Habár a Biblia csak tiltott gyümölcsöt említ a tudás fájának terméseként, a keresztény hagyományban mégis általános a hiedelem, hogy Éva anyánk almát szakított a tiltott fáról. Talán azért, mert a mérsékelt égöv egyik legismertebb és legmegbecsültebb növénye volt az almafa, még az Énekek éneke is ékes hasonlatként idézi.
Manapság sokkal kisebb becsülete van az almának, olyannyira rangot vesztett, hogy egyre gyakrabban látni a kertekben, termőföldeken – trágyaként.
– Vérzett a szívünk, amikor felpakoltuk a pótkocsikra, de nem volt más választásunk, ki kellett hordani a földre, mert már annyi pálinkát kifőzettünk, hogy nincs hol tárolni – mondta egy ismerősöm, akinek a nevét azért nem írom, le, mert a család feje még mindig nem tudja, milyen kegyetlen sorsa lett a termésnek.
Talán sejti, hogy leszántották, de kérdezni nem kérdezi.
Nem egyedi eset az övék. A horgosi homokvidék almatermelői (és persze az összes almatermelő) mind ebben a kínban szenvednek.
– Én is kiöntöttem egy prikolicával, és van még otthon másfél-két vagon. Három dinárért veszik kilóját a hullóalmának, de át kell válogatni. Egy vagon lenne a két vagonból, 30 ezer dinárt kapnék érte. Ugyanennyibe kerülne a válogatás is. Csakhogy az embereket azonnal ki kell fizetni, az almáért meg, ki tudja, mikor kapnék pénzt. Már pálinkát se főzetek. Adom az almát, ki kell fizetni a főzésért az 50 dinárt literenként, meg a gázt. A cefrézés is komoly munka, nem lehet elhanyagolni. 200 dinárért oda kell adni a pálinka literjét, és az ember boldog, hogy nem dobta el az almát. Cifra egy világ jött ránk, 200 dinárért lehet venni egy láda I. osztályú almát, de nem kell senkinek. Van, hogy úgy jön vissza a piacról, ahogy elment – mesélte Valkovics Gábor.
Juhász Nándor almát ugyan nem termel, de a metszésben ott van mindenütt a környéken, sok almatermelőnél megfordul.
– Van tán nyolc éve is, hogy előadást tartottak Horgoson, és már akkor azt mondták a szakemberek, hogy a felénk legnépszerűbb Idared csak léalmaként van jelen az európai piacon, a mi gazdáink mégis ragaszkodnak hozzá, mert szép, nagy, piros. A Jonagold, a Granny Smith, általában az édes alma jobban menne most is, de teljesen hibamentesnek kell lennie – magyarázta Juhász Nándor, aki szintén látja a súlyos értékesítési gondokat.
Bajban van a gyümölcstermelő, aki még nem adta el az almáját, aki meg eladta, és nem kapta meg az árát, amiatt jut csődbe.
– Úgy látom, akinek több almája, nagyobb almása van, az jobban szegényedik – vélekedett Serfőző Jenő almatermelő, aki egyben a Horgosi Termelők Klubjának elnöke. – Szerbiai gazdák kiszámolták, hogy az előállítási költség 22 dinár. A nagybani felvásárlás (ha lehet egyáltalán ilyenről beszélni) viszont csak 14-15 eurócent volt, de mivel a termelő adta a ládát, ebből az összegből le kell vonni 4 centet, tehát marad 10-11. Amit felvásárlásnak neveznek, az alma megcsúfolása volt. Egy gombostűfejnyi hiba nem lehet a termésen, a legkisebb felületi hibával eldobták. Az én 560 ládámból 130-at tartottak meg egy orosz vevőnek, a többit rakásra visszadobálták. Nekem legalább azt kifizették, akitől nagyobb mennyiséget vittek el, még mindig nem kapta meg az árát – mondta el Serfőző Jenő.
Ki kellene vívni az alma becsületét – mondja Serfőző Jenő
Szerinte az okozta az első gondot, hogy nem vásárolták fel a léalmát. Akik feldolgozásban gondolkodtak, számítgattak: 2,2 euróért adhatnák az almalét, csakhogy ez később 1 euró 80 cent, majd 80 cent lett. Egy közeli üdítőgyár Kínából hoz be almasűrítményt…
– Így nem lehet az Unióba menni, hogy olyan almatermelőkkel kell versenyképeseknek lennünk, akik állami támogatást kapnak. Nálunk még a területalapú támogatás sem jár a gyümölcstermelőnek, az állam azt mondja, ő az ültetést támogatja. És akinek már megvan az ültetvénye?! A lengyel alma 15 cent, de van rá területalapú és kiviteli támogatás is. Mi esetleg akkor juthatunk ki a piacra, ha másutt gond lesz. Most kemény volt a tél Lengyelországban, Moldáviában is fagykárt szenvedhettek a fák, de elég beteg stratégia ez, hogy más bajából kellene megélni. Nagy gond az is, hogy a mezőgazdasági minisztérium augusztus végén aláírta az orosz kormánnyal a memorandumot, hogy tanúsítvánnyal igazolja a termés minőségét, de ezt csak akkor tudták meg a kivitelre termelők, amikor követelték tőlük a tanúsítványt. Nincs kifogásunk az ellen, hogy kelljen ilyen, de az legyen az állam gondja, hogy nyilvánosságra hozza, milyen szereket engedélyeznek, és milyet nem. Pedig az orosz piacnak örültünk, mert nagy piac – mondta a termelők klubjának elnöke.
Arra a kérdésre, mit ér a nagy piac, ha nem fizet, azt válaszolta: nem az orosz piac nem fizet, hanem a gyanús közvetítő. Van, akinek 170-180 ezer eurós összeggel tartoznak. De rendszeres kifizetésnél is 100-200 naposra nyúlik a 60 napos kifizetési határidő.
– Valamennyi becsületét mi is ki tudnánk vívni az almának. Ha 3 dinárért veszik kilóját, akkor nem kellene a kezünket tördelve könyörögni, hogy a miénket is vegyék meg, hiszen több mint 4-5 dinárjában benne van a gazdának, ha felszedi és elviszi. Nem kellene ilyen extrém áron adni, hanem büszkén menni tönkre – mondta Serfőző Jenő.
A termelők most úgy vívják ki a becsületét az almának, hogy visszaadják a kemény munka és nagy befektetés árán megtermelt gyümölcsöt az anyaföldnek. Almakompótot, almaszörpöt, almabort szívesen fogyasztunk, szeretjük az almás süteményeket, de hogy az alma szerves trágya is lehet, az valóban kegyetlen világot jelez.
