Szerbiában a legnagyobb gondot az okozza, hogy még mindig nem tudtuk elfogadni, hogy azt, ami a családban történik, nem vagyunk kötelesek tűrni. Ha a nők erőszakos vagy alkoholfüggő férjjel élnek együtt, azon változtatni lehet, és nem kell éveken keresztül tolerálniuk, tűrniük az erőszakot. Nem végződik minden verekedés halálos kimenetellel, de életek mennek tönkre az olyan családban, ahol ezek a jelenetek mindennaposak – emelte ki Vesna Stanojević, a belgrádi biztonságos ház koordinátora, valamint a Családon Belüli Erőszak Elleni Tanácsadó igazgatónője lapunknak nyilatkozva.
Ezekben a napokban a közvélemény fókuszában a nők szembeni erőszak elleni küzdelem áll. Milyen szinten van a nők védelme Szerbiában?
– A közvélemény fókuszában van a téma, mert szerdán emlékeztünk meg a nőkkel szembeni erőszak elleni küzdelem nemzetközi napjáról. De ez a nap sem múlt el úgy, hogy ne történt volna tragédia, ugyanis Nagybecskereken egy nőt az élettársa megölt. Az év eleje óta 34 nőt gyilkoltak meg családon belüli erőszak során, illetve három gyermek vesztette életét. Sajnos azt nem tudnám megmondani, hogy mi váltja ki ezeket a tragikus indulatokat, és azt gondolom, nem tettünk meg mindent, hogy ezeket az eseteket megelőzzük. Azt sem gondolom, hogy az ilyenfajta problémakezelés azoknak az eseményeknek a következménye, amelyeket az elmúlt húsz évben átéltünk Szerbiában. Az elmúlt húsz évben már magunkhoz kellett volna térnünk. A családon belüli erőszak társadalmunk jelentős gondja. Nem beszélünk róla eleget. Az, hogy megemlékezünk a nemzetközi napról, vagy amikor tragédia történik, az újságok napokig foglalkoznak egy-egy esettel, nem a megfelelő módja annak, hogy erre a problémára odafigyeljünk. Miközben, ha körülöttünk történik valami, mi csak úgy egyszerűen szemet hunyunk felette. Mindenekelőtt tudatosítani kell, hogy a családon belüli erőszak bűncselekmény. Az igazságügyi szervek valószínűleg arra mutatnának rá, ha megkérdezné őket, hogy azért nem oldódnak meg kellő módon ezek az ügyek, mert az áldozatok a bírósági eljárás során elállnak a feljelentéstől. Ezt is cáfolnom kell. Egyszerűen a társadalmunk nem foglalt állást a családon belüli erőszak kapcsán. Erre pedig szükség van, hogy ezt a bűncselekményt is ugyanúgy büntessék, mint bármelyik más bűncselekményt. Nagyon keveset beszélünk azokról a gyerekekről, akik ilyen családban nevelkednek. Sajnos ezek a gyerekek az életünk során újra és újra megismételik azokat a viselkedési modelleket, amelyeket a szüleiktől láttak. Másrészről pedig egyre gyakoribb az erőszak a gyerekek körében is. Komolyan el kell gondolkodni azon, hogy ez miért történik. Vagy azért, mert ilyen példát látnak a szüleiktől, vagy pedig nem látnak semmilyet, mert a szülők nem tudtak mással foglalkozni, csak magukkal. Vagyis a családon belüli erőszak társadalmat érintő gond, és nem az egyének, az adott család gondja. Nem hunyhatunk szemet a körülöttünk történő események felett sem, a közösség ugyanis segíthet abban, hogy csökkenjen az erőszak.
Említi, hogy legtöbbször elfordítjuk a fejünket, nem veszünk tudomást az erőszakos viselkedésről. Ez azért van, mert nem látjuk értelmét a feljelentésnek, mert az eljárások lassúak, vagy nem úgy folynak le, ahogy kellene? Vagy egyszerűen félünk belefolyni a veszekedésbe?
– Azt gondolom, félünk. Nemrégiben a tévében bemutattak egy kísérleti jelenetet, amikor egy forgalmas helyen egy fiatal lány és egy fiú megjátszottak egy erőszakos szituációt. Azok közül, akik elhaladtak mellettünk, senki nem akart beavatkozni. Sokan elhaladtak mellettük, és senki nem segített a lánynak, aki segítségért kiáltott. Vagyis mi magunk zárkózunk el ettől a jelenségtől, nem veszünk róla tudomást. Vagy azért, mert nem kívánunk később a bírósági eljárásokban részt venni, vagy tartunk az erőszakoskodó bosszújától, vagyis a félelem is szerepet játszik, de az a hozzáállás is, hogy mindenkinek magának kell megoldania a gondjait. Egyik és a másik sem jó. Addig, amíg nem változtatunk ezen a hozzáálláson, amíg nem fogjuk fel, hogy tanúként az erőszak elhallgatásával mi magunk is a bűncselekmény részesévé válunk, a bűncselekmény bejelentése ugyanis polgári kötelezettségünk, illetve amíg nem fogjuk fel, hogy emberélet függ attól, hogy feljelentést teszünk-e, vagy sem, addig nem is tudunk ezen a helyzeten változtatni. Ilyen helyzetben arra kell gondolni, hogy mit tennénk, vagy mit várnánk el másoktól, ha szerettünket bántaná valaki. Tudomásom szerint névtelen bejelentés esetén is el kell járnia a rendőrségnek, ha valaki hallott, látott valamit.
A védelmi rendszer elindításában fontos szerepet játszik a rendőrség. Tapasztalataik szerint kellőképpen járnak el a rendőrök a családon belüli erőszak bejelentése után?
– Nem általánosíthatok. Azok a nők, akik tőlünk kérnek segítséget, különböző tapasztalatokkal rendelkeznek. Vannak, akiknek nagyon jó tapasztalatuk volt a rendőséggel, mert minden tőle telhetőt megtett. De vannak olyan tapasztalatok, hogy nem járnak el kellőképpen. Megnézik, mi történt, megfenyítik egyik vagy másik felet. Olyan is megtörténik, hogy közrend megsértése miatt feljelentést tesznek a veszekedés minkét résztvevője ellen. Sokféle helyzet megtörténhet, de azt kell mondjam, hogy bízni kell a rendőrökben, másként nem lehet élni.
Hol marad gyakrabban a családon belüli erőszak titokban, a kisebb településeken vagy a városokban?
– Sajnos nem tudom összehasonlítani, hiszen nem rendelkezünk ilyen jellegű adatokkal, de azt gondolom, hogy a nőket sokkal jobban kihasználják falun, mint a városban, hiszen ugyanúgy részt kell vállalniuk a mezőgazdasági munkálatokban, mint a férfiaknak, de a háztartás vezetése és a gyermeknevelés is az ő vállukat nyomja. Ez nem azt jelenti, hogy a városban jobb lenne a helyzet, hiszen a városba is valahonnan érkeznek az emberek. Itt csak az lehet a kérdés, hogy egy család milyen régóta él a városban. Sajnos az élőítéleteket is hozzák valahonnan magukkal az emberek. Például azt az előítélet, hogy a nőnek nem lehet szava, tűrnie kell.
Nemrégiben együttműködési szerződést írtak alá a Szerbiai Orvosi Kamarával, így megoldódott a biztonságos házban menedéket találó nők orvosi ellátása. Mire lenne még szükségük?
– Azok a nők, akik a biztonságos házban keresnek menedéket, legtöbbször súlyos egészségügyi gondokkal küzdenek, vagy a bántalmazás következményétől vagy az évekig tartó bántalmazás miatt súlyos pszichoszomatikus betegségek alakultak ki náluk, többüknek pedig nincs vagy soha nem is volt egészségügyi biztosítása. Ezzel a szerződéssel ezt a gondot sikerült megoldanunk. Ami hiányzik, az a foglalkoztatás. Ezen a területen sajnos még mindig nem tudunk nekik kellő segítséget nyújtani. A biztonságos ház csupán ideiglenes megoldás, onnan előbb-utóbb önállósulniuk kell a nőknek, vagyis munkát találniuk, hogy később el tudják tartani saját magukat és a családjukat. Már folynak a tárgyalások egyes minisztériumokkal, hogyan tudnánk állandó munkakörülményeket biztosítani ezeknek a nőknek.
