Lapunk olvasói számára ismerősen cseng Radovan Jelašić neve, aki hosszú évek óta otthonosan mozog a bankszférában, szaktudását Európa-szerte elismerik.
A Baján született, a Magyar Szónak mindig készségesen – természetesen magyarul – nyilatkozó pénzügyi szakember 2000 decemberétől 2003-ig volt Szerbia bankkormányzó-helyettese, majd 2004 februárjától egészen 2010 júniusáig a Szerb Nemzeti Bank kormányzója. Egy egész évtizeden át volt beleszólása az állami pénzpolitikába, és mindvégig – a hatalmi pártok nyomásgyakorlása ellenére – igyekezett megőrizni a nemzeti bank függetlenségét.
Az ötvenéves, közgazdász végzettségű Jelašić bankárral – hét éve áll az Erste Bank Hungary élén – a montenegrói Bečićiben, a nyugat-balkáni országok pénzügyminiszteri találkozóján beszélgettünk.
Bankszakemberként hogyan látja Szerbia jelenlegi pénzügyi helyzetét a három éve megkezdett monetáris stabilitási politika tükrében? Kívülről látszanak-e már a belülről hangoztatott eredmények?
– Ha csak a számokat, a pénzügyi mutatókat vizsgáljuk, azok sokkal jobban néznek ki, mint három évvel ezelőtt. Az államadósság csökkent ugyan, de ami az államháztartás hiányát illeti, az idei év első hónapjait nézve továbbra is pluszban van. A kamatokról szólva pozitívnak tartom, hogy jóval alacsonyabb szinten vannak a kamatlábak, mint voltak három-négy évvel ezelőtt. Biztató, hogy Szerbiának sikerült megegyeznie a Nemzetközi Valutaalappal.
Ez a megszorító, spórolásra alapozó pénzpolitika most jól fest, de kérdés, hogy hosszú távon mennyire tartható fenn a restriktív pénzpolitika. Szerbiának mihamarabb jelentős, mondhatnám extra befektetésre van szüksége a gazdaság felélénkítése érdekében. Legyen ez a tőkeinjekció belföldi vagy külföldi, a lényeg, hogy a szerb gazdaság motorját magasabb fokozatba kell kapcsolni, mert e nélkül nem tud felzárkózni.
Mit lehetne kezdeni a nagy és drága állami vállalatokkal?
– Az egyik legfontosabb, mondhatnám kulcskérdése a további gazdasági fejlődésnek az állami nagyvállalatok konszolidálása, rendberakása. Amíg a veszteségeket termelő nagyvállalatok helyzete rendezetlen, továbbra is visszafogják a fejlődés szekerét. Ezektől a béklyóktól meg kell szabadulni, mert visszahúzó erőként hatnak és nagyon drága a fenntartásuk az államkassza számára.
Szerbiában ma is azt látjuk, hogy a nagyvállalatok jelentős részében a fizetéseket közvetlenül az államkasszából fizetik ki. Akkor is biztosak a keresetek, ha nem tudnak eredményeket felmutatni, amiből a dolgozók bérét ki tudnák gazdálkodni, nem beszélve e vállalatok drága fenntartási költségeiről.
A bankok mennyire veszik ki részüket a gazdaságfejlesztésből?
– Az biztos, hogy a bankoknak ma sokkal nagyobb a likviditása, tőkéje, mint volt ez öt, vagy tíz évvel ezelőtt. A 2008-as pénzügyi válság alaposan megrengette az európai és a világ pénzpiacát, és vele együtt a gazdaságot is, de mondhatjuk, hogy mára ezt a fejlett országok kiheverték. Ma sokkal nagyobb a bankok tőkéje, és növekedtek a bankbetétek. Már nem arról van szó, hogy a bankoknak nincs miből finanszírozni a gazdasági beruházásokat, hanem az a kérdés, hogy mit és mennyiért finanszíroznak. Hajlandók-e az állami projektumba befektetni, vagy válogatnak, szelektíven ruháznak be, biztosra mennek. A bankpolitikáról tudni kell, hogy elég nagy a konkurencia a pénzpiacon. Szerintem az államnak most már nem arról kellene gondolkodnia, miként fog hitelt biztosítani a gazdaságnak, hanem sokkal inkább arról, hogy hogyan tudna az állam különböző garanciákon, vagy más sémákon keresztül a bankoknak segíteni, hogy kevesebb banktőkét kelljen a gazdaságba pumpálni.
A bankoknak van pénzük, ez nem kérdés. Ami elsősorban hiányzik, az a tőke. Azt meg úgy lehet pótolni, ahogyan például Magyarországon csinálják. Van fejlesztési bank, vannak európai fejlesztési bankgaranciák. Ezek sokat segítenek nekünk, mármint a bankoknak, ha hitelt adunk, hogy ne kelljen a befektetésekbe sok tőkét rakni.
Szerbiában nem túl óvatosak a bankok, sokféle garanciát, biztosítékot kérnek?
– A probléma nagyon ismerős a bankszférában, de higgye el, hogy mi nem a garanciákból élünk. Minden bank akkor lenne a legboldogabb, ha nem kellene biztosítékokat, garanciákat kérni a hitelek biztosítására. Legyünk őszinték, ha fizetésképtelenné válik az ügyfél, akkor már a garancia sem ér sokat, azt nagyon nehéz pénzzé tenni.
Sok olyan dolog van, amelyben egy véleményen vannak a bankok a kormánnyal és támogatják a kormány gazdaságpolitikáját. Legyen az a szürkegazdaság legális utakra terelése, legyen ez a béreknek a bevallása, tehát ne zsebbe fizessen a munkaadó, vagy a kereskedelmi forgalom regisztrálása, a forgalmi adó behajtása. Ha ezek a dolgok jobban működnek, akkor mi, a bankok is sokkal jobban és többet tudnánk hitelezni, mert egy bank nem a garanciák alapján hitelez, hanem a cash flow alapján. Magyarán akinek nagyobb a jövedelme, a bére, annak tudunk magasabb hitelt adni. Például egy kereskedelmi cégnek vagy étteremnek a folyamatos bevétele alapján tudunk hitelt adni, nem pedig bankgarancia alapján.
Mi mindent kellene még tenni Szerbiában a gazdaság talpra állítása érdekében?
– Ennyi év után – nem akarok dátumokat mondani, de 2000. október 5-ét is vehetnénk az új kezdetnek –, most már ideje lenne, hogy a politika és a szerbiai üzletemberek végre kiegyezzenek egymással. Nem lehet csak arra számítani, hogy majd a külföldiek ide jönnek Szerbiába, és a pénzükkel megváltják a világot. Szerintem sokkal jobban kellene a saját erőkre támaszkodni. Nem pedig, amikor eljön egy külföldi befektető, akkor mindent odaadni neki, a hazai befektető meg találja fel magát. A szerbiai vállalkozóknak is ugyanolyan munkahelyteremtő állami támogatásokat kellene adni, mint a külföldi beruházóknak. Sok ügyes, okos és becsületes üzletembert ismerek Szerbiában, akiknek segíteni kellene, ne csak a külföldi befektetőnek, hogy vállalatlapításba és munkahelyteremtésbe fektessen pénzt az ország – értékelte Radovan Jelašić a szerbiai gazdaság helyzetét a bankár szemével.
