Aznap kora reggel indultam el otthonról, nem volt időm arra, hogy szokásomhoz híven bejárjam a kertet. Este aztán volt mit látnom: a paradicsom berozsdásodott, de olyannyira, hogy alig maradt rajta zöld levél. Permetszert csak másnap reggel vehettem, és a nagy meleg miatt este szórtam ki – addigra már csak a támrendszerre futtatott paradicsomokon maradt némi zöld.
Hát ezért ugrott meg az ára a piacon.
– Vásároljon be, asszonyom, mert csak hétfőig tudom tartani ezeket az árakat – buzdított a költekezésre a friss tőkehússal megrakott hűtőpult mögül a hentes.
Költekeznék én, megtömném a hűtőládát hússal és húskészítményekkel, az új termék piacra dobása előtt bespájzolnék jó néhány flakon étolajat, a répakampányt megelőzően vennék egy-két zsák cukrot, aratás előtt pedig vehettem volna lisztet. Lisztet talán mégsem. Nem azért, mert nem olcsóbb, ha ember idejekorán, az új áron kínált új termés előtt nagy tételben vásárol, hanem mert manapság már nemigen van hol megfelelően tárolnunk zsákszámra a sót, cukrot, lisztet, és mert jól emlékszem még arra, amikor öreganyámnál a padlásföljáróban tárolt lisztből minden egyes kalácssütés alkalmával ki kellett szitálnom a molyos gubancokat.
De nem a molyok miatt nem spájzolok, hanem egyszerűen azért, mert képtelen vagyok tartani az iramot az áremelkedésekkel. Vagy füllentsem azt, hogy hiszek a statisztikának? A belgrádi statisztikai intézet nemrégiben nyilvánosságra hozott adatai szerint nem is élünk rosszul, hiszen az idei év első felében 2,2 százalékkal alacsonyabb volt a mezőgazdasági termények ára, mint egy évvel korábban. A szárazbab például 20 százalékkal is olcsóbb lett. Nem tudom, a statisztikusok hol vásárolnak, de én is szívesen vennék abból a paszulyból, mert mifelénk semmivel sem lett olcsóbb a tavalyi áránál.
Márpedig enni mindannyian eszünk. Éppen ezért mindannyiunkat érint az előrejelzés, hogy drágul az élelmiszer. (Persze, drágul az előrejelzés nélkül is, de úgy talán még aggasztóbb, hogy figyelmeztetnek is rá.). Éppen ezért furcsa, hogy olvasóink semmiféle kommentárt nem fűztek a körkérdésünkhöz, amely arra kereste a választ, hogyan befolyásolják majd az élelmiszeriparban esedékes áremelések a családi költségvetésüket. Alig 446 válaszadó szólalt meg, míg például a Kárpátia fellépésével kapcsolatos körkérdésünkre 835 válasz és 31 kommentár érkezett. Egyetlen megjegyzést fűzött a témához egy névtelen olvasó: nagyon. Mármint nagyon befolyásolják az élelmiszerárak a családi kasszát.
A válaszadók 56.3 százaléka mondja azt, hogy így is alig tudnak megélni, 35.2 százalék szerint összébb kell húzni a nadrágszíjat, és alig 8.5 százalékuk állítja azt, hogy nem igazán fogják befolyásolni családi költségvetésüket az áremelkedések.
Szomorú mérleg ez. Hiszen olvasóink, főként azok, akik számítógép előtt ülnek, nem lehetnek elesettek. Mégis azt mondják, így is alig tudnak megélni. Én nekik hiszek, nem a statisztikáknak. Ők képviselik a széles népréteget, beleértve a kispénzűeket, a nyugdíjasokat, a munkanélkülieket, a szürkegazdaság rabszolgáit. Mindennél beszédesebb az adat, hogy a 10 százalékot sem éri el azoknak a válaszadóinknak a száma, akiknek az életszínvonalán nem változtat az sem, ha az egekbe szöknek az élelemárak. A többiek számára viszont lassan luxuscikk az élelmiszer – a jó minőségű mindenképpen.
A statisztikusok árcsökkenési mutatói láttán meg ugyanúgy pislogok, mint a menyecske, akit rajtakapott ura győzköd: most nekem hiszel, drágám, vagy a szemednek? Hát én bizony a szememnek, drágám.
