Id. dr. Korhecz Tamás a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjét kapta a magyar köztársasági elnöktől a magyar nyelvű bírói gyakorlat és a magyar nyelv egyenrangú hivatalos használatának Vajdaságban történő meghonosításáért. Dr. Korhecz harminc évet töltött az igazságszolgáltatásban, a miloševići reszim azonban politikailag megbízhatatlannak minősítette, s egyik napról a másikra az utcára került. Ezt követően ügyvédként dolgozott, amit – mint mondta – sohasem szeretett.
Szerintem egyetlen gyermek álmai között sem szerepel az, hogy bíró szeretne lenni. Önnek mi volt a vágya és hogyan jutott erre a pályára?
– Tornatanár szerettem volna lenni, de édesapám úgy határozott, hogy rangosabb szakmát kell választanom. Ma úgy látom, nem tévedett. Azt mondta, sporttal mindig lehet foglalkozni. Belgrádban jártam egyetemre, majd Újvidéken doktoráltam és a magyar szaknyelv ismerete vezérelt abban, hogy a Szegedi Tudományegyetemen is megszerezzem a kisdoktorátust. Meg akartam felelni annak a kétnyelvűségnek, amiben éltem, éppen ezért állandóan képeztem magam. Az első munkahelyem az adai községi bíróságon volt, majd a szabadkai községi bíróságra kerültem, de az évek folyamán a kerületi bíróságon át a felső bíróságig jutottam. Mondhatnám azt is, végigjártam a szamárlétrát.
Az, hogy nem nevezték ki a szabadkai kerületi bíróság elnökének, komoly törést jelentett pályafutásában.
– Valóban példátlan dolog történt. Korábban a parlament elfogadta a bírósági elnököknek javasoltak névsorát. Személyemről pedig parlamenti vita alakult ki. Páll Sándor támadott azzal, hogy nem lehetek elnök, mert magyar állampolgárságom is van, meg természetesen a szélsőségesek is ellenem fordultak. Miután a miloševići rezsim 1992-ben megbízhatatlannak minősített, kegyvesztett lettem. Harminc évet töltöttem az igazságszolgáltatásban és egyik napról a másikra az utcára kerületem. Ügyvédként dolgoztam nyugdíjaztatásomig, de sohasem szerettem ezt a munkát. Természetesen többször is próbáltam visszatérni a bírói székbe, de sohasem sikerült. Hogy mi volt a vétkem, nem igazán tudom. Gyanítom, az, hogy aktív szerepem volt a történelmi VMDK megszervezésében. Tulajdonképpen a vad nacionalizmus legyőzte a szakmát a szerb parlamentben.
A bírói munkája mellett sok egyéb dologgal is foglalkozott a szakmán belül és kívül is.
– Tagja voltam például a lusztrációs bizottságnak. Az volt a feladatunk, hogy a bűnözőket elítéljük. Zoran Đindić halála után, az államelnöki teendőket végző Nataša Micić javaslatára jött létre ez a bizottság, de teljesen ellehetetlenítették a munkánkat, ezért kollektíven lemondtunk. De persze tanítottam az egyetemen és középiskolában is. Szerettem a tanítást. A fiataloknak előadni, velük dolgozni jó. A Szegedi Tudományegyetem meghívott előadója voltam és ma is tanítok a Fabus egyetemen. Kereskedelmi jogot adok elő.
Három sportágban is élsportoló volt.
– Birkózásban, súlyemelésben és vízilabdában voltam élversenyző, de tenisszel is foglalkoztam. Birkózásban és súlyemelésben országos bajnok voltam és a vízilabdacsapatunk második ligás volt, de nem ebben a kis országban, hanem a nagy Jugoszláviában. Természetesen sportmunkásként is felvállaltam sok mindent. Voltam a Spartacus Sportegyesület elnöke, a Vajdasági Teniszszövetség, az úszószövetség, valamint a súlyemelő-szövetség elnöke is. A súlyemelőklubnak voltam elnöke és alelnöke is. Most semmilyen funkcióm nincsen, de még ma is rendszeresen eljárok a súlyemelők és a birkózók versenyeire. Meg persze az úszásról sem mondtam le. Hetente legalább kétszer úszom és 73 évesen részt veszek Magyarországon a szenior versenyeken feleségemmel együtt. Mi ezt az öreglányok és öregfiúk versenyének hívjuk, akik örök ifjak maradtak.
Könyvet is írt. Most van készülőben második kötete.
– Az első könyvem Talány cím alatt jelent meg, a másodiknak a címe pedig Rejtély lesz. Karácsonyra várható, de nem árulhatom el, hogy miről szól. Az írás nagyon komoly munka. Én úgy tudtam magam körül nyugalmat teremteni, hogy elutaztam Egyiptomba három hónapra. De nem üdültem, hanem dolgoztam. Minden nap tettem a dolgom. Sokan vannak úgy, hogy azt gondolják, milyen jó lenne erről egy könyvet írni, de nincs rá idő. Nos, én napi feladatként tűztem ki magamnak, hogy mit és mennyit kell elvégeznem. Így sikerült összeállítani.
Rendszeresen részt vesz képeivel kiállításokon is.
– Igen, nagyon szeretek festeni. Olajfestékkel dolgozom és a Boros György szervezte tárlatokon láthatók munkáim. Én nem tudok ezekről véleményt mondani. Van itt panoráma- és utcarészlet, napraforgók és más egyéb is.
Szép nagy családja van. A kilenc unoka rajzai itt vannak az ajtókon, falakon. Gyakran találkoznak?
– Mi is öten voltunk testvérek, meg a feleségemék is öten voltak. Nagy családból származunk mindketten. A mi gyermekeink is nagy családot teremtettek. Zsuzsának öt gyermeke van, Tamásnak meg négy. Példamutatónak tartom, hogy az unokák szüleikkel rendszeresen járnak hozzánk vasárnapi ebédekre és azt is, ahogyan ápolják a családi kapcsolatokat, az összetartozást. Mindig is családcentrikus voltam. Szerintem az ember a családból indul és oda is tér vissza. Rendkívül fontosnak tartom a biztos családi hátteret minden ember számára.
Csak keveseknek járó állami kitüntetésben részesült. Hogyan fogadta a hírt, hogy a Magyar Köztársaság elnöke kitüntette?
– Nagy meglepetéssel és nagy-nagy örömmel. Én úgy tartom, hogy nagyon sok ember végzi jól a munkáját, sokan tesznek nagyon fontos dolgokat és csak kevesek teljesítményét veszik észre. A bírói munka egy csöndes foglalkozás. Nagyon jólesik, hogy az elmúlt évtizedek munkáját érdemesnek találták az elismerésre. Egy élet munkája van ebben a díjban. Köszönöm.
