Egyfajta iránymutatókként (is) szolgálhatnak a mostani körkérdésünkre adott válaszok, amelyek az új összetételű MNT tevékenységének cselekvési sorrendjét próbálják behatárolni. A szavazatok összesítése három kiemelt tételt hangsúlyoz: a szerb nyelvtanítás hatékonyabbá tételét, a szórványmagyarság megtartását és az ösztöndíjalap létrehozását. A kisebbségi érdekvédelem ezen tartópilléreivel persze már korábban, például a Magyar Összefogás választási programjában is találkozhattunk („új ösztöndíjalap létrehozása, a jelenlegi diáksegélyezési rendszer koordinálása; a magyarság képzettségi szintjének és gazdasági versenyképességének növelése érdekében jelentősen változtatni kellene a szerb nyelv tanításának jelenlegi rendszerén”, továbbá stratégiai célként szerepelt a dokumentumban a magyar nyelvű oktatás fenntartása a szórványban).
E sorok írója nemrégiben a Felvidéken járva kissé meglepődve tapasztalta, hogy baráti körben elsőrangú témává lépett elő a szlovák nyelv elsajátításának kérdése, új módszerek kialakításának szükségessége. És tudták, hogy mi is ugyanezekkel a gondokkal küszködünk. Nos, dicsérendő ugyan, hogy az iskoláinkból kikerülő fiatalok egészen jó szinten társalognak mondjuk angolul, értik az angol nyelvű filmeket és szövegeket – viszont elakadnak, ha egy kiló húst kell kérni a többség nyelvén a hentesüzletben. Annak idején a gimnáziumi évek befejező szakaszában már vitézi tettekről szóló hőskölteményekkel ismerkedtünk, de amikor egy felmérés során azt az igen egyszerű mondatot kellett szerbre fordítani, hogy „Kérek egy pohár vizet”, tizenhetünk közül alig néhányan voltak képesek a pontos válaszadásra. Tény, hogy a magyar többségű környezetek fiataljainak igen gyér a szerbtudása, ezt – ha a továbbtanulásnál szükséges – általában pótórákkal ellensúlyozzák azt. Holott egészen egyértelmű, hogy a többségi nemzet nyelvének elsajátítása alapvető feltétele az érvényesülésnek (meg a kisebbrendűségi érzés eloszlatásának is).
Ami a szórványkérdést illeti, a Magyar Szó körkérdésére adott szavazok rendkívül magas fokú előretekintő szolidaritásról tettek tanúbizonyságot. Jószerével nem is pusztán azért, mert a szórvány a tömb védőbástyája. Ez inkább annak a közösségi szemléletmódnak a megnyilvánulása, amely búvópatakként tör a felszínre az elanyagiasuló, szenvtelen világkép ellenpárjaként.
E kérdéskörnek ma már komoly irodalma van. Fontosságát pedig jelzi, hogy – a további felsorolás pusztán szemelvényszerű – Stockholmban a nyugat-európai országos magyar szervezetek már 1999-ben közösen vitatták meg ezt a témát, a Cseh- és Morvaországban szórványban élő magyarságról két éve tartottak tanácskozást, Autonómiatörekvések a szórványban címmel pedig néhány hónappal ezelőtt szerveztek konferenciát Brassóban (a minap nálunk, Muzslyán is volt ilyen jellegű összejövetel). Nem beszélve arról, hogy budapesti székhellyel már működik a Szórvány Tanács, azzal a céllal, hogy javaslatokat és stratégiákat dolgozzon ki a Kárpát-medencében szórványban élő magyarság megsegítésére.
Mindenképpen az MNT figyelmébe ajánljuk Vetési László református lelkész, erdélyi szórványszakértő idevágó, rendkívül alapos tanulmányát (Kárpát-medencei magyar szórvány-alternatívák), amely lehetséges szórványdefinícióval is szolgál: „Olyan etnikai-vallási sajátosságokkal rendelkező népcsoport, amely hátrányos arányú elhelyezkedése és kis lélekszáma miatt az identitásához szükséges értékeket a saját erejéből nem tudja beszerezni, fenntartani és fejleszteni.” Vetési megjelöli a szórványfogalom csoportosítási kategóriáit is (a lezajló folyamatok iránya, az asszimiláció mértéke, a többségnek a kisebbség iránti magatartása stb.), majd részletesen foglalkozik az értékvesztés elemeivel (például: az iskolaválasztás dilemmái, vegyes házasságok). Ez utóbbival kapcsolatban – amúgy szemléltetésképpen – közöl egy kolozsvári gyászjelentést: „Fájdalommal megtört szívvel tudatjuk, hogy MÁIER MÁRIA életének 80. évében rövid szenvedés után elhunyt. Gyászoló leányai: Marika, Ilonka, Zsuzsi, vejei: Béla, Laci, Mircea, unokái: Marius, Helga, Béla, Hilda, Öcsi, dédunokái: Raul és Cristian.”
Tanulmányában a szórványszakértő végül leszögezi: „A szórványproblémák teljes és összefüggő rendszert alkotnak, ezért a szórványmunkát – amennyiben lehetséges – nem egyes részelemeiben, hanem teljes rendszerében kell megtervezni és végrehajtani. A problémák rendszerét csak így lehet egészében befolyásolni! Minden eddigi cselekvési terv nagy hibája az, hogy ezt nem akarjuk tudomásul venni, és többek között ezért is maradtak el a látványos eredmények.”
