Kopottas ruhák, lesütött szemmel konténerekben élelem után kutató emberek, kisnyugdíjasok, akik hónap végén csirkemell helyett inkább csirkefarhátat – vagy még azt sem – kérnek az önkiszolgálóban – a szegénység ezer arca. A kimutatások is igazolják, hogy Szerbiában mind több a rászoruló, ám nem szükséges a hivatalos számok után kutatni, elég szétnézni magunk körül.
A statisztikai mutatókból kiderül, hogy az ország lakosságának nagyjából a tíz százaléka él szegénységben, egynegyede pedig a szegénység küszöbén. A szociológusok elmondása szerint a szegénység az emberi élet minden szegmensét befolyásolja, a munkanélküliek, a minimálbérből, vagy kisnyugdíjból megélni kényszerülők megalázva érzik magukat, úgy vélik, haszontalan tagjai a társadalomnak.
Szociális segélyt az kaphat, aki átmenetileg olyan helyzetbe – betegség, baleset, rokkantság, munkanélküliség – került, hogy családja eltartása veszélybe került.
A szociális segély összegét az átlagbérhez kötik és pillanatnyilag nagyjából havi 7900 dinárt tesz ki. A családi pótlék havi 2600 dinár, a sérült, vagy halmozottan sérült gyermeket nevelő szülők pedig 3600 dinár segítséget kapnak havonta.
SZIGORÚBB ELVÁRÁSOK
Az országban pillanatnyilag 251 ezer személynek utalnak ki szociális segélyt, tudtuk meg Csikós Lászlótól, a munkaügyi és szociálpolitikai minisztérium államtitkárától. 2014 júniusához képest ez 50 ezerrel kevesebb segélyezett. Mint azt Csikós megjegyezte, a csökkenés azzal magyarázható, hogy a szociális ellátórendszerben dolgozók elkezdték végezni a munkájukat és minden részletre odafigyelnek.
– A korábbiaknál sokkal körültekintőbben vizsgálják felül az adott személy vagyoni állapotát, valamint arra is odafigyelnek, hogy miként viszonyul a felkínált munkalehetőségekhez. Olyanok is sokan voltak, akik nem bejelentett lakcímükön tartózkodtak. Legtöbbjük időközben távozott az országból és valamelyik nyugati országban folyamodott menedékért. Őket azon nyomban levettük a segélyezettek listájáról – magyarázta Csikós.
(Fotó: Molnár Edvárd)
Feltűnik, hogy bár a különböző kimutatások szerint az ország lakosságának a tíz százaléka – nagyjából 750 ezer ember – szegénységben él, egynegyede – nagyjából 1,8 millió személy – pedig a szegénység küszöbén, szociális segélyt mégis sokkal kevesebben kapnak. Ehhez kapcsolódóan az államtitkár megjegyezte: egyrészről olykor túloznak a kimutatások összeállítói, másrészről pedig az is tény, hogy nem minden ténylegesen szegény ember kap segélyt.
– Már az elég, ha valakinek 0,5 hektárnál nagyobb területű termőföldje, vagy az állam által meghatározott négyzetmétert meghaladó területű ingatlana van, és nem kaphat segélyt. Lehet ez az ember szegény, vagy megtörténhet, hogy egyébként semmiféle bevétele nincsen, mégsem kaphat segélyt. Véleményem szerint mindenki szegény, aki például 15 ezer dinárnál kevesebb nyugdíjat kap – fogalmazott Csikós.
A szociálpolitikai minisztérium szinte pontosan egy évvel ezelőtt jelentette be, hogy az elkövetkezendőkben a családi pótlékot szigorúan az iskolalátogatáshoz kötik. Vagyis nem kaphatnak családi pótlékot azok, akiknek a gyermeke nem jár rendszeresen az iskolai előkészítőbe, vagy általános, illetve középiskolába. A szigorítást elkezdték alkalmazni, így ma 361 ezer gyermek után fizetnek ki családi pótlékot. Ez a szám tavaly még 383 ezer volt, emelte ki Csikós, hozzátéve: a családi pótlék feltételei semmiben sem szigorodtak, csupán azt várja el az állam, hogy a szülők iskolába járassák gyermekeiket.
Ami a népkonyhákat illeti, ezeket a helyi önkormányzatok működtetik. Az ország 167 helyi önkormányzatának hozzávetőlegesen a fele üzemeltet népkonyhát, mondta az államtitkár, hozzátéve, hogy a szociálpolitikai minisztérium a legszegényebb önkormányzatokat támogatja a népkonyhák fenntartásában. Ezekben, amelyeket a minisztérium támogatásával működtetnek, nagyjából 84 ezer személy kap napi egy tál meleg ételt.
A téli tüzelőfa, mint egyszeri segély, szintén a helyi önkormányzatok hatáskörébe tartozik. Az önkormányzatok vagy pénzt utalnak át tüzelőre, vagy a tűzifát adják, mondta Csikós.
AZ ÁLLAM IS HOZZÁJÁRUL
Szénási Oszkár okleveles szociális munkás értékelése szerint egyértelmű, hogy egyre többen élnek nehezen. Elég csak arra gondolni, mondta, hogy a fiatalok tömegesen vándorolnak ki külföldre, java részük vagy nem talál munkát az országban, vagy annyira alacsony lenne a fizetésük, hogy inkább máshol próbálnak érvényesülni. A negyven-ötven év közötti aktív munkavállalók sincsenek jobb helyzetben, hiszen egy részük a közszférában dolgozik és ők most tíz százalékkal kisebb bért kapnak, mint korábban, magyarázta Szénási, aki szerint az utóbbi években jellemző munkahely-teremtési trendek sem járulnak hozzá a szegénység enyhítéséhez. A megnyíló munkahelyek legtöbbjével minimálbér – ez alig haladja meg a havi 20 ezer dinárt – jár, ez pedig nem sok mindenre elég.
– A kormány a minimálbért például 35 ezer dinárban is meghatározhatná, ám nem teszi ezt, így maga is hozzájárul a szegénység elmélyítéséhez. Egy szociális támogatásban részesülő személy, aki esetleg alkalmi munkát is vállal, akár havi 25 ezer dinárt is összegyűjthet, és ehhez nem kell nyolc-tíz órákat, olykor embertelen körülmények között gürcölnie – fogalmazott Szénási.
Kérdésünkre, hogy napjainkban miben mutatkozik meg leginkább a nélkülözés, miről kell először lemondaniuk az embereknek, a szakember a ruházkodást említette példaként, rámutatva, hogy mind több használtruha- kereskedés nyílik, miközben az egyéb, szintén ruházati termékeket árusító üzletek egymás után bezárnak.
Az emberek csak a legszükségesebbeket vásárolják meg, az alapvető élelmiszert, és kifizetik a rezsit, hangsúlyozta Szénási, rámutatva, hogy sokan élelmiszer tekintetében sem tudnak mindent megvásárolni. Zöldségfélét, gyümölcsöt és az egyéb, egészségesnek mondott élelmiszert csak ritkábban fogyasztanak, ahelyett inkább az olcsó, szénhidrátokban, vagy zsírokban gazdag termékeket vásárolják meg. A helytelen táplálkozásnak később egészségügyi rendellenességek lehetnek a következményei, magyarázta Szénási.
A szakember értesülése szerint a népkonyhák szolgáltatását napjainkban már nemcsak java részt idősek veszik igénybe, hanem egyre több fiatal és gyermek is.
– Ami a rászorulók támogatását illeti, az állam mellett ezt a feladatot világi és egyházi szeretetszolgálatok is magukra vállalják. Persze azt is hozzá kell tenni, hogy Szerbiából a 2000-es rendszerváltozást követően nagyon sok külföldi szeretetszolgálat kivonult. A háború és a bombázás időszakában sokat segítettek, amikor viszont Szerbiát biztonságosnak nyilvánították, ezek a szervezetek tevékenységükkel más országokra összpontosítottak. Az önkormányzatok saját hatáskörükben tűzifa, esetleg egyszeri szociális segély, népkonyha, vagy más támogatás formájában segíthetik a rászorulókat. Azt persze képtelenség elvárni, hogy sikerüljön lefedni az igényt, hiszen az egyre csak növekszik. Itt kanyarodnék vissza a tűzifához. Az önkormányzatok általában egy-két köbméterrel tudják segíteni a családokat, ez pedig, tudjuk, hogy nem elég egész télen – taglalta Szénási.
