A nyugdíjasok biztosan vérig sértődnek, ha azt mondom, hogy már én is nyugdíjas szeretnék lenni, holott még fiatal, munkaképes ember vagyok, aki kevéske pénzzel ugyan, mert a bére is kevéske, de havonta tölti a nyugdíjalapot. Ha a törvények időközben nem változnak, és ha megérem a nyugdíjkorhatárt, még tíz évig teszem ezt.
Nyugdíjas szeretnék lenni, mert irigylem őket. Most már rendszeresen megkapják havi járandóságukat, ráadásul azzal foglalkozhatnak, ami kedvükre való. De ahogy elnézem, kevesen járnak le a Duna-partra horgászni, az unokák sétáltatása sem a fő időtöltésük. És nem vetik magukat a nyugágyba, nem is utaznak, nem verik a blattot nyugdíjas társaikkal, nem sakkoznak, hanem dolgoznak. Sokan nagyobb erőbevetéssel, mint fiatalkorukban, nagyobb lendülettel, mint mi, akik még munkaviszonyban vagyunk.
Mindig morgok emiatt, egyetemet végzett lányom ugyanis munka nélkül kénytelen otthon ülni, és még hány száz, hány ezer fiatal teszi ugyanezt, mert a „tapasztalt és a cég számára elengedhetetlenül fontos” nyugdíjasok elfoglalják a helyüket.
És ahelyett, hogy az állam a fiatal, életerős munkaerőre alapozna, a nyugdíjasok foglalkoztatását serkenti. Hogyan? Úgy, hogy a munkaadónak a nyugdíjas után nem kell annyi járulékot fizetnie, mint amennyit fizetne a még a nyugdíjra éretlen egyén után. A munkaadó csak a nyugdíjas bére után fizet a nyugdíjbiztosítónak huszonkét százalékot. És semmi mást, hiszen a nyugdíjbiztosító fizeti a nyugdíjasok betegbiztosítását. A munkaadó így jobban jár, mintha egy fiatalt – legyen az akár tapasztalt is – alkalmazna. De azt is el tudom képzelni, hogy az ügyes munkaadó a nyugdíjassal bére nagyságában is ki tud egyezni, amit aligha tehet meg mással. A nyugdíjasnak ugyanis már eleve van egy havi bevétele, még ha sokszor ez a bevétel édeskevés is havi költségeinek a kifizetésére. A még munkaképes, nem nyugdíjérett ember nem ugyanebből a pozícióból indul a versenyre. Igaz, hogy ő erősebb, és a munkabírása is jobb, de „tapasztalatlan”, meg aztán annyi kapcsolata sincs egy-egy szakmában, mint idős társainak.
Tudom, hogy Szerbiában sok a nyugdíjas, és azt is tudom, hogy nagy a munkanélküliség, sőt azt is tudom, hogy a nyugdíjasok és a dolgozók aránya rossz. De azt is tudom, hogy ennek az országnak valamikor komoly nyugdíjalapja volt, amelyet ugyanez az ország elháborúzott. Ha visszatenné azt a pénzt, amelyet ebben az alapban talált, minden nyugdíjas vidáman élhetne és nem kellene mellékkereset után futkosnia. Meg ha a törvényeivel, rendelkezéseivel, szabályaival nem serkentené a nyugdíjasok foglalkoztatását, hanem az iskolát végzett, családot alapítani szándékozó emberekét. Mert ha anyagi helyzetük miatt erre generációk lesznek képtelenek, akkor nem kell azon csodálkozni, hogy fogy az ország népessége. És nem csak ezen országé.
A törvény ma megengedi, hogy a nyugdíjas a nyugdíját is, a fizetését is felvegye, ha munkaviszonyban van. A szerbiai átlagnyugdíj alig haladja meg a húszezer dinárt. Ez valóban nem sok, de ha még húszezer dinárt hozzákeresnek, akkor a bevételük már nagyobb a szerbiai átlagbérnél. És persze vannak, akik ennél még sokkal többet tudnak keresni. Mondjuk a nyugdíj mellé, aránylag könnyű munkával, még egy képviselői fizetést. A nyugdíjasok pártjából néhány képviselő a hetvenhatezer dináros nyugdíjához még felveszi a képviselői bért és az egyéb járandóságokat is. Havi bevételük így meghaladja a százötvenezer dinárt. Közülük Momo Čolaković vezet, aki fél év alatt hatszáznyolcvanezer dinárt vitt haza, de a nyomában van Konstantin Arsenijević, Đuro Perić és Nikola Krpić is, aki a nyugdíjasok pártjának az alelnöke, és semmi kivetnivalót nem lát abban, hogy a magas nyugdíj mellett képviselői bérüket is felveszik, mivel ezt a törvény megengedi.
És az erkölcs?
De erről – mármint az erkölcsről – és az erre vonatkozó etikáról hosszasan beszélhetünk. És nemcsak a nyugdíjasok, hanem politikusaink kapcsán is. És most nem az összeférhetetlenségre gondolok, arra, hogy egy-egy politikus több politikai tisztséget tölt be, hanem arra, hogy ugyanakkor még több munkahelye is van, például egyetemen, igazgatóbizottságokban, helyi közösségekben...
És ha ezt a politikusok tehetik, akkor miért ne tehetnék a nyugdíjasok is, pláne ha még politizálnak is.
A fiatalok pedig várják ki a sorukat.
