A hétvégén kiesett a fogamból a tömés. Régi is volt, hiányzott is belőle már egy darabka, hát most a nagy marhapörkölt-evés közben megadta magát, és kiesett. Nem volt nagyon mit tenni, bejelentkeztem a dokihoz, még ha rettegek is a fogászoktól. Gyerekkoromban volt egy doktornő, aki sikeresen megkínzott, így hát a félelmem azóta tart. Az időpontban megjelentem, minden iszonyom ellenére. A doki nagyon kedves volt, nyugtatott, de kért egy röntgent. Elkocogtam a helyi egészségházba egy pofapanoráma-fotózásra. Amíg vártam a képre, odaszegődött mellém egy asszony.
– Jaj, hát hogy vagy? Régen láttalak. Jól meghíztál! A nagy meglepetésemre köpni-nyelni sem tudtam, és szégyen vagy nem, fogalmam sincs, ki ez a „kedves hölgy”, aki rögtön ennyire bizalmasan beszélt velem. Nézek rá, mondom, tudom, ez van, de kilók ide vagy oda, egészséges vagyok. És ezt kiemelten hangsúlyoztam. A nő szinte meg sem hallotta. Csak beszélt tovább.
Féreértés ne essen, tisztában vagyok azzal, hogyan nézek ki. Azt is tudom, hogy 10–15, ne adj isten 20 évvel ezelőtt hogyan néztem ki. De ez most másodlagos dolog az életemben, mert sokkal fontosabb történések kötnek le, és inkább egészséges akarok lenni, mintsem hiú az alakomra. Arra azonban álmomban sem gondoltam, hogy ilyen élesen bántó kritikát kapok a fogorvosi rendelő várótermében, és ráadásul nem is a fogamra és nem is a fogászoktól...
