Nosztalgiázás szándéka nélkül megjegyzem: milyen egyszerű is volt a letűnt érában útlevélhez jutni, amikor például a zentaiaknak helyben (nem Nagykikindán) készítették a passzust, mondhatni, gyalogos módszerrel; és könnyedén utazgathattunk, azt pedig nem is igen tudtuk, hogy mi a vízum. A világ azonban halad valamerre, fejlődik és nyilván romlik is, valószínűleg ezért kell növelni a biztonságot útlevélügyben is. A fejlődés a technikában nyilvánul meg (talán gyorsabb a biometrikusnak nevezett okmány ellenőrzése a határon, s megrövidül a várakozás), a romlás pedig többek között a nagyobb mértékű bűnözésben tapasztalható, ezen belül is a rettegett terrorizmusban, kell hát az elővigyázatosság. Persze, a terroristák rendszerint mégis eljutnak úti céljukhoz...
Országunkban alighanem az a nem titkolt remény késztette az államhatalmat új, biztonságosabbnak tűnő – mármint könnyebben ellenőrizhetnek bennünket idegen országok határain – úti okmány kiadására, mert politikusaink bízva bíznak abban, hogy rövidesen a schengeni fehér listára írják a nevünket, amivel megszabadulunk a vízumigényléstől. (Kicsit talán előbbre jutunk, mint ahol, mondjuk, három évtizeddel ezelőtt jártunk.) Egyelőre azonban még várnunk kell erre, azaz járhatjuk a konzulátusokat vízumért. A legfőbb baj ebből ered – derült ki nemrégen – az útlevélcsere ügyében. Merthogy a sürgős munka közepette senki sem gondolt arra, hogy számunkra, az igencsak kiközösítettek számára, hiába érvényes az úti okmány az év végéig, amikor újév előtt akár fél évvel is már nem ütnek (ragasztanak) bele vízumot. Nos, az egyszerű halandó valóban nem tudhatta, hogy a diplomáciai képviseleten nem a szerint a dátum szerint járnak el, amely az útlevélben szerepel, hanem az állam döntését tekintik érvényesnek, vagyis azt, hogy minden régi útlevél lejár december 31-ével, még ha érvényesnek is tűnik. Tudni kellett azonban ezt az illetékes minisztériumnak – hacsak nem olyanok ülnek ott, akik analfabéták a diplomáciában –, és nem kellett volna áltatni alattvalóikat azzal, hogy az év végéig mindenki szabadon járhat-kelhet a világban. Szó sincs tehát arról, hogy a külföldi diplomáciai képviseletek szigorították volna a mércéket. A minisztérium tehát egyszerűen félrevezette a polgárokat. Mondják ezt újabban csúsztatásnak is, mert valóban nem hazudtak, hiszen aki hosszabb távra szóló vízummal vagy éppen nemzeti tartózkodási engedéllyel rendelkezik, az tényleg utazhat. (Egyébként pedig a kellemetlenség arányaiban viszonylag kevés embert érint: megdöbbenésemre olvastam, hogy az országban csupán minden 10. polgár rendelkezik útlevéllel.)
Hogy mire volt jó az igazság elhallgatása, azt nem lehet tudni, csak abban lehetünk biztosak, hogy számos kérdés tisztázatlan a csipes útlevelek körül. Miért jelölték ki például a passzus kiadási határidejének a múlt év végét, amikor a dátum jókora kitolása után is szorít a cipő? Az újságíróknak ugyan feladatuk a hibák föltárása, de hogyhogy nem vették észre a pénzverdében a hibás (hamis?) útlevelek kijöttét? Észrevették, csak éppen valaki sokat veszített volna, ha bezúzzák a könyvecskéket? Lehetséges az, hogy a cirill föliratozás, a francia nyelv elhagyása, a csip kapacitása és egyéb hiányosságok miatt egy-két éven belül az új helyett még újabb passzus jön?
Azt nem kérdezem, ki fizeti meg mindennek az árát, de van egy olyan érzésem, hogy néhány embernek kizárólag egy irányba vezető úti okmányt kellene kiadni.
