A trianoni határozat tragikus következményekkel járt az amúgy is megviselt újvidéki lakosság számára is. Újvidék szerb kézre kerülése után azonban itt nem voltak akkora visszaélések, mint más vajdasági városokban. Voltak kilakoltatások, voltak elkobzások, de ezek nem voltak tömeges jelenségek.
Ózer Ágnessel, az újvidéki Városi Múzeum történészével arról beszélgettünk, hogyan nézett ki Újvidék városa Vajdaság szerb kézre kerülésének idejében.
– Az 1867. évi kiegyezést követő évtizedek eseményei Újvidék gazdasági fejlődésére, városiasodásának folyamatára is kedvezően hatottak. Lakossága a század végére többnemzetiségűvé és vegyes vallásúvá vált. Az 1910-ben megjelent népszámláláskor Újvidéknek 33 089 lakosa volt, és ez 1918 novemberéig nem változott. 1918 őszén, a magyarországi szerbség jelentős központjaként Újvidék annak a szerb mozgalomnak a központjává vált, amely fokozottan munkálkodott a Délvidéknek a Monarchiától való elszakításáért és a Szerb Királysághoz való csatolásáért. A Szerb Nemzeti Bizottság, amely 1918. október 11-én alakult meg Újvidéken, már nem csak a nemzeti érdekek védelméért szállt síkra, hanem a Nemzeti Gárdának nevezett katonai alakulatok szervezésével – „önvédelem” címe alatt – a szerb és szövetséges csapatok bevonulását és hatalomátvételét készítették elő. A bizottság megalakulását Jaša Tomić, a Szerb Radikális Párt vezére is helyeselte, annak ellenére, hogy pártja Szabadkára már összehívott egy hasonló indíttatású értekezletet, de az újvidéki bizottság megszervezése után elállt ettől.
Mikor kezdődött el a hatalomátvétel?
– November 7-én éjjel már 400 tagot számlált az említett bizottság, ekkorra már fegyverrel is rendelkeztek, így eldöntötték, hogy Újvidéken és környékén átveszik a hatalmat. Erre az értekezletre meghívták az újvidéki magisztrátus képviselőit is: Profuma Béla polgármestert, Payerle Nándor városi főkapitányt, Ribiczei Kálmán szenátort és Wachtl János rendőrségi tisztviselőt is. Tudatták velük, hogy a magisztrátus ideiglenesen még működni fog, de a Szerb Nemzeti Bizottság megbízottjai is részt vesznek a városi vezetőség munkájában, valamint a szerb csapatok bevonulásának előkészítésében. Ezenkívül nagyon fontos volt számukra, hogy megszerezzék a bankokat és a hadizsákmányt, ami visszamaradt az osztrák–magyar hadseregtől.
Ezután jött a bevonulás...
Bevonulás Újvidékre
– Igen. 1918. október 30-án a francia hadsereg, amely a szaloniki front áttörése után rohamosan haladt észak felé, eljutott az egykori Monarchia határáig, utána pedig a szerb egységek is. Nem mindegy ilyenkor, hogy a győztes hadsereg átlépi-e egy másik ország államhatárát, vagy sem. Az egyezkedések egy ideig még folytak, aztán Károlyi gróf Belgrádban megegyezik arról, hogyan néz majd az ki, amikor az antanthatalmak átlépik a Monarchia Magyarországhoz tartozó határát. A csapatok a határon várakoznak arra, hogy a francia parancsnok megadja a jelet, és a szerb hadsereg bevonuljon arra a területre, amelyet ő magáénak gondol, ami durván a mai Vajdaság területe, azzal, hogy Bánát egy kissé szélesebbnek nézett ki akkor, szerb szemszögből nézve. November 5-én megkezdődött a bevonulás Vajdaságba, november 9-én pedig bevonultak Újvidékre.
Mi történt ezután?
– A katonaság bevonulását követően új városi hivatalnokokat neveztek ki, átszervezték a városi igazgatást, munkájukat pedig egész Vajdaságra kiterjesztették. Ezek a városi hivatalnokok készítették elő és az ő felügyeletük alatt történt a nagy nemzetgyűlés képviselőinek a megválasztása. A nagy nemzetgyűlés megalakítását követően, november 25-én kikiáltották a Monarchiától való elszakadást. Mindezek mellett Újvidék óriási gondokkal küszködött, a város a katonaságok átvonulásának a színhelye volt, rengeteg sebesültet kellett ellátni, így a városi iskolákban a tanítás szünetelt, mert ide kerültek a sebesült katonák, tehát hadikórházakká alakították át őket. Persze, ennek érdekében történtek kilakoltatások is, az emberektől elvették az élelmet, letarolták a parkokat, mert nem volt mivel fűteni. Élelmet kellett adni a katonaságnak, úgy a bevonulóknak, ahogyan az osztrák–magyar hadsereg itt rekedt tisztjeinek is. Ezenkívül a város az orosz frontról visszatérő szerb katonáknak is köteles volt zsebpénzt adni.
Mi volt azokkal a magyar katonákkal, akik újvidékiek voltak és a magyar hadseregben szolgáltak?
– Azokkal senki sem foglalkozott, habár az özvegyekkel és a hadiárvákkal törődött a város, de elsősorban a szerb hadifoglyok ellátása volt fontos, valamint ezek visszairányítása Szerbiába. A katonai igazgatás 1919 márciusáig tartott, ami azt jelentette, hogy a katonaság diktálta a városi vezetésnek azt, hogy mire van szüksége.
Hogyan viselkedett az új hatalom?
– Az első határozatok között szerepelt az, hogy megtiltják az Újvidékre való betelepülést. Ez persze nem vonatkozott a szerbekre, és általában a szláv származásúakra, de vonatkozott a németekre, a magyarokra és a zsidókra.
Az 1922-ben kiadott Újvidéki Almanachban (Novosadski almanach) a Szerb Nemzeti Tanács szerepét értékelve az iniciálékkal aláírt visszaemlékezés szerzője úgy látta, hogy az átvett hatalom első éveiben a következőket kellett tenni: „fokozott szerepet kellett vállalnia a katonaság és lakosság élelmezésében, a postai cenzúrában, a hadizsákmány begyűjtésében, a betegek ápolásában, a végkimerülésben levők részére való adakozás megszervezésében, a dinár és a frank védelmében, hogy az »magyar és zsidó kézbe ne jusson«, a vöröskereszt és más alapok megvédésében, a Nemzeti Bizottságra való felesküdés biztosításában, a magyar rezsim jelvényeinek és képeinek eltüntetésében, (…) a magyarok aknamunkájára való felügyeletben, valamint a zsidók és más külföldiek (állampolgársággal nem rendelkezők) beköltözésének megakadályozásában...”
A magyar tisztviselőket a hatalomátvétel után egy ideig még megtartották a hivatalokban, ezután azonban lassan elzavarták őket, különböző okokra hivatkozva. A hivatalok nemzeti alapon való megtisztítása azonban nem tartott sokáig, ugyanis az újonnan elhelyezett szláv munkaerő nem tudta megfelelően ellátni feladatát, így a magyarokat és a németeket, Belgrádtól eltitkolva, lassan visszahelyezték régi munkahelyeikre. Az viszont, aki tisztségviselőként akart dolgozni, fel kellett, hogy esküdjön az új hatalomra. Az új hatalom azonban nem az elszerbesítést tűzte ki célul, hanem a szláv nyelven volt a hangsúly. Így például Újvidéken sokáig szlovén nyelvű pecséteket használtak.
Történtek deportálások Újvidéken?
– Igen, történtek deportálások, de ezt nem lehet tömegjelenségnek mondani. Főleg azok esetében történtek meg a deportálások, akik az állami hivatalban dolgoztak, és eredetileg nem voltak újvidékiek. A szerbség itt, Újvidéken nem érezte magát annyira veszélyeztetve, mint például Szabadkán vagy Zomborban, amely megyeszékhely és közigazgatási központ volt. Ott sokkal komolyabb visszaélések történtek, a hivatalnokoknak egy szál gatyában kellett átmenniük a határ túlsó oldalára, de itt ez nem volt tömeges jelenség. Elkobzások is történtek, de nem csupán németektől és magyaroktól, hanem szerbektől is vettek el vagyont.
Mi történt az újvidéki szobrokkal és utcanevekkel?
– Újvidéken nem voltak magyar műemlékek, az utcaneveken lehetett a legjobban észrevenni, hogy mit tüntettek el. Hoztak egy olyan döntést, hogy megváltoztatják az utcaneveket. Természetesen a Kossuth utcából ulica Kralja Petra lesz, szóval megfelelő paritással mentek az átnevezések. A belgrádi hatalom nem akarta a vajdaságiakra bízni az átnevezéseket, ezért minden utcanevet Belgrádban hagytak jóvá, persze itteni ajánlatra. Ezeket az intézkedéseket azonban nagy óvatossággal hajtották végre, és 1919 májusában a városi tanács külön bizottságot alakított, amelybe a tanács tagjain kívül magyar és szerb írókat, újságírókat, tanárokat és egyházi méltóságokat is beválasztottak. Így az utcanevek megváltoztatásánál megpróbálták a magyar név megfelelőjét megtalálni a szerb nyelvben. A városi igazgatásnak eleget kellett tennie a belgrádi központi hatalom azon utasításának is, hogy a délvidéki településeknek vissza kell kapniuk régi, történelminek tartott (szerb) elnevezéseiket. Sokáig kérdéses volt a Novi Sad elnevezés megtartása is, felülvizsgálatra került, de végül is megengedték.
Az akkori népszámlálás eredményei szerint 1921-ben Újvidéknek 12 000 magyar, 11 000 szerb és 7000 német lakosa volt.
