Hónapok óta zajlik a szerbiai médiában a királycsinálás a Szerb Haladó Párt javára. Ismerve e párt elöljáróinak politikai múltját, talán szerencsésebb lenne a szerecsenmosdatás kifejezés arra, ami történik.Nikolić közölte, hogy amennyiben hatalomra kerülnek gyorsított tempóban az EU-ba juttatják az országot, sőt, mivel ennek előfeltétele a hágai szökevények átadása, ezt is megteszik. Őt hallgatva az embernek egyrészt az az érzése támad, hogy Tomo ellopta Boris Tadić papírjait és azokból olvassa fel e gondolatokat, másrészt pedig szinte el sem hiszi, hogy ez ugyanaz az ember, aki korábban kijelentette, nem sajnálja Đinđićet, aki a „néphősöket” védelmezte és az EU-ról is ellenszenvvel beszélt.
Tomislav Nikolić a NIN hetilap múlt heti számában folytatta „bárányhadjáratát”.
Az újságíró kérdéseire elmondta az utóbbi időszakban már jól megismert frázisokat, miszerint Európának nincs alternatívája, a nemzetközi bíróság Koszovóra vonatkozó döntését el kell fogadni, ebből kifolyólag Prishtinával tárgyalóasztalhoz kell ülni. A jövőbeni koalíciók kapcsán elismétli álláspontját, amely szerint a kisebbségi pártokkal, közülük is elsősorban a VMSZ-szel kormányoznának szívesen.
Maga az interjú szinte unalmas lett volna, hiszen a megfésülködött radikális retorika volt olvasható, azonban egy ponton a sorok közül visszaköszönt a régi Nikolić. A szomszédos országokkal és népekkel való megbékélés kapcsán a haladók vezére Horvátországgal kapcsolatban sérelmezi a kapcsolatok javulását. Mint mondja, Montenegróra és Macedóniára dühösek vagyunk mert elismerte a független Koszovót, viszont ez a méreg nincs jelen Horvátország viszonylatában. Nikolić el is magyarázza. Azt sérelmezi, ahogyan Horvátország viszonyul az ott élő szerbekhez, akiknek szerinte nem ismeri el a jogaikat, ezért a horvátországi szerbek gyermekeiknek horvát keresztnevet kénytelenek adni, egyébként azok zaklatásnak lennének kitéve. A szerb államfő vukovári bocsánatkérése kapcsán pedig nem kevesebbet állít, mint, hogy amennyiben a Bljesak és az Oluja hadműveletek a horvát honvédők jogos és igazolt akciói voltak, akkor Vukovár földig rombolása pedig a Jugoszláv Néphadsereg igazolt és jogos hadművelete volt. Emellett Nikolić mérlegre teszi a bocsánatkéréseket is. Szerinte Ivo Josipović horvát elnök bocsánatkérése a szerb áldozatoktól a Paulin Dvor nevű helységben nem lehet egyenértékű Tadić vukovári gesztusával.
Az SZHP elnökének e megnyilvánulása igencsak múltidéző, radikális „retrónak” is nevezhető. Az utóbbi időben ugyanis megtagadta a hírhedt Karlovac–Karlobag–Ogulin–Virovitica határvonalat is, amely a radikálisok elképzelt Nagy-Szerbiájának nyugati határvonala és amely Horvátország területi integritását sérti, még ha csak szóban is. Emellett Aleksandar Vučić, a haladók második embere a párt megalakulását követően a horvátországi szerbekhez ment egyfajta Golgota-járásra.
Egyre biztosabban érezni a levegőben az előrehozott választás szagát, amelyet Nikolić végre úgy akar megnyerni, hogy ezúttal hatalomra is jusson. Ennek érdekében minden egyes megszerezhető szavazatot be kíván söpörni. Ennek érdekében nagyon tarka társaságot hozott össze már eddig is, viszont mindenképpen igényt tart a jobboldalnak a szélein elhelyezkedők voksaira is, akik ma még Šešelj követői. Értelmezhető a horvátokkal kapcsolatos kijelentése úgy is, mint udvarlás e rétegnek, mint burkolt ígéret, hogy azért a mennyei szerb állam nyugati határait nem felejtette el teljesen.
De a taktikus szavazóverbuválás mellett szem előtt kell tartanunk bizonyos tényeket is. Tomislav Nikolić életrajzából kiderül, hogy 1991 végétől kezdve a Jugoszláv Néphadsereg kötelékeiben önkéntesként a horvátországi harctereken tartózkodott, amiért 1993. május 15-én a Romanija hegyen Šešelj csetnikvajdává avatta őt. Egy évtizeddel később Nataša Kandić a Humanitárius Jogi Alap vezetője háborús bűnök elkövetésével vádolta, ugyanis a szlavóniai Antin faluban az ott állomásozó szerb önkéntesek az éj leple alatt aknamezőre kergettek több helybeli horvát nemzetiségű polgárt. Az nem nyert bizonyítást, hogy ő is részt vett e bűncselekményekben, annyi azonban biztos, hogy ott volt. A helybeli idős emberek ma is emlékeznek rá, ezt annak idején lapunknak is megerősítették.
Ha belegondolunk, Nikolić soha nem kért elnézést a többi délszláv néptől, soha nem ismerte el, hogy a szerbek bármilyen bűncselekményeket követtek volna el, valahogy a média sem firtatta eddig az ezzel kapcsolatos álláspontját. Mladićot és Hadžićot sem azért tartóztatná le, hogy azok bűnhődjenek, hanem gyakorlatias okokból, hogy az ország megszabaduljon e tehertől.
Tomislav Nikolić jól beletanult új szerepébe, az országot előre vinni szándékozó, européer politikus szerepkörébe. Jól áll neki ez a báránybőr, azonban az ilyen megnyilvánulások alkalmával elővillanó farkasmosoly elgondolkodtathatja azokat, akik elhitték „bégetését”.
