2025. március 3., hétfő

Jó reggelt! 01-03-2025

Kevés olyan dolog van, amivel igazán ki lehet hozni a béketűrésből, a banki ügyintézés azonban sokáig ezek közé tartozott. Abban a bankban, amelynek az ügyfele voltam, annyi negatív tapasztalatot szereztem, hogy végül betelt a pohár, és úgy döntöttem, más intézményre bízom a pénzügyeim kezelését, amit azóta is kiváló döntésnek tartok, hiszen annak ellenére, hogy az adott banknak még csak fiókintézete sincs a lakóhelyemen, vagyis semmiféle személyes ismeretség nem segíti az ügyintézésemet, bármikor felmerül valamilyen probléma, annak a megoldása mindössze néhány percet vesz igénybe, minden megy, mint a karikacsapás, ráadásul mindez sorban állás nélkül, kellemes környezetben, kedves és érdeklődő ügyintézők segítségével történik, ami a korábbi rossz tapasztalataim tükrében olykor azt az érzést kelti bennem, mintha nem is Szerbiában élnék, hanem egy olyan országban, ahol az emberek tisztelik és becsülik egymást, odafigyelnek egymásra, az intézmények és azok dolgozói pedig tisztában vannak azzal, hogy ők vannak az ügyfelekért, és nem fordítva.

A minap úgy hozta az élet, hogy Magyarországon éppen annak a banknak a fiókintézetében akadt elintéznivalóm, ami annak idején olyan sok bosszúságot okozott. Mondanom sem kell, nem kellett csalódnom. A hosszas várakozás után az évtizedes frusztrációit rám vetítő, arrogáns és lekezelő ügyintéző a segítő szándéknak a legapróbb jelét sem mutatta, így hát hiába utaztam, nem sikerült elintéznem, amit szerettem volna. Arról ugyanakkor végérvényesen meggyőződtem, hogy elérkezett az ideje az újabb pénzintézetváltásnak.

Magyar ember Magyar Szót érdemel