Az elmúlt egy évben a többségében közel-keletről érkező menekültek is szinte Belgrád részévé váltak. Többségük, miután megérkezik a szerb fővárosba, a vasútállomás és a buszpályaudvar környékén marad, ott próbál megpihenni, így ma már senkinek sem szúr szemet, hogy csapatokba verődve várnak a buszpályaudvarnál levő parkban, vagy a közeli, úgynevezett gazdasági parkban. Tegnap is a férfiak egymás között beszélgettek, a nők külön egymás között, fél szemüket a gyerekeken tartva, akik kihasználva a napsütés melegét labdáztak.
Tegnap néhányan a Menedékjogi Info Központban voltak, hogy a rendelkezésükre álló számítógépekkel és internethálózattal a fárasztó útjukról, belgrádi érkezésükről tájékoztassák családjukat. Bár körülbelül húszan tartózkodnak a viszonylag kis helyiségben, négyen-öten a számítógépen beszélgetnek, nincs zaj, sőt inkább fáradt csend uralja a teret.
– Csáó! – köszönt mosolyogva az egyik 16-17 éves menekült fiatalember, miután bemutatkozom a recepción szorgoskodó aktivistáknak. Nem azért, mert érti ki vagyok, talán csak a szerb nyelv szimpatikus neki, vagy én… Beszélgetni ugyanakkor már nem tudunk, a nyelvismeret okozza a legnagyobb akadályt, a menekültek közül sokan csak saját anyanyelvüket használják.
– A legtöbben Macedóniából érkeznek hozzánk, vagy Bulgáriából. A legnagyobb számban afgánok jönnek, vagy pakisztániak, és most valamivel kevesebben, de érkeznek Szíriából, Iránból, Irakból is – magyarázza Milena Savić, az Info Központ projektkoordinátori asszisztense. Elmondta, az UNHCR és más nemzetközi és hazai civil szervezet donációinak köszönhetően vizet, élelmiszert, ruhát oszthatnak a menekülteknek, és eligazítják őket, hogy hol vásárolhatják meg gyógyszereiket, vagy hogy hol kaphatnak orvosi ellátást, valamint a krnjačai menekülttáborba is innen szállítják el őket. Naponta kétszer, délután 3 és este 7 órakor indul a busz.
A Menedékjogi Info Központ (Miklós Hajnalka felvétele)
Milena rámutatott, az időjárási viszonyok miatt az elmúlt időszakban többen vették igénybe a menekülttábor szolgáltatásait, különösen azok, akik gyerekekkel érkeznek, a menekülttáborban húzzák meg magukat.
A lakosok közül is többen be-betérnek a központba, ruhát hoznak a menekülteknek.
– Csodálatos az emberi szolidaritás. Sok mindennel segítenek a polgárok, bár továbbra is férfiruházatra lenne szükségünk, mindenekelőtt férfilábbelire, hiszen elsősorban férfiak érkeznek. És mint látja, többségük apróbb testalkatú – hangsúlyozta az asszisztens. Mint elmondta, egyre több gyermekes család is érkezik, akiknek külön sarkot alakítottak ki az épületben, ahol a Save The Children szervezet munkatársai foglalkoznak velük, illetve fordítók beszélgetnek velük.
– Nagyon ritkán fordul elő, hogy beszélik annyira jól az angol nyelvet, hogy meg tudják magukat értetni. Több fordítónk van, az ő segítségükkel kommunikálunk arab, fárszi és urdu nyelven. Legtöbben Németországba szeretnének eljutni, vagy Franciaországba, Norvégiába. És sokszor, hogy el is jussanak oda, két hónapot is úton vannak, de van, aki még az év elején elindult, és Törökországban töltik el a legtöbb időt, de főleg gyalogosan haladnak, és az sokáig tart – tudtuk meg. Milena Savić hozzátette: – Jelentős mértékben csökkent a menekültek száma, de a meleg idővel valószínűleg újabb hullámra számíthatunk – mondta.
„EGÉSZ ÚTON GYALOGOLTUNK”
Az Info Központban találkozunk egy afgán házaspárral: Nasimával és Razával. Nasima beszél egy kicsit angolul, ő mesélte el, hogy hosszú útjuk során Iránban, Irakban és Törökországban is jártak, majd Görögországon és Macedónián keresztül érkeztek Szerbiába.
– Nagyon nehéz az út. Sokat gyalogolunk, az út legnagyobb részét gyalog tesszük meg. Nagyon fájnak a lábaim. Görögországból Szerbiába is gyalog jöttünk a vasúti sínek mentén. Az emberek nem akartak minket autóval felvenni, mert félnek tőlünk – mondja Nasima, a fiatal feleség. Majd folytatja: – Itt mindenki nagyon kedves, kapunk mindent, amire szükségünk van – fáradt, de mosolyog, és egy percig sem mutatja, hogy nehezére esik a beszélgetés. Bevallja, napok óta nem volt alkalma megfürödni, előző éjjel érkeztek Belgrádba, és mint elmondta, minden vágya, hogy megfürödjön és pihenjen egy kicsit. Németországba igyekeznek, mondja, mert a családjuk egy része már ott van.
– Ő a férjem – mutat Razára, majd egy másik férfira – Ő pedig a fivére, akinek a felesége és két gyermeke már Németországban van – a férfi feláll és a telefonján megmutatja gyermekei képét. A telefon jelenti ezeknek az embereknek a legértékesebb kincset, hiszen ez az egyedüli kapcsolat az ismerőseikkel és rokonaikkal hosszú útjuk során.
A belgrádi buszpályaudvar tövében (Miklós Hajnalka felvétele)
SOK ZÖLDSÉFÉLÉT FOGYASZTANAK
A tegnapi napos idő a parkba csalogatta a menekülteket. Csoportokba verődve, ki a kávézó előtt ült, ki a sorstársaival beszélgetett. Az anyák a padon csevegtek, a gyerekek pedig futkároztak. Az egyik gyorsétkezde kertjében, a gazdasági parkban, többen is beszélgetnek. Az itt dolgozó nőt kérdezzük, hogyan tud szót érteni külföldi ügyfeleivel.
– Elsősorban angolul. Természetesen vannak küzdtük mindenfélék, de a vendégeink többsége afgán, vagy pakisztáni. Nincs és nem is volt gondunk eddig velünk, azon kívül, hogy szemetelnek, nem ismerik a szemeteskosarat, de más baj nincs velük. Sőt nagyon becsületesek, soha nem távoznak úgy, hogy ne fizetnének – hangsúlyozta Nada. Folytatja: marhafasírtot és csirkehúst esznek, illetve sok zöldségfélét fogyasztanak. – Ők is emberek, és köztük is, ahogy köztünk is, vannak jók és rosszak is – tette hozzá.
A FELESLEGES ÉLELMISZERT VISSZAADJÁK
A menekültek között hazai és nemzetközi civil szervezetek és állami szervek munkatársai sétálnak, így a menekültügyi főbiztosság munkatársai is azt figyelték, kinek, mire van szüksége. Elmondták, nincs gondjuk a menekültekkel, szívesen barátkoznak, ám legtöbbjük csak egy-két napot tartózkodik egy helyen, és már megy is tovább.
– Nem követelőznek. Elfogadják a segítséget, amit a különböző szervezetek aktivistái nyújtanak nekik. Sőt, ha több élelmiszert kapnak, a felesleget visszaadják, hiszen nekik is jobb, ha könnyebb csomaggal utaznak – mondta a menekültügyi főbiztosság egyik munkatársa. A másik hozzátette: – Korábban, amikor nagyobb volt a tömeg, oda kellett figyelni, hogy a csoportok ne keveredjenek, de most, hogy kevesen vannak, sem a vallás sem a származás nem okoz gondot, megismerik és tolerálják egymást – mondta.
Vannak, akik már hónapok óta az ország területén tartózkodnak, a helyzetük megoldására várnak, de van, akit a nemzetközi szervek alkalmaznak, hogy kapcsolatot tartsanak a menekültekkel, fordítsanak nekik.
MENEKÜLTSORSBÓL FORDÍTÓ
Így van ezzel Abde Raojf Aloji, aki a Norvég Menekültügyi Tanács színeiben tartózkodik Szerbiában. Ő is bejárta a menekültek útját, így járt Törökországban is, ahol elmondásai szerint nagyon nehéz körülmények között élnek a menekültek. Nagyon sokan vannak az ottani táborban és sokszor az alapvető emberi jogok is sérülnek. Abde kiemeli, Szerbiába kimerülten érkeznek a menekültek. Fáradtak és betegek, éhesek, napok óta nem cserélték már le a ruhájukat. Abdetól megtudtuk, ismeri a menekültek életét, ő is átélte mindazt, most fordít, és nyelvtudásával, de sokszor azzal, hogy meghallgatja őket, igyekszik segíteni sorstársait útjukon.
