról azonban nem tudtam túlzottan sokat. Nagyon megküzdöttem az interjúval. A beszélgetőtársamnak mégis nagy élményt jelentett, hogy viszontlátta magát a címoldalon, és azóta bármikor találkozunk, leállít, és megköszöni, hogy „híressé” tettem őt. Az is fantasztikus élmény volt, amikor az otthonomtól mindössze néhány háznyira élő fafaragóval készítettem interjút, amiért ő nagyon hálás volt, ugyanis számos visszajelzést kapott az interjút követően, sőt új barátokra lelt, új kapcsolatokat alakított ki. A csantavéri Gebiben készített írásom is sokat jelentett számomra. Ozsvár Tihamér, az igazgató nem nagyon ad interjút, ezt a feladatot általában rábízza valamelyik munkatársára, velem viszont kivételt tett, sőt a cégben is körbevezetett. Ezt az interjút is napokig írtam, és nagyon jó érzéssel töltött el, amikor megláttam a címoldalon az írást erről a hatalmas és nagy múltú cégről. Engem ezek éltetnek, az emberek visszajelzései, az öröm, amit akkor éreznek, amikor viszontlátják magukat az újságban. Az is egy csodálatos érzés, hogy a munkámnak köszönhetően nagyon sok embert megismertem Csantavéren. Majdnem minden helybeli eseményen jelen vagyok, és mindenkinek ott és úgy segítek, ahol és ahogyan tudok. Az egyik célom, hogy minden olyan csantavérit meginterjúvoljak, aki valamit tesz a mi kis közösségünkért.
A csantavériekben mikor tudatosult, hogy van egy újságíró a falujukban, akihez bármikor fordulhatnak?
– Szerintem akkor tudták meg a legtöbben a faluban, hogy újságíró vagyok, amikor a Barátok közt sorozatból egy színész jött Csantavérre, és a fellépése előtt interjút készítettem vele. A koncertre megtelt a színházterem, és az előadás közben megállt az úriember, majd azt mondta, hogy kioszt néhány cédét. Az első mondata az volt: „Keresem Dér Dianna újságírót, aki a Magyar Szóban dolgozik, kérem, jöjjön fel, hogy megajándékozzam egy cédével!” Felhívott a színpadra, amitől nagyon zavarba jöttem. Eleinte talán azért nem vertem nagydobra, hogy újságíró vagyok, mert úgy éreztem, előfordulhat, hogy nem fog tetszeni az embereknek az, ahogyan írok. Először bizonyítani akartam. Ma már nagy boldogsággal tölt el, hogy szerintem soha annyi írás nem jelent meg Csantavérről a Magyar Szóban, mint amióta én itt vagyok.
A Magyar Szó Feltörekvő Tehetség díjának átvételekor Erdődi Edvina igazgatóval (Fotó: Ótos András)
Számos hírességgel is készítettél interjút, és úgy tűnik, ezek sokat jelentenek neked.
– Amikor valamilyen híresség, sztár vagy celeb érkezik Vajdaságba, és én ezt meghallom, azonnal lelkesen újságolom a munkatársaimnak, ők azonban sokszor csak megmosolyognak, mert nem minden esetben tudják, hogy kiről is van szó. Erőteljesen jelen vagyok a közösségi médiában, sok celebet követek, a magyarországi televíziós csatornákon is több műsort nézek. Vicces, hogy a munkatársaim megmosolyognak ezért, ám van jó oldala is: nem kell versengeni azért, hogy ki készítsen interjút velük. A szabadkai szerkesztőségből én vagyok az, aki rajong a celebekért, és szinte bárkivel interjúzhatok. Sokáig az volt az álmom, hogy sztárokról írjak, és ez az álmom is megvalósult. Horváth Zsuzsanna szerkesztő nyitottságának köszönhetően sok interjút készítettem híres emberekkel a Tarka Világba, és a Művelődés rovatban is sok hírességet meg lehet jelentetni. Az első nagyobb interjúm Marsalkó Dáviddal, a Halott Pénz frontemberével készült a Nyárhangoló Fesztiválon. Beszélgettem már többek között Péter Szabó Szilviával, a Nox énekesnőjével, Tomán Szabinával, aki egy sikeres vállalkozó, Balogh Petyával, Hevesi Krisztával, Rubint Rékával, legutóbb pedig Bereczki Zoltánnal. Ezek hatalmas élmények számomra, és az, hogy előttem áll az az ember, akit évek, évtizedek óta követek a tévé képernyőjén, és közös fotót is készít velem, több mint csodás érzés. A Tarka Világ szerkesztőjének írtam egy 15 nevet tartalmazó listát, hogy kikkel szeretnék interjút készíteni, és miután rábólintott, azt mondtam neki, hogy nemcsak szeretnék, hanem fogok is velük beszélgetni. Mivel beszélek angolul, ezért azt sem zárom ki, hogy világsztárokkal is készítsek interjút. Például ott van az Exit, ahol minden évben több világsztár is jelen van, és miért ne beszélgethetnék mondjuk David Guettával, Beyoncéval vagy éppen Rihannával?
Az utóbbi időben a kamera előtt is egyre gyakrabban szerepelsz, hiszen a Magyar Szó Extrának most már szerkesztője is vagy. Hogyan éled ezt meg?
– Két hónappal ezelőtt az a megtiszteltetés ért, hogy Gál Herminával közösen megkaptuk az Extra szerkesztői feladatait. Nekem szívügyem az Extra. Mint említettem, imádok a kamera előtt állni, és olyankor érzem azt, hogy: „Wow!” Amikor kameráznak, úgy érzem, hogy szinte erre születtem. Azon dolgozunk, hogy minél népszerűbbé tegyük az Extrát, hogy minél több fiatalhoz eljuttassuk, hogy ezáltal is népszerűsítsük a Magyar Szót. Nem titkolt célunk, hogy több ezer embert bevonzzunk az Instagram-, a Facebook- vagy a TikTok-oldalunkra, hogy minél több ember megismerje a Magyar Szó munkatársait, a munkásságunkat, szeretném, ha a fiatalok is úgy tekintenének a Magyar Szóra, mint régebben a mi nagyszüleink, és úgy vélem, hogy ezt napjainkban már csakis az online felületeken, a közösségi médián keresztül tudjuk elérni.
Munkaidőn kívül ki tudsz kapcsolni, vagy nyaralás közben is témákat keresel?
– Általában utazás közben is azon pörög az agyam, hogy videókat, írásokat kellene készíteni, illetve hogy be kellene számolni azokról az eseményekről, amelyek ott zajlanak, ahol éppen tartózkodom. Amikor az utcán lépkedek, vagy pörgetem a TikTokot, újabbnál újabb témák jutnak eszembe, ezeket mindig felírom a füzetembe vagy a telefonomba, és ha nincs miről írni, lelkesen előveszem, és feldobom valamelyik témát. Rengeteg dologról tudnék és szeretnék írni, számtalan érdekesebbnél érdekesebb tartalmat szeretnék az emberek elé tárni. Fontos, hogy mindenről informáljam az embereket, a szabadságom ideje alatt azonban megpróbálok inkább magamra és a feltöltődésre fókuszálni. Gyönyörű ez a szakma, ám mentálisan nagyon ki tudja meríteni az embert. A fáradalmakat általában valamilyen fizikai aktivitással, például kertészkedéssel vagy hasonlókkal szoktam kipihenni, hacsak lehet, próbálok olyan aktivitásokat választani, amelyek segítenek kitisztítani a fejemben lévő zűrzavart.
