A régi gárda tagjai balról jobbra egy szilveszteri műsor felvételén: Nagygellért János, Fejes György, N. Kiss Júlia, Lőrinc Lajos, Faragó Árpád, F. Várady Hajnalka, Fischer Károly, Ferenci Jenő, Ádám Olga, Gerich Endre, Soltis Lajos…
Mindig volt, s lesz-e? – tettük fel a kérdést Horváth Kátai Györgynek, az Újvidéki Rádió vidám műsora, majd öt éve a Derűlátó című műsor veterán szerkesztőjének, mindenesének, a szilveszteri rádiókabaréval és a vidám műsorral kapcsolatban, amelyet sok-sok hallgató vár, hiszen több mint hatvanéves hagyományról van szó.
– Röviden: lesz – válaszol titokzatosan mosolyogva, miközben egy halomnyi papírt, az elhangzó szövegek kéziratait rendezgeti (egy egyórás szerkesztett műsorral több órányi munka van: előkészítés, felvételezés, szerkesztés, zenei válogatás…)
Kifejtené részletesebben… – próbálkozom, hiszen tudom, hogy ismét változások várnak a nagy múltú műsorra.
– Lesz, de ezúttal nem december 31-én, szilveszter éjszakáján, hanem január elsején.
Tehát megszakad a tradíció?
– Így is mondhatjuk, 62 év után nem szilveszteri, hanem újévi kabaré lesz. Bogdánfi Sándortól, a rádió első munkatársai egyikétől hallottam, hogy Kovács József 1949. november 29-én köszöntötte rónaságunkon először magyar nyelven a rádióhallgatókat, és az év december 31-én már elhangzott egy rövid vidám jelenet. (Kimondottan vidám műsor 1950. július 1-jén hangzott el először.) Azóta minden évben hallható: B. ú. é. k., szilveszteri kabaré! Igaz, az évek, évtizedek folyamán voltak változások. Amikor a rádió fénykorát élte, már december elején elkezdtük a tájolást. Egy-egy évben nyolc-tíz helyen is készítettünk nyilvános felvételt, és a legjobb jelenetek kerültek az év utolsó éjszakáján sugárzott műsorba.
Egy röpke visszaemlékezésre megkérhetem?
– Volt olyan nyilvános, telt házas felvételezésünk, amikor kollégámmal, Bús Zoltánnal felváltva ellenőriztük a belépőjegyeket az ajtónál, a ruhatárban pedig újságíró kollégáink vigyáztak a kabátokra. Volt olyan is, amikor a belépőjegy ára helyett egy-két tojást, lisztet, cukrot, étolajat adtak a vidámságra vágyó falusiak, hogy élőben hallhassák, láthassák kabarét. Ez abban az évben volt, amikor nem engedték meg a rádió M-stúdiójában a felvételezést, mert „még sincs az rendjén, hogy egy helyen annyi magyarul beszélő gyülekezzen”. Abban az évben és a következőben az Újvidéki Színházzal karöltve készítettük szilveszteri műsorunkat – másodszor már a Családi Kör támogatásával. Később a hasonló és főleg anyagi vonatkozású változások arra kényszerítettek bennünket, hogy a nyilvános műsorokat felváltsuk stúdiókabarékkal. (Az első nyilvános vidám műsor felvételezése 1952-ben, az újvidéki kábelgyár kultúrbarakkjában, az utolsó pedig 1998-ban, a rádió M-stúdiójában volt.)
Tehát önhibájukon kívül megszűnt a nyilvános és maradt a stúdióban készült műsorok rögzítése.
– Igen, de az évek folyamán az sem ment zökkenőmentesen. 1990-ben Kiss István hunyt el 57 évesen, őt 1992-ben Pintér Lajos követte 52 évesen, és 1994-ben Varga Géza 56. életévében távozott az élők sorából. Balázs Pál főszerkesztő-helyettesi posztra való távozása után két főre zsugorodott a szerkesztőség. Bús Zoltán a nagy elbocsátási hullámban „került lapátra”, jómagam pedig a papír szerint 2001 végén nyugdíjba mentem, de a vidám műsorok továbbra is hétről hétre rendszeresen elhangzottak. Volt időszak, amikor csak archív anyagainkra támaszkodhattunk. Az első folyamatossági megszakításra 1999-ben, a bombázások alatt került sor, majd jöttek 2000-ben a változások, de nem számunkra. Igaz, ezután már havonta egyszer behívhattunk szerepelni 1-2 színészt, de 2004 őszén már senkinek, nekünk se tudtak egy parát sem fizetni. A szilveszteri műsort még elkészítettük, januárban elköszöntünk a hallgatóktól, és az utcára kerültünk. Összegezve, a ’80-as évek vége felé már megéreztük a hét szűk esztendő közeledtét, ami, sajnos, számunkra még mindig tart, kivéve ezt az évet, amikor is az Újvidéki Rádió ismét pénzt ad a műsor költségeire.
2005. április 2-án az akkor egyéves topolyai Régió Rádióban újrakezdték a vidám műsort Derűlátó címen, melyet az Újvidéki Rádió az első héttől kezdve átvett, később nemcsak ők, hanem a Zombori Rádió és a muzslyai Zeppelin Rádió is sugározta rendszeresen. Most azt csiripelik a verebek, hogy a Régió Rádióban a Derűlátó számára nincs hely. Igaz ez?
– A helyi politikum az első naptól kezdve ódzkodott, nem értette, miért épp Topolya vállalja fel a vajdasági magyar humor istápolását. Hajvert Zoltánnal, a rádió akkori igazgatójával mi úgy egyeztünk meg, hogy havi 15 ezer dinárért készítjük a heti egyórás, eredeti műsort. Ezt az összeget az első évben még megkaptuk, igaz, nem havonta, hanem minden ötödik hét végén, amikor a színészek új felvétel készítésére jöttek, Újvidékről, Szabadkáról, Zomborból személygépkocsikkal, mert külön-külön autóbuszjegyre abból az összegből, annyi embernek nem futotta volna. A következő évben a szerbiai kulturális minisztériumtól kaptunk anyagi támogatást, ezt 2007-ben is megismételték csökkentett mértékben. Annak az évnek a végén a Régió Rádió egy összegben elszámolt velünk. 2008 augusztusának végén arra kényszerültünk, hogy elköszönjünk a hallgatóktól. Az év decemberében a Magyar Nemzeti Tanácstól kaptunk öt hónapra minimális támogatást. Ebből az összegből újrakezdtük a műsorkészítést. 2009-ben az Újvidéki Rádió szerződést kötött velünk erre az évre, magyarán megvásárolja műsorainkat. Ez az első év, hogy aránylag tisztességesen tudtunk fizetni a színészeknek, technikának, könyvelőségnek. Tehát a Régió Rádiónak miránk nem kellett egy dinárt se költenie.
…és az újak: (állnak) Bús Zoltán, Horváth Kátai György, Jónás Gabriella, Barácius Zoltán, Némedi Imre, Vörös Imelda, (ülnek) Basity Gréta, Ferenci Jenő, Temunovity Rita
Mégis útilaput kötöttek a talpukra, milyen indoklással?
– Közvetett úton közölték, hogy jövőre annyi új műsort szándékoznak bevezetni, hogy nem lesz a technikának hetente két-három óra szabad kapacitása.
Most mi lesz?
– Folytatjuk tovább a műsorkészítést – Szabadkán, vagy másutt… Sikerült olyan lelkes kivitelezői csapatot összekovácsolni, akik nem az anyagi gyarapodást tekintik elsődleges célnak, hanem a jó, könnyed szórakozást ígérő szereplést. Mindig dicsekszem azzal, hogy két egyetemi tanár, neves veteránok, és lelkes színészek, amatőr színészek, újságírók szorgoskodnak hetente tálalt vidámságaink kivitelezésében, valamint a topolyai Mara Amatőr Színtársulat tagjai: Petrás Ármin, Petrás Gizella, Turuc Andor, Turuc Roxana, Vojtér Ilona, valamint Farkas Kriszta, Horváth Beatrix, Jung Sarolta, Kiss Zoltán, Kókity Lilla.
A szerkesztőben és társában mi tartja a lelket ennyi viszontagság ellenére is?
– A Fránya Zsú, alias dr. Franyó Zsuzsanna színikritikus már régen Don Quijoténak és Sancho Panzának nevezett bennünket. Küzdünk azért, hogy görbe tükörben is bemutathassuk világunkat, kerül, amibe kerül, jómagam 1963, Bús Zoli meg 1988 óta. És tenni fogjuk továbbra is, ahogy egyik hallgatónk írta nekünk: „Tudjuk, addig lesz vidám műsor, amíg maguk meg nem halnak”!
