Ötven évvel ezelőtt, 1960-ban 56-an fejezték be az általános iskolát Bácskossuthfalván, azaz akkor Moravicán. Azóta csak egyszer voltak együtt, 1970-ben tízéves érettségi találkozót tartottak, de Boldog Sándor nem jelent meg azon az összejövetelen. Idén azonban az „eltűnt” osztálytárs, a csöndes természetű és jól tanuló Boldog Sándor néhány napra ismét a gyerekkori barátok, a rég nem látott rokonok, a Krivaja folyócska partján elterülő, azóta nevet is változtatott falu vendége volt.
– Nem is tudom pontosan, milyen okok miatt ötven évvel ezelőtt, a nyolcadik osztály befejezése után Budapestre kerültem. Ott rövid ideig éltünk, majd – ahogyan a szüleink mondták – kimentünk Amerikába „szétnézni”. Ebből a „szétnézésből” pedig immár ötven év lett, és most már úgy tűnik, örökre szól –kezdte az emlékezést Boldog Sándor, majd elárulta, először katonai iskolába íratták szülei, ami minden bizonnyal a pénzhiánnyal volt magyarázható, meg az állampolgárság gyorsabb megszerzésének lehetőségével is.
– Miután tanulmányaimat befejeztem, megkaptam a szükséges papírokat, hozzákezdtem azt tanulni, amit már itthon is szerettem volna. Erdészmérnök lettem. Még ma is jól emlékszem, az akkori Moravicán nem volt erdő, de a Krivaja birtokon meg környékén igen, oda jártunk kirándulni hétvégeken, és az általunk csak Krivajának nevezett kis folyócskában kosárral csíkot meg más halat, néha békát is fogtunk, így szerettem meg a természetet. A falubeliekkel egy ideig tartottam a kapcsolatot, meg a rokonokkal, de az idő múlásával mind gyérebbek lettek a levélváltások…
Milyen emlékek maradtak meg leginkább a faluról, álmaiban megjelentek-e gyerekkori csínytevések helyszínei?
– Sok mindenre emlékszem. Az említettek mellett édesapám halálára, a sok rokonra, a régi fürdőre, ami mellett egy pálinkafőző volt, és rossz levegő áradt onnan, az iskolai élményekre, csínytevésekre, a tanítóim, tanáraim mindegyikére, de amolyan ijesztő emlék köt a cserjékkel és bokrokkal benőtt, ma már nem létező zsidó templomhoz is. Moravica viszont álmaimban sohasem jelent meg, legalábbis nem emlékszem rá, de soha nem felejtem el, nem is lehet egy szép időszakot az ember életéből elfelejteni.
Hogyan született meg az elhatározás, hogy ennyi idő után hazajön az érettségi találkozóra? A családja helyeselte-e a döntését?
– Évek óta terveztük a feleségemmel a hazajövetelt, meg akartam neki mutatni a híres Csík-árkot, persze ami csak nekem jelentett annak idején sokat, de mindig közbejött valami, vagy vállalati vagy családi elfoglaltság akadályozott meg bennünket. Én 2006 januárjában nyugdíjba vonultam, de már szinte másnap újabb munkába fogtam, az ottani erdőtulajdonosoknak, magánszemélyeknek az erdészeti főtanácsosa lettem, tehát még önállóbban dolgoztam, mint korábban. Gyorsan peregtek a dolgok, állandó elfoglaltság, telepítések, kitermelés, erdőtüzek. Sajnos időközben elhunyt anyósom, a családunk egy idősebb tagjánál rákot diagnosztizáltak, sógoromnál is, szóval mindig volt valami marasztaló ok… Most viszont, amikor megkaptam az igen kedves meghívást a találkozóra, egy osztálytársamnak a szeretetről szóló kísérő versével együtt, elhatároztuk a feleségemmel, hogy mindenképpen hazajövünk. Tudni kell az itthoniaknak, hogy Amerikában az egyik nagy esemény – az utazásokat illetőleg –, ha valaki a „tengeren túlra” készül. Ez valami olyan dolog, mint amikor mi, „szárazföldi bácskossuthfalvaiak” először láttuk meg a tengert, amikor Rab szigetére utaztunk nyaralni diák korunkban. Persze, a döntés úgy született meg, hogy együtt jövünk, de nem így alakult, egyedül jöttem… A feleségem, Nancy Alabamában született, most is ott élünk, Andalusia városában. Két fiunk, egy lányunk, valamint öt unokánk van. A legnagyobb öröm számomra a család, az unokák. Az öt unokából 3 fiú és 2 leány, novemberben születik meg a hatodik kis erdész – remélem –, ez volt az egyik ok, amiért a nejem otthon maradt és nem jött a tengeren túlra.
Munka közben: A nyári (growing season) tűzzel nagyon jól tudjuk a bokrokat kontrollálni, és a tűz nagyon egészséges a fenyőknek, megnyitja az erdő alját a füveknek, bogaraknak – étel őznek, vadpulykának, énekes madaraknak, nyúlnak stb.
A magyar nyelvet mennyire sikerült megőriznie?
– Sok szakkifejezésre nem találom a magyar megfelelőt, ilyen esetekben körülírom. Nem beszélem olyan jól a magyar nyelvet, mint szeretném, de ha hosszabb ideig itthon lennék…
Hogyan telnek most a hétköznapok?
– Mint mondtam, erdészmérnök vagyok. Saját erdőim is vannak, másoknak is dolgozom, tapasztalataimat más erdőtulajdonosok is nagyra értékelik, a kitermelésben is részt veszek, erdőritkítási szaktanácsok, mivel pilóta is vagyok, az erdők légi felügyeletét végzem, munka van bőven.
Igaz-e, hogy Amerikában mindenki milliomos?
– Milliók és milliárdok vannak, de nekem millió csillag ragyog az égen, milliárd fenyőfa-tűlevél van az erdeimben, ahol dolgozom, mivel mifelénk homokos a talaj, sok milliárd homokszem van. Nekem nincsenek milliárdjaim, csupán a kemény munka van, és meg lehet belőle szépen élni. Én nem tudom, más hogyan csinálja, de van egy jó dolog új hazámban: van lehetőség, és meg is fizetik a szakértelmet, a munkát.
Feltehetően szórakozásra, kikapcsolódásra, pihenésre is fordítanak időt.
– Mindig viccelődöm a nejemmel, azt mondom neki, a mi életünk egy nagy vakáció, egy nagy kirándulás, egy egész életre szóló ismerkedés a természettel, mi nagyon-nagyon szeretjük az erdőt. Itt van a vadászat, a trófeák, a halászat – nem úgy, mint gyermekkoromban –, de ne felejtsem el megemlíteni az amerikai focit, a különböző találkozókat. De mindenképpen az unokák jelentik a legnagyobb örömet és a legszebb, legjobb szórakozást.
Milyennek látta a szülőfaluját ötven év távlatából?
– A falu most is lenyűgöz. Igaz, lehetne rendezettebb, csinosabb. Akivel csak találkoztam, nagyon melegen fogadott, miután bemutatkoztam. Sajnálom, hogy rövid ideig lehettem itthon, nem volt idő minden rokont, barátot, ismerőst meglátogatni, de majd pótolom.
Mikor láthatjuk megint Bácskossuthfalván?
– A megbeszélés szerint következő találkozónk 2015. augusztus utolsó szombatján lesz, én készülök erre. A gyermekeim eddig is kérték, mutassam meg nekik, hol születtem. Most viszek pár száz fotót magammal, viszont a következő találkozóra, ha megérem, biztosan nem egyedül jövök.
