Egy kicsit túldramatizált a téma. Így reagált egyik olvasónk, amikor néhány hete azt elemeztük, hogyan befolyásolják majd az élelmiszeriparban esedékes áremelések a családi költségvetésüket.
Azóta szellősebbek lettek a piacok meg az üzletek, nem okoz tolongást a befőzési idény, és a szép, de méregdrága borjúhúsért sem megyünk ölre.
Esetleg az étolajért.
– Hol vette?! – csapott le rám, illetve inkább a két flakon étolajat rejtő kosaramra egy ismerősöm a minap.
Merthogy náluk, a szomszédos városkában már hetek óta egyik üzletben sincs egy megveszekedett üvegnyi sem. (Igaz, valószínűleg már az utolsó olajos üveg is rég eltűnt a padlásokról, pincékből, de felénk még mindig üvegszámra veszik-vesszük az étolajat.)
Szóval megint megkezdődött az itt az olaj, hol az olaj játék. Amint híre ment, hogy drágulni fog, eltűnt a polcokról, mint a kámfor.
Mielőtt még eltűnt volna, lázas hajsza folyt érte.
– A sarki boltban csak 115 – adta le a drótot anyám barátnője. – Vegyél, mert a jövő héten sokkal drágább lesz.
Csak amikor nagy boldogan bevásárolt belőle, akkor vette észre, hogy a szemközti üzletben 109. Naná, hogy ott is vett. Lelkes biztatására a vállamat vonogattam: annyit úgyse tudok bespájzolni, hogy eredményesen felvegyem a versenyt az áremelkedéssel. Meg aztán azzal nyugtattam, hogy nem új ez a játék. Tavaly augusztusban jelent meg a lapunkban az információ, miszerint: „júniusban 100-ról 110 dinárra, júliusban pedig mintegy 125 dinárra emelkedett az étolaj ára. Tavaly 145 dináros csúcsárról engedték le 95 dinárra, miután – részben a gazdasági válság hatására is – a gyártóknak azt kellett tapasztalniuk, hogy megcsappant a kereslet az étolaj iránt”.
És tavaly is megtörtént, ami tavalyelőtt, ezúttal egy új márkanevet viselő étolaj törte le az árat úgy, hogy 80 dinár körül meg is állapodott.
Most megint hüledezhetünk az árcédula láttán. Míg az egyik gyártó 11 százalékos emeléssel indított, addig a másik kettő nem aprózta, hanem azonnal 38 százalékkal sokkolta a vásárlókat.
– Mesterséges hisztériakeltés. Kell a hely az új terméknek, ezért ki akarják üríteni a polcokat, és a lehető jobb áron – summázzuk itthon az étolaj-helyzetet.
Úgy tűnik, hasonlóképpen látja ezt az illetékes miniszter is. Meghallgatja ugyan az indokokat, hogy a termésmennyiség a tavalyi szinten marad, a felvásárlási ár viszont a múlt évi kétszeresére nő – de a számadatokra számadatokkal reagál. És ennek tükrében felvetődik a kérdés, miért a hiány, ha a szerbiai piacon 40 ezer tonnányi étolajtöbbletnek kell lennie. Ő szankciókkal fenyegeti a mesterséges hiány előidézőit, és piacra dob 5 ezer tonna étolajat az árutartalékokból. Én meg előveszem a mélyhűtőből a zsírnak való szalonnát, felvágom, kisütöm, és nincs az az étolaj, ami felvehetné a versenyt az omlós töpörtyű után maradó ikrás zsírral, főként friss fehér kenyér és piros paradicsom között.
