Végre hídavató lesz Adán. December 24-én 12 órakor. A hírnek örülni kellene, hiszen már hónapok óta hitegetnek bennünket, hogy majd csak átadják már a forgalomnak az ígérgetések hídját. Gondolom örül is mindenki, csak éppen arra nem számítottunk, hogy szentestén kell majd ünnepelni. S attól a pillanattól kezdve, hogy a tartományi kormány az ünneplést a magyarság legnagyobb ünnepére tette, immár nem is a hídavatás a legfontosabb, hanem a gesztus, amely nem beárnyékolja ezt a beruházást, hanem egyenesen sérti a magyarságot. Ada lakosságának 76,6 százaléka magyar, a Tisza túloldalán Padén pedig a 66,6 százaléka. A többségük szentestén családi ünnepet ül.
Erre a napra tenni egy hídavatót, felér a közösség semmibevételével. Éppen az a tartományi kormány tesz ilyen durva gesztust, amely minden alkalmat kihasznált arra, hogy a toleranciáról, a békés együttélésről és a multikulturalizmusról beszéljen? Ha ez szándékos, akkor hamisak a toleranciáról szóló terjedelmes sajtónyilatkozatok, ha pedig tudatlanságból ered, akkor viszont az a szomorú, hogy ennyire nem ismeri a magyarság szokásait az a Bojan Pajtić kormányfő, aki Zentán született, ott élt és tudnia kellene, hogy a magyarság legszentebb ünnepe a karácsony. Még akkor is az, ha valaki nem vallásos. A család ilyenkor félretesz mindenféle civakodást, a meghittség és az együttlét ünnepe ez. Ezt semmibe venni, súlyos politikai hiba.
Persze, az is elképzelhető, hogy karácsonyi ajándéknak szánták a hányatott sorsú és nyögvenyelősen készülő híd átadását. Ez nemes szándék, de ez kevés, ismerni kellene annyira a vajdasági lakosság 14 százalékát kitevő magyarságot, hogy szentestén mindenki otthon szeret lenni. A négyhetes adventi készülődés vége a böjti nap. A család meghitt melegében elkölteni az estebédet, gyertyát gyújtani és nézni a karácsonyfa csillogását – együtt. Ez a mi karácsonyunk.
Sokszor vettem már részt pravoszláv karácsonyi ünnepségen Szabadka főterén. Nem zavart, hogy az emberek ezen az ünnepen közösen énekeltek, kólóztak és gallyakat égettek a város főterén, még az sem, hogy lövöldöztek. Ha ez hozzátartozik az ünnepükhöz, ám legyen. Ezen az egy napon miért ne ünnepelhetnének úgy, ahogy azt az ősi szokás diktálja. A katolikusok karácsonya nem harsány, hanem csendes és meghitt.
Felfoghatatlan számomra, hogyan egyezhetett bele Ada magyar polgármestere és két magyar parlamenti képviselője, hogy szentestén fél ötkor tűzijátékkal és forralt bor osztásával ünnepeljék az új hidat. A mi karácsonyunk bensőséges ünneplés. Készül a halászlé vagy a bableves, a mákos guba meg a mézes pálinka, díszítjük a karácsonyfát… Otthon vagyunk. Nem petárdázunk, nincs szükségünk tűzijátékra, sem a közösségi életre. Egymás melegében szeretünk lenni. Hazavárni azokat, akik egyébként nincsenek itthon, és emlékezni azokra, akik már nem lehetnek velünk.
Az adai magyar politikusoknak kellett volna felhívniuk a figyelmet arra, nincs ez így jól, hogy éppen a családi ünnepet rontják el a hídavatóval. Arra persze nem is merek gondolni, az lehet a szándék mögött, hogy egyetlen jóérzésű magyar politikus se legyen ott ezen az ünnepségen. Annyit vártunk már erre a hídra, hogy két napot még igazán halasztható lett volna a felavatása. Vasárnap már önfeledten ünnepelt volna mindenki.
Tavaly, amikor Boris Tadić államelnök részt vett Gomboson az éjféli misén, úgy éreztem, az egész magyarságnak szól az, hogy egy aprócska templomban velünk együtt ünnepelt. Most viszont éppen az a tartományi vezetés veszi semmibe ünnepünket, amelynek ismernie kellene minket. Ez sértés, még akkor is, ha a szándék nemes volt.
(Csak zárójelben jegyzem meg: a hidat Tegnap, ma, holnap névre keresztelték. Nem tudom, ki lehetett az ötletgazda, de a találékonysága magáért beszél.)
Az adai pravoszláv templomot 1925-ben és 1926-ban építették. Vajdasági Gračanicának is nevezik, mert a koszovói kolostorról mintázták és Aranytemplomnak is, mert belső festéséhez Németországból hozták az aranyport. A legenda szerint a templomépítés idején a bácskai elöljárók két fontos beruházást terveztek: vagy egy hidat kell építeni vagy egy pravoszláv templomot – mindkettő mellett fontos érvek szóltak. Nem tudtak dönteni, hát szavazásra került sor: egy magyar szavazatán múlott, hogy a pravoszláv templom épült fel a híd helyett.
