Néhány hete még csak halvány rózsaszínű bimbócskák jelezték, hogy készül valamire, azután szinte egyik napról a másikra virágba borult a karácsonyi kaktuszom – mintha sürgetné az egyébként is rohanó idő múlását.
Soha még ilyen korán nem ragyogtak teljes karácsonyi díszben a világ nagyvárosai, mint az idén – adta hírül a média. Tombol az ünnepi vásárlási láz – tette hozzá. November elején!
Persze, nem azért, mert ennyivel gazdagabbak lennénk, mint korábban, hanem mert egyre jobban elanyagiasodik a világ, egyre befogadóbb lesz a külcsín iránt a fogyasztói társadalom. Eleinte csak arany- meg ezüstvasárnapot találtak ki arra, hogy még nagyobb költekezésre buzdítsák az ünnepre készülődőket, de úgy tűnik, lassan teret kap a réz-, vas- és bádogvasárnap is.
Amikor tavaly Mikulás tájékán kisebbik gyermekem mind harciasabban követelte, hogy ékesítsük fel végre a házat, mert a miénken kívül már mindegyik tele van piláccsal, megkötöttem magam. Nem és nem. Mikuláskor nem eszünk Luca-pogácsát, Luca napján nem bontunk karácsonyi ajándékot, és nem díszítünk fenyőfát meg házat advent első vagy második vasárnapján. Még a harmadikon sem. Negyediken is csak elvétve. Ha jól emlékszem, éppen négy éve volt az, hogy advent negyedik vasárnapja egybeesett karácsony böjtjével, az utolsó gyertya meggyújtása a fenyőfa díszítésével.
Holnap lesz az a nap, amikor meggyújtjuk az első adventi gyertyát. Teljesen mindegy, hogy a hagyományos lila és rózsaszín kombinációt, az arany szalagokkal szépen harmonizáló mélypirosat, vagy a hótiszta fehéret, hideg ezüst gyertyákat választjuk, s hogy ügyes kezű kézművestől vásároltuk, vagy magunk készítettük a koszorút – az a fontos, hogy az elkövetkező hetekben ott legyen a szemünk előtt.
Minden advent hasonló, és mégis, minden advent más. Vannak veszteségeink, fájdalmaink, s ha visszanézünk, megsajdul a szívünk. De vannak örömeink, s ha a jövőbe tekintünk, talán enyhül a sajgás.
Ez az időszak azonban nemcsak a vissza- és előretekintés, hanem a készülődés időszaka is.
Habár az ünnep előtti nagytakarítás meg sütés-főzés hevében mindig azt morgom, hogy biztosan nőgyűlölő férfiak találták ki az ilyen munkás előkészületeket, utólag mindig rájövök, hogy az emberi hit igényli a méltó felkészülést, a külső és belső megtisztulást. A karácsonyváró sürgölődés folyamatában ugyanis nemcsak az ablakokat kell csillogóra suvickolni és csillagporral díszíteni, hanem a lelket is illik, bizony.
Mert lehet bármilyen pazar az ünnepi dísz, lehet akármennyire méregdrága a sok ajándék és bőségesen megrakott a karácsonyi asztal – ha a szívünk-lelkünk nem válik nyitottá rá, akkor nem tudja befogadni a remény születésének misztériumát.
A vendéget köszöntő és a családi asztalt díszítő adventi koszorú egyaránt a lelki készülődés eszköze. Amikor kifüggesztjük az ajtóra, vagy elhelyezzük az asztalon, akkor azt az örömteli várakozást jelezzük vele, amivel a mélyen vallásos, hívő ember készül a kisded eljövetelére, a hétköznapi halandó nemes egyszerűséggel a tiszta szeretet ünnepére.
Magának az advent szónak is ez a jelentése: eljövetel, merthogy a latin adventus Domini kifejezés jelentése: az Úr eljövetele.
„Mire is várakozunk ádvent idején? Jézus születésére, arra, hogy a teremtett világban maga a teremtő Isten is testet öltsön. Arra várakozunk, ami már réges-régen megtörtént” – válaszolja meg saját kérdését Pilinszky János A várakozás szentsége című írásában. Majd így elmélkedik: „Az ádventi várakozás lényege szerint: várakozás arra, aki van; ahogy a szeretet misztériuma sem egyéb, mint vágyakozás az után, aki van, aki a miénk.”
Ezt a gondolatsort folytatva: ha arra várakozunk, az után vágyakozunk, aki van, és aki a miénk, akkor örömteli ez a várakozás és vágyakozás.
A várakozásnak és vágyakozásnak vannak örömszerző, örömfokozó adventi kellékei.
Nincs az a csillogó kirakat, ami felérne az adventi naptár aprócska ajándékát bontogató gyermek szemének ragyogásával!
Amikor még kicsik voltak a fiaim, együtt készítettük a 24 részből, rekeszből, fiókocskából álló naptárt, majd már nagyobbacska gyerkőcként ők maguk varázsoltak rekeszes fali vagy asztali díszt színes tasakokból, szaloncukor-formára hajtogatott tartókból, építettek adventi házikót csillogó csomagolópapírral bevont gyufásdobozokból.
Lehetett bármilyen borongós a reggel, nekünk karácsonyig minden reggelünk verőfényben fürdött. Lehetett bármi az éppen aktuális tasakban, dobozban, tartóban – egyformán örültek egy-egy cukorkának, pörkölt mogyorónak, apró mézes vagy sajtos keksznek, néhány szem mazsolának… Mi, felnőttek meg örültünk az ő örömüknek.
A gyerekek azonban megnőnek, kiröppennek a biztonságot adó családi otthonból. De ha jól adtuk át nekik mindazt, ami nekünk az ünnepet, bennünk az adventi felkészülés várakozását és vágyakozását jelenti, akkor bízhatunk benne, hogy ők is megteremtik majd a maguk csodaváró fészkét, ahol pici angyal szárnya árnya rebben a csillagporban.
