Gyakran tombol mostanában tetemes károkat okozó ítéletidő ezen a tájon, de nem is kell mindig ítéletidő ahhoz, hogy nagy csapás sújtsa az embert. Mint például a kispiaci Tóth család esetében, amely hétfőn este 9 óra körül riadt fel arra, hogy ég felettük a tető.
– A feleségem, Éva vette észre, hogy lángol a tető, a hátsó saroktól indult a tűz, és pillanatok alatt leégett az egész. Abban a sarokban volt egy kis limlom, biztosan az gyulladt ki – mutatta a nagy bajt szerdán délelőtt Tóth Szilveszter, a házigazda.
A felesége éppen a helyi közösségben és a gazdaboltban járt, mert a falu vezetősége úgy döntött, hogy segít a bajba jutottaknak. Egyrészt anyagilag, másrészt munkával – ugyanakkor a község segítségét is kérte az ötgyermekes Tóth családnak. Kaptak is, mint azt dr. Bimbó Mihály alpolgármester elmondta, a szociális központtól 15 ezer dináros gyorssegélyt. De a község igyekszik majd más módon is segíteni a kár enyhítésében a sokgyermekes családnak, ígérte.
Albert tizenkét éves, Anna nyolc, Zita hét, Zsolti hat, Zsófi pedig hároméves. A legidősebb lány már férjnél van, de a holmija egy részét még itt tartja, mintegy jelezvén, hogy itt is otthon van.
Ez az otthon nem egy kacsalábon forgó palota, de szerénységében is biztos hajlék – lenne, ha nem kellene attól tartani, hogy a meteorológusok által előrejelzett felhőszakadások beomlasztanák a védelem nélkül maradt mennyezetét. Ezért szorgalmazta Szarapka Ede, a kispiaci helyi közösség elnöke, hogy mielőbb szedjék le a szénné égett horogfákat, a szétdurrogott meg a viszonylag használható állapotban maradt cserepet, és azonnal fedjék le a házat fóliával. Szilveszter sógora faanyagot ígért, ehhez már csak cserepet kell szerezni. Jó volna használt is, csak mielőbb meglegyen.
A ház mögött a földön megégett, vizes ruhanemű kazla, a létrán felmerészkedőre szomorú látvány tárul: üszkös gerendák merednek az ég felé, alattuk feketéllő cseréptörmelék.
A padlást a tűzeset előtt takarították ki – mesélték a gyerekek (s ott, ahol kitakarítottak, nem is lett akkora a kár). Az óvodások éppen az intézményben voltak, az itthon maradók meg a ház körül sertepertéltek, és kíváncsian nézték az idegeneket, akik – azt mondták– segíteni jöttek.
A helyi közösség elnöke megerősítette: tekintettel vannak az öt kisgyerekre, és mindenképpen az a céljuk, hogy a család mielőbb biztonságban legyen.
Amíg a nagy bajról, a lehetséges és remélt segítségről beszélgettünk, befutott Éva is. A törékeny fiatalasszony lepattant a traktor nyergéből: hozta a fóliát.
– Pillanatok alatt belángolt, végigszaladt a tűz az egész tetőn. Talán sikerülhetett volna megállítanom, de Szilvi nem engedett fel – csuklott el Éva hangja, amikor ránézett a felettünk magasodó üszkös gerendákra. – Csak innen lentről, kívülről locsoltam a tetőt a locsolócsővel. Valószínűleg ezért nem durrogtak szét teljesen a cserepek a ház első részén.
Persze örülnek az ígért segítségnek, de hát várni nem lehet rá, mert bármikor esni kezdhet.
Szerdán este sötét fellegek gyülekeztek, egész éjjel esett az eső, folyamatosan csepergett, szitált, szakadt egész délelőtt.
– Most jöttem le a plafonról. Jaj, hát nem mondhatom, hogy a tetőről, mert az nincs – nevette el magát kínjában Éva, amikor végre jelentkezett az érdeklődő telefonhívásra. – Igen, szerencsére sikerült tegnap az eső előtt leszedni, ami megégett, és a fóliát is idejében fölraktuk. Előbb a miénket ragasztgattuk, majd azt tettük föl, amit a helyi közösségtől kaptunk. Közben az áramelosztótól is megérkeztek kikapcsolni az áramot – sorolta egy szuszra az asszony.
Kiderült, hogy a család eddig dohánytermelésből élt, tavaly azonban nem kapták meg a pénzüket.
– Nem fizették ki se a prémiumot, se a támogatást, ezért idén esetleg egy hold dohány lesz, mert semmit sem adtak még a tavalyi évre. Arra kértem a helyi közösség elnökét, hogy ami segélyt kapunk majd, azt fizessék be a villanyra, csak ki ne kapcsolják. Úgy látszik, eredménnyel járt, mert van áramunk. A házat sikerült úgy letakarnunk, hogy nem ázik be, a tűzfalat is védi a fólia, éppen most ellenőriztem, most voltam fönt. A sógorom szólt, hogy megvan a faanyag, de az eső miatt nem tudják elhozni, a cserépről nem szólt még senki. Az a legfontosabb, hogy sikerült még tegnap letakarni a házat, mire kezdett zörögni az ég, addigra fönt volt a fólia, nem ázunk be – mondta Tóth Éva.
A népi bölcsesség szerint kétszer ad, aki gyorsan ad. Hatványozottan érvényes ez most a Tóth család esetében. Szerencsére idejében sikerült ideiglenesen megvédeni a házat, és remélhetőleg a cserép is idejében megérkezik majd. S talán valamikor az a dohánypénz is…
Zsófinak nem volt kedve fényképezkedni
