Az idén augusztusban a szerbiai olimpikonok tizenhét éremmel tértek haza Los Angelesből. A hazai sportolók sikereit követő ünneplés ezúttal azonban elmaradt, a sportolókat nem várta újságírók hada a belgrádi repülőtéren, és a főváros parlamentjének balkonján sem szerveztek számukra ünnepi fogadást.
Hogy ennek az-e az oka, hogy az olimpikonok ebben az esetben fogyatékkal élők voltak, akik a Speciális Nyári Világjátékokon értek el kiemelkedő sikert, természetesen senki nem mondta ki, a dolog azonban hűen tükrözi a szerbiai társadalom viszonyulását a fogyatékkal élőkhöz.
Lapunk a fogyatékkal élők világnapja alkalmából foglalkozott a témával.
AKADÁLY A GAZDASÁGI VÁLSÁG
Az ország különböző területein nem ugyanazokkal a lehetőségekkel élhetnek a fogyatékkal élők, igencsak változó, hogy hol hogyan segítik mindennapjaikat. Vajdaságban valamelyest jobb és rendezettebb a helyzet, mint például az ország déli régiójában. A városokban is jobbak a körülmények, mint faluhelyen, mondta Szénási Oszkár szociális munkás lapunknak nyilatkozva. A fogyatékkal élőkkel való törődés mértéke javarészt attól függ, hogy melyik önkormányzatnak mire van pénze.
Az ezredfordulót követően Szerbia ezen a területen is igyekezett igazodni az uniós törvényhozáshoz. A helyi önkormányzatok 2007 és 2008 folyamán készítették el szociális stratégiájukat, azóta valamelyest nagyobb figyelmet fordítanak a fogyatékkal élők különleges igényeire, emelte ki Szénási.
– A stratégiák többsége azonban a fiókokban nyugszik. Az illetékesek leginkább a helyi önkormányzatok szűkös költségvetésével indokolják tétlenségüket. Vannak regionális jellegű szolgáltatások a fogyatékkal élők számára. Szabadkán például működik a vakok és gyengén látók iskolája, valamint a siketek és nagyothallók számára is különleges képzéseket indítottak a városban. A fogyatékkal élők családjai ápolási díjra jogosultak, ennek az összege azonban értesüléseim szerint nem nagy. Számos fogyatékkal élő egész napos ápolást igényel, így hozzátartozójuk/hozzátartozóik nem vállalhat/vállalhatnak munkát – taglalta Szénási Oszkár.
A szerb állam évek óta támogatja azokat a munkavállalókat, akik fogyatékkal élőt alkalmaznak. A dolog nem önkéntes alapon működik: a vonatkozó törvény értelmében a 20 és 49 alkalmazottat foglalkoztató vállalatok egy fogyatékkal élő személyt kötelesek felvenni, az ötvennél több személyt alkalmazók pedig kettőt. Szénási Oszkár elmondása szerint a munkaképes fogyatékkal élők szívesen dolgoznak, elsősorban egyszerűbb mechanikus mozdulatokat igénylő munkát vállalhatnak, mivel ez nem fárasztja ki annyira őket.
A társadalom hozzáállását illetően a szakember egyetért a megállapítással, hogy a szerbiai társadalom számára továbbra is kihívást jelent a fogyatékkal élők elfogadása.
– A szerbiai társadalom továbbra is rendkívül feszült, az egzisztenciális nehézségek nem segítik a tolerancia építését. Erősek a sztereotípiák. A fogyatékkal élők között vannak olyanok, akik furcsa működésük, kinézetük és magatartásuk miatt nagyobb befogadást igényelnek, mint amennyire a környezet képes. Ezért a fogyatékkal élők inkább saját kis világukban maradnak, mert ott kevesebb atrocitás éri őket, mint a „normálisaknak” nevezettek között. A tolerancia építésének a családokban kellene elkezdődnie, hogy a fiatalok elfogadóbbá váljanak a különleges szükségletekkel élő emberekkel szemben – fogalmazott Szénási.
Ami a társadalmi felelősségvállalást illeti, néhány nagyobb és közepes hazai vállalat szemléletében már megjelent az úgynevezett marginalizálódott csoportok iránti felelősségtudat, mutatott rá a szakember, majd konkrét és követendő példaként Érdi Tamás látássérült zongoraművész keddi szegedi jótékonysági hangversenyét említette. A koncert bevételét egy, autisták és fogyatékkal élő emberek munkavállalásának előmozdítását segítő egyesületnek adományozták.
TÁRSADALMI INTEGRÁLÓDÁS
A pozitív példák felkutatásához nem minden esetben kell külföldre mennünk, hiszen vannak olyan régiók és helyi önkormányzatok, ahol megpróbálnak tenni a fogyatékkal élők helyzetének jobbá tételéért. Bácskossuthfalván az Open Arms uniós projektum keretében idén szeptemberben megkezdődött a bácskossuthfalvi Otthon tizennégy ápoltjának az integrálása a társadalomba. Ez úgy sikerült, hogy a pályázaton elnyert pénzből építettek két házat, egyet pedig felújítottak, ma ezekben élnek az Otthon valamikori ápoltjai, magyarázta Farkas Ármin szociális munkás.
A projektum összértéke 208 000 euró – ennek 83 százalékát az uniós forrásokból fedezték, a fennmaradt összeget pedig Topolya község önkormányzata és Vajdaság Autonóm Tartomány teremtette elő.
– Az Otthon kiválasztott ápoltjait már korábban elkezdtük felkészíteni az úgynevezett „kinti” életre. Ezeknek az embereknek az életében hatalmas változás állt be. Korábban a kollektív élethez szoktak hozzá, most azonban sokkal inkább magukra vannak utalva. Nem hagytuk őket magukra, folyamatosan segítjük a valamikori ápoltakat, elkísérjük őket az önkiszolgálóba, vagy együtt adunk fel a postán levelet, esetleg emlékeztetjük őket, hogy rendszeresen szedjék gyógyszereiket. Pillanatnyilag már csak napi három-négy órát töltünk mindhárom ház lakóinak a segítésével. Egyébként mielőtt megtörtént volna a kiköltöztetés, kerekasztal-beszélgetést szerveztünk a helyieknek, és tájékoztattuk őket e projektumról. Erre mindenféleképpen szükség volt, hiszen a fogyatékkal élők továbbra is tabutémának számítanak. A számukra kialakított intézmények is általában a települések határán épültek, hogy minél kevésbé legyenek szem előtt, és még véletlenül se vegyülhessenek a „normálisok” közé. Szerencsére azonban változnak az idők, most már Szerbiában is jobban figyelnek ezekre az emberekre. Örülök, hogy koromnál fogva a szociális védelemnek ebben az emberibb korszakában kezdtem el végezni munkámat. Az illetékesek egyre inkább odafigyelnek az ápoltakra, jogaikra, igyekeznek emberséges környezetet biztosítani számukra. Szociális munkásként a „normálisok” és a fogyatékkal élők közötti falak ledöntését is feladatomnak tekintem. A pályázattal elindult valami, ami még nem elég, de mégis fontos előrelépés. Véleményem szerint egy szemléletváltás pionírjai vagyunk – magyarázta Farkas Ármin.
Topolyán szintén az Open Arms projektum keretében a nyár folyamán az úgynevezett prevenciós iroda is megnyílt. Ezzel a családi környezetben élő értelmi fogyatékosokat segítik felkészíteni a minél nagyobb mértékű önállóságra és a közösségi életre. Az iroda havi két alkalommal műhelymunkát szervez. Ilyenkor a fogyatékkal élők családjukkal együtt vehetnek részt különböző fejlesztő foglalkozásokon, amelyek alkalmával a mindennapi élet alapvető tevékenységeinek elsajátítására ösztönzik őket, valamint segítik a társadalmi életbe való bekapcsolódásukat. A műhelymunkát szakemberek vezetik. A programban részt vevő 12 család mellett a bácskossuthfalvi Otthon immár saját házban élő valamikori ápoltjai is bekapcsolódtak.
Farkas Ármin szavai szerint ezek a képzések segítik a fogyatékkal élőket, hogy a közösségben maradhassanak, és ne kerüljenek intézetbe. Mint hozzáfűzte, a rendszeres foglalkozások a családtagok számára is fontosak, akik helyzetét idővel egy napközi létrehozásával is segíteni szeretnék, hiszen a legtöbb fogyatékkal élő azért kerül intézetbe, mert családtagjaik egyszerűen elfáradnak, nincsen többé erejük gondoskodni szerettükről.
