Ha valaki folyton mindenkivel marakodik, akkor nem a mindenkiben kell keresni a hibát, hanem a valakiben, abban, aki senkivel és semmivel nem tud összeférni.
Így van ez általában az életben.
Bogoljub Arsenijević festőt, akit mindenki csak Makinak nevez, Tito idejében azért zárták börtönbe, mert a rendszer ellen uszított.
Tito rendszere megszűnt, új szelek kezdtek fújni, ám Makinak az sem tetszett. Milošević politikája ellen is fellázadt. Három év börtönbüntetésre ítélte a valjevói bíróság, mert 1999. július 12-én arra szólította fel a hatalom ellen tiltakozókat, hogy szálljanak szembe a rendőrökkel. Eleget vertek már minket, mondta.
A valjevói bíróság ítéletét felülbírálta a felsőbb bíróság és Maki esetét újra kellett volna tárgyalni. Az elmúlt tizenegy évben erre nem került sor, mert a festő nem jelent meg a tárgyalásokon. Ilyen esetben kiadják az előállítási parancsot. Ezt emberünk esetében is megtették, de nem állították elő, nem tartóztatták le, szabadon utazhatott Boszniába, Montenegróba. Egészen a közelmúltig.
Maki kezére szeptember 12-én a montenegrói határon rákattintották a bilincset.
Erről beszámoltak a lapok, de arról is, hogy a valjevói bíróság Maki letartóztatásának napján megszüntette a bűnvádi eljárást Marko Milošević és barátai ellen, mivel az ügy elévült. Emlékszünk még az esetre, amikor a nagy vezér fia és társai 2000 májusában félholtra vertek három požarevaci fiatalembert, akik az Otpor tagjai voltak?
Érdekes, hogy Maki esete nem évült el.
Letartóztatták, börtönbe zárták, majd felmentették. Az államelnök megkegyelmezett neki, annak ellenére, hogy jogerős bírósági ítélet nem volt ellene. Egy minapi interjúban el is mondta, hogy ő nem kegyelmet kért, hanem az eljárás megszüntetését. Marko esetében ezt megtették, az ő esetében nem.
Tudom, hogy az ügyvédek, a jogászok mindent meg tudnak magyarázni, még ezt az esetet is, ennek ellenére nekem van egy olyan érzésem, hogy a háttérben finom politikai játszma zajlik.
Letartóztatunk egy embert, akit kedvelnek az emberek, akiről tudják, hogy az előző rendszer, sőt rendszerek kemény bírálója volt, majd megkegyelmezünk neki. Természetesen az esetnek nagy publicitást adunk. Ugyanakkor Milošević fiát és társait futni hagyjuk, de a bíróság döntésére óvást nyújtunk be. Történik mindez akkor, amikor a koszovói új határozat miatt az ellenzék frontális támadást indított a hatalom ellen, történik mindez akkor, amikor már nem túl sok idő választ el minket az újabb választásoktól, történik mindez akkor, amikor az elemzések azt mutatják, hogy az ellenzéknek sok esélye van a hatalom átvételére.
Nem tudom, a megérzésem mennyire csal, de lehet, hogy már én is paranoiás vagyok.
Ezen nem csodálkoznék, ugyanis ebben az országban nem nehéz azzá válni.
