A Papp házaspár még utazott Ásotthalomra útlevél nélkül
A határrajzolás pontos paraméterek szerint történt. Legalábbis a feljegyzések ezt bizonyítják. Az emberemlékezetben azonban mindez másként maradt fenn.
– Öregapám öttömösi születésű volt, de Bácsszőlősön, illetve a Ferenc József császár 1883. évi idelátogatásának emlékére elnevezett Királyhalmán telepedett le. Juhász volt, majd számadó juhász. Szerette az unokákat, nyáron kiágyazott a szalmakazal tövébe, és sokat mesélt nekünk. Például a nagycsizmásokról. Csizmás katonatisztek jöttek a faluba, végiglépdeltek, és azt mondták: itt lesz a határ. Igaz, 15 kilométerrel északabbra volt a mostani határnál. Később, nem túl hosszú idő múlva, mégiscsak lejjebb húzták, de úgy igyekeztek, hogy itt maradjon a vajdasági oldalon a vasútvonal. Amikor meghúzták a határt, volt egy kettős igazolvány, ha jól tudom, a harmincas évek végéig, az itteniek azzal jártak át dolgozni Magyarországra. Ott leszüretelték a szőlőt, hazahozták, és itt kipréselték. Sok családnak volt földje Szeged-Királyhalmon. Ez meg a Horgos-Királyhalom volt – mesélte Papp Ferenc, akinek ugyan kettős igazolványa nem volt, de arra még jól emlékszik, hogy a mostoha nagymamája az első jugoszláv időkben igazolvánnyal járt át az unokáit látogatni.
Az ottaniak nem jöttek ide, de az itteniek, az úgynevezett kettős földbirtokosok bizony átjártak a földjeiket, gyümölcsöseiket, szőlőjüket művelni. Egészen addig, amíg meg nem szűnt a határ átjárhatósága. Akkor egy csapásra elveszítették mindenüket, ami odaát volt.
A második világháború szele elsodorta a határ nyitottságát.
– A határzónában lakóknak külön igazolványuk volt, zónaengedéllyel dolgozhattak a határ melletti földjeiken, 3 kilométeres sávban. A magyarok ideje alatt mehettünk a rokonokhoz, majd szünetelt az átjárás – idézte fel emlékeit Papp Ferenc.
A felesége, Irén, fiatal tanítónőként '53-ban érkezett ide.
– Nem volt útlevelem, de arra emlékszem, hogy az ötvenes évek elején még igazolvánnyal át tudtunk menni a férjemmel, meglátogatni az ottani rokonait – mondta Papp Irén.
Királyhalmára áthallatszik az ásotthalmi harangszó
Most reménykedve várják, hogy újra átjárható legyen az a határ, bizakodásukat erősíti, hogy a magyar oldalon már az út is megépült addig.
– Ásotthalom 1998 óta a testvértelepülésünk, ott vagyunk egymás rendezvényein, együtt ünnepelünk. Ideiglenesen megnyílt már a határ a két település között, és az idei hagyományos szamárversenyre ismét kérelmezzük ideiglenes megnyitását. Ilyenkor is csak útlevéllel lehet átkelni, felállítjuk az ellenőrző pontot, lesz útlevélkezelés. Most ideiglenesen kérjük a megnyitását, de már van egy nyertes uniós pályázatunk Ásotthalommal, Petró Ferenc ottani polgármester jelezte, hogy megnyertük a pénzeszközöket. A cél a határátkelő megnyitása, beleértve az útépítést is – magyarázta Pék János, a királyhalmi helyi közösség elnöke.
Ő is emlékszik azokra a történetekre, hogy a határon innen és túl is volt földjük az embereknek.
– Az ötvenes években már nem nagyon lehetett átjárni, '56-ban meg is szűnt a kettős birtokosság. Családokat szakított szét, gazdaságokat tett tönkre a szétválasztás. Hogy mennyit utazunk, amikor ma Ásotthalomra megyünk? Elmegyünk Szegedig, onnan Mórahalom, majd Ásotthalom felé, körülbelül 30 kilométer. Kelebia felé még messzebb van. Nyáron, amikor nagy a tumultus a horgosi határon, akkor át se jutunk. Légvonalban 7-8 kilométerre van egymástól a két falu, a határ tőlünk alig két kilométerre. Ha megvolna ez a mi szökőutunk, ahogy mi nevezzük, akkor gazdaságilag is sokat segítene, mert a falusi turizmus fontos fejlődési lehetőségünk. Közelebb van, mint Palics. A gyerekeink akár kerékpárral is átjárhatnának az ásotthalmi erdészeti középiskolába. Sokan dolgoznak Domaszéken, az ő utazásukat szintén megkönnyítené a határ megnyitása – mondta Pék János.
A szökőút megnyitása azonban túlmutat a mindennapi közös érdekeltségeken.
„A francia és szerb csapatok 1918. november 13-án érkeztek a szabadkai vasútállomásra. Ebből a városból szállták meg aztán Észak-Bácska többi területét, így Horgost is. A szerb csapatok megjelenését a lakosság néma megdöbbenéssel fogadta. November 15-én megállapították a demarkációs vonalat Szerbia és Magyarország között” – írta Királyhalma múltja című könyvében Horváth Mátyás.
Ezt a vonalat meg lehetett húzni papíron, földön, vízen – de a szívekben nem.
