Számtalanszor mondtam már, hogy az atlétika, majd az úszás a legkedvesebb sportom. A labdarúgás csak gyerekkoromban volt az, azután már, profi módon űzve mint játékos és edző hivatásom volt, vagyis nem kedvtelésem. Innen származik az, hogy ezekben a napokban senki ne szóljon hozzám, amikor futnak, ugranak, vagy éppen dobnak a nők és a férfiak, a világ legjobbjai. Nem adnám egy vak lóért ha valaki meg tudná nekem mondani, hogy hányan nézték, még a legvadabb fociszurkolók közül is, az Európa Liga meccseit csütörtök este, amikor Bolt futotta a 200 méter döntőjét Berlinben!
Ez a mókázó, kosarazó termetű csodabogár a százat, az atlétika klasszikusát, úgy nyerte, mintha Botvinik egy világbajnokságon ellenfeleinek, a nagymestereknek, de mindnek, adott volna egy bástya előnyt! S aztán sakkmattal söpörte volna őket le a tábláról! Ugye ilyesmi nem történt meg, nem történhetett meg a sakkasztal mellett, de megtörtént a futópályán, Berlinben, az ellenfeleinek, a szakemberek, s a nézők megrökönyödésére. És óriási gyönyörére. Olyan számok kerültek a rekordok könyvébe, melyek láttán az atlétikában jártas ember kapkod a levegő után. Ha nem láttam volna nem is nagyon hinném. Azt még most sem tudom elhinni, hogy az utolsó tíz-húsz méteren sétafikált és mégis hozta a földöntúli 9,58 másodpercet.
S „útközben”, az előfutamok egyikében, még egy „futót is áldozott” – akarattal hamarabb rajtolt a megengedettnél, mutatván hogy az ismétlésben ő, ha „két héttel” később indul, akkor is hozza azt a helyezést, ami neki kell! S persze, hogy hozta, hisz egyébként nem beszélhetnénk a fenti eredményről.
Mindezek után jöhetett a 200 méter. A mindenben kételkedők is tudták, hogy győzni fog, de azt mondták nem lesz új világcsúcs, mert... mert ők így mondják! A másik tábor viszont készült az újabb „Boltos éjszakára”, amikor semmi sem lehetetlen, amikor a Marslakó (lásd lejjebb!) jelenése nyomja rá bélyegét mindenre. Ezúttal egy kicsit mintha más lett volna. Kevesebbet mókázott. Mintha összpontosítani akart volna... s aztán faképnél hagyott ismét mindenkit és éppen úgy mint százon 0,11 másodperccel javított saját rekordján! A véget nemérő fényképezés utáni nyilatkozatának a legérdekesebb része a következő volt: „Fáradt vagyok!” Ebből mégis azt kell következtetni, hogy halandó Homo sapiens!?
Maurice Green, háromszoros világbajnok száz méteren mondta talán legérdekesebben és találóbban: „Bolt a Marson fut, a többiek meg maradtak a Földön.” Maradjunk ebben.
