Kávé nélkül el sem tudnám képzelni az életem. Minden reggel pontosan 7:15-kor csörög az ébresztőm, s ilyenkor szánok arra is néhány percet, hogy átfussam a késő esti és a kora reggeli híreket. Közben bekapcsolom a vízforralót, s míg az kotyog, felöltözöm. Elkészítem a fiamnak a reggelit, majd pontosan fél 8-kor ébresztőt fújok neki, hogy odaérjünk az oviba. Míg ő álmoskásan elcihelődik a cipőjével és a kabátjával, addig én újra elindítom a vízforralót, és pillanatok alatt bekeverem a kávémat, majd otthagyom az asztalon hűlni, ugyanis huszonöt perc pont elég arra, hogy gyalog megforduljak az oviig és vissza, ha csak épp nem úgy jön ki a lépés, hogy be kell ugranom a pékhez vagy a boltba. Az alatt a huszonöt perc alatt a kávém pont kellemes, fogyasztható hőmérsékletűvé hűl. Nagyon szeretem azt az illatot, ami abban a pillanatban fogad, amikor belépek az ajtón. Reggel arra is odafigyelek, hogy nagyobb adag és picit erősebb kávét főzzek, mert hosszasan szeretem azt kortyolgatni. Aprólékosan beosztom, hogy még jusson egy korty arra a pillanatra is, amikor elindulok dél körül a fiamért. Ez a kis szertartásszerű délelőtt a kávémmal nekem végtelenül fontos, és csak akkor engedem el a dolgot, ha épp úgy jön ki a lépés, hogy már reggel 9 körül terepen kell lennem. Olyankor viszont az egész napom borul.
