A kormány iránti bizalmi kérdés lesz az egyik fő témája annak a rendkívüli ülésnek, amelyet szerdára hívtak össze a szerb parlamentbe – erősítette meg Ana Brnabić, a köztársasági képviselőház elnöke vasárnap.
Hozzátette, hogy a végleges napirendi pontokat hétfőn ismertetik. A sajtónyilatkozataiban azonban kiemelte: számára a legfontosabb, hogy a képviselők egyebek között elfogadják a fiatalok lakáshiteléről szóló törvényt, amelyet a kormány terjesztett a parlament elé.
Közben hétfőn délelőtt lejár az az óra, amelyet a tiltakozó egyetemisták jelentettek meg csütörtökön a zahtevinisuispunjeni.rs oldalon. A fiatalok vasárnap a portálhoz tartozó közösségi oldalon azt is nyilvánosságra hozták, hogy a visszaszámlálás hétfő délelőtt 10 óráig tart, amikor 24 órára lezárják az Autokomanda-csomópontot Belgrádban.
Újvidéken ugyanakkor traktorok uralják az egyetemi várost: a mezőgazdászok járműveikkel védik a blokádot érvényesítő egyetemistákat. A továbbiakban ugyanígy biztosítani fogják a fiatalokkal szolidaritást vállaló tiltakozók védelmét is annak érdekében, hogy ne történhessen többet gázolás – mondták a tartományi székvárosba érkező mezőgazdászok. A helyszíni tudósítások szerint a gazdák február 1-jéig mindenképp Újvidéken maradnak.
Védelmet biztosítanak a fiataloknak és a hozzájuk csatlakozó tiltakozóknak azon a nagy tüntetésen is, amelyet az újvidéki vasútállomáson történt tragédia három hónapos megemlékezésére szerveznek meg – mondta a hírportálnak Dejan Bagarić, a STAV (Egyetemisták az önkényuralom ellen) csoportosulás tagja vasárnap az Újvidéki Egyetem Mezőgazdasági Kara előtt.
A TRAKTOROK MARADNAK
A mezőgazdászok egyébként szombaton reggel indultak meg a tartományi székváros irányába. A helyi és regionális portáloknak Goran Filipović, a Szerbiai Gazdák Megmaradásáért Kezdeményezés egyik képviselője elmondta, hogy azért vonultak volna az egyetemi városba, mert a tegnapi tüntetésen egy személygépjármű elütött egy lányt. A hatóságok azonban Kiszács közelében, a pirosi hídnál megállították a gazdákat. Kisvártatva egyetemisták és polgárok jelentek meg a kordon előtt, és azt követelték, hogy a rendőrök vonuljanak félre, és engedjék tovább a gazdákat. Egy pillanatban a rendőrök és a helyszínre érkező csendőrök elkezdték pajzsokkal lökdösni a helyszínre érkező fiatalokat és polgárokat. A traktorosok egy része viszont úgy döntött, hogy kerülőúton indul meg a székváros felé. Így a pirosi hídon összesereglett lakosok ezt az útvonalat védték meg a rendőröktől, akik egy idő után visszavonultak, és ezzel be is fejeződött a pirosi híd lezárása. A gazdák 11 óra körül érkeztek meg Újvidékre. Az egyetemistákkal együtt 11 óra 52 perckor 15 perces csenddel emlékeztek meg a vasútállomáson történt tragédia áldozataira.
Vasárnap reggel a gazdák elindultak Belgrád felé is: a Pancsovánál összegyűlt járműveket közlekedési rendőrök kísérték autókkal a fővárosig. A helyszíni tudósítások szerint a mezőgazdászok élelmiszert vittek a zimonyi Mezőgazdasági Kart blokád alatt tartó egyetemistáknak. A mezőgazdászok kezdeményezését az „Álljunk a gyerekeink elé” jelmondattal indították el a gazdák szervezetei.
A HÉTVÉGÉN IS FOLYTATÓDTAK A TILTAKOZÁSOK
A pénteki országszintű általános leállást és tiltakozásokat követően a hétvégén a világ számos pontjáról érkeztek videóbejegyzések, amelyeken a nagyvárosokban összesereglett egyetemisták kivándoroltak és a támogatásukról biztosították az idehaza tiltakozó hallgatókat: a többi között Budapesten, Párizsban, Brüsszelben, Nürnbergben, Stuttgatban, Frankfurtban és a svájci Bázelben is tartottak támogató tiltakozásokat.
A pénteki megmozdulásokról szóló adatokat egyébként szombaton dél körül hozta nyilvánosságra az összejövetelekről felmérést készítő ügynökség (Arhiv javnih skupova). Az adatok szerint Belgrádban az országház körül 35 ezren gyűltek össze, a városháza környékén pedig 20 ezren. A két tömeg egyesülését követően nem lehetett követni a részvevők számát – írták. Újvidéken viszont egyértelműen megdőlt a novemberi rekord: 22 ezren vonultak utcára. Nišben 10.500 polgár gyűlt össze a főtéren, Kragujevacon viszont 5500-6000 tiltakozó vett részt a sétán. Ugyanakkor Jagodinán, az Aleksandar Vučić államfő által szervezett összejövetelen hozzávetőlegesen 14 ezren vettek részt – áll a felmérést végző ügynökség közleményében.
A csendes tüntetések folytatódtak Újvidéken és környékén is: vasárnap Futakon is szerveztek megmozdulást, de szinte az összes vajdasági községben kifejezték a polgárok a szolidaritásukat az egyetemisták követeléseivel. Szombaton többek között Nagybecskereken is tartottak tüntetést: a helyi sajtó tudósítása szerint az egyik legnagyobb létszámú megmozdulás zajlott a városban. A diákok és polgárok tiltakozó sétára indultak a belvárosból a város központjába, majd az Avala körforgalmat lezárva 15 percnyi csenddel emlékeztek meg az újvidéki tragédia áldozatairól.
Zentán szombaton kicsivel dél előtt kezdődött hasonló megemlékezés. Az összegyűltek 15 percig csendben megemlékeztek az újvidéki tragédia áldozatairól, majd Goran Nikičić, a helyi Kárász Karolina Általános Iskola pedagógusa, zenész szólt szerbül és magyarul az egybegyűltekhez. Beszédében rámutatott, hogy az újvidéki tragédia azért következhetett be, mert ahelyett, hogy a vasútállomáson komoly felújítást végeztek volna, egyesek megengedték, hogy valakik eltulajdonítsák a munkálatokra szánt pénzt. Az országszerte tüntető egyetemisták ezeknek a személyeknek a felelősségre vonását és elítélését követelik. „Mi tanárok pedig a lehetőségeink függvényében arra törekszünk, hogy szolidaritást vállaljunk velük és rövidített órák megtartásával, vagy teljes munkabeszüntetéssel harcoljunk” – mondta, mielőtt a tiltakozók rövid sétát tettek volna a városháza körül, útba ejtve a piacteret is.
PEDAGÓGUSOK: FOLYTATÓDIK AZ ÁLTALÁNOS SZTRÁJK
Vasárnap a Szerbiai Pedagógusok Független Szakszervezete (NSPRS) is nyilvánosságra hozta a határozatát, miszerint továbbra is teljes munkabeszüntetéssel támogatja az ifjakat a törekvésükben. Az általános sztrájk a követelések teljesítéséig tart – írták a közleményükben. Ugyanitt kiemelték, hogy emellett követelik Slavica Đukić Dejanović oktatási miniszter lemondását is a tiltakozó pedagógusok fizetésének csökkentése miatt. „A fizetéscsökkentésről kizárólag az adott általános iskola igazgatója dönthet megindokolt határozat formájában” – hangsúlyozták. Felhívták a tanügyi munkások figyelmét arra is, hogy semmilyen eljárásban ne vegyenek részt a szakszervezet jogászainak és szakembereinek támogatása nélkül.
A hétvégén ugyanis számos oktatási intézmény igazgatója lemondott a posztjáról azzal az indokkal, hogy a tiltakozó alkalmazottak miatt nem tudták megszervezni a munkát az intézményeikben.
TOVÁBBRA IS HIÁNYOS A DOKUMENTÁCIÓ
A hétvégén a Belgrádi Egyetem Építészeti Kara nyilvánosságra hozta a végleges álláspontját azon dokumentációval kapcsolatban is, amelyet az egyetemisták kitartó követelései után hozott nyilvánosságra az állam az újvidéki vasútállomáson történt tragédia kapcsán. A szakértők szerint az említett dokumentáció egyes elemei hiányosak, másokat pedig egyáltalán nem hoztak nyilvánosságra. A jelentésükben pontosan részletezik, hogy mely dokumentumok hiányoznak. Az igencsak hosszadalmas listán látszik, hogy az ötlettervtől a tervdokumentáción át a szerződésekre vonatkozó dokumentumig vannak hiányosságok. A legtöbb hiány a kivitelezővel megkötött szerződések és szerződésmódosítások között van – írták az egyetem szakértői.
A jelentés nyilvánosságra hozását követően szinte azonnal reagált az államfő: kérte, hogy minden egyes felsorolt dokumentumot hozzanak nyilvánosságra az illetékes szervek. Kisvártatva pedig Miloš Vučević miniszterelnök bejelentette, hogy hamarosan további dokumentumokat tesznek közzé a kormány honlapján az újvidéki vasútállomás tetőszerkezetének összeomlásával kapcsolatban. Hangsúlyozta, hogy semmit sem titkoltak el vagy semmisítettek meg. Hozzátette: a kínai partnereket is meg fogják kérni arra, hogy engedélyezzék az általuk birtokolt dokumentumok nyilvánosságra hozatalát.
Nyitókép: Február 1-jéig maradnak a traktorok Újvidéken (Ótos András felvétele)