„33 éves férfi vagyok, két kiskorú gyermek édesapja, az édesanyám beteg. Albérletben élünk. Sürgősen eladom a vesémet. Jelentkezzenek!”
Felhívtam a hirdetéshez tartozó telefonszámot. Bevallottam, hogy újságíró vagyok. A kragujevaci férfi előbb szabadkozott, hogy van elég baja, nem akar nyilatkozni, majd eljutottunk addig a beszélgetésben, hogy megnyílt.
– Nincs más választásom. Eddig még csak dolgoztam egy kereskedelmi cégnek, de most munka nélkül maradtam, és én ebből a helyzetből, amibe a családom került, nem látom a kiutat. Sokáig töprengtem, mit tegyek, vállaljam-e, hogy egész életemben rokkant leszek, de nem tehetek mást. Az apám a hadseregnél dolgozott Zágrábban. Mi tulajdonképpen menekültként érkeztünk Kragujevacra. Vettünk egy házat, illetve csak a felét fizettük ki, amikor édesapám megbetegedett. Leukémiás lett, és a betegsége idején a házat is el kellett adnunk, mert kellett a pénz a gyógykezelésére. Az, amit velünk csináltak az orvosok, szinte hihetetlen. Mindenütt csak a pénzt kérték. Nem hálapénzről beszélek, hanem zsaroltak bennünket. Eladtuk a házat, és albérletbe költöztünk. Idestova nyolc hónapja lesz, hogy az édesapám meghalt. Én próbálom eltartani a családot, dolgoztam éjt nappallá téve, de nem megy. Két kislányom van, az egyik 3, a másik meg 5 éves. Az édesanyám súlyos beteg – áradt a panasz a megkeseredett férfiból, aki arra kért, a nevét nem írjam meg.
Amikor arról kezdtem győzögetni, hogy csak kell lennie más megoldásnak is, az nem lehet, hogy saját egészségét károsítsa meg, a következőt válaszolta:
– Én az interneten utánanéztem, hogy ez mivel jár. Azt tudom, hogy van egy felépülési időszak, meg ami számomra hozzáférhető adat volt, abból úgy tűnik, hogy egy vesével is el lehet éldegélni – mondta.
Több hirdetésre is jelentkeztem, és érdeklődtem az ár felől. Leggyakrabban a 15 000- 20 000 euró közötti összeget jelölték meg a hirdetők vételárként. A kragujevaci férfitól azt kérdeztem, ennyi pénzért vajon képes lenne egy életre megcsonkítani magát?
– Nem, ennyi pénzért semmiképpen, mert mi az a 15 000-20 000 euró? Az legfeljebb a tűzoltásra elég. Aki ilyen mélyre került, mint az én családom, annak ez az összeg nem sokat jelent. Ha én végül is eladom a vesémet, legkevesebb 40 000 eurót akarok érte kapni – mondta meglepő határozottsággal.
Próbáltam vele vitatkozni, hogy ha a feketepiacon egy vese ennyit ér, akkor nem biztos, hogy megkapja a célul kitűzött árat, de hajthatatlan volt.
– Nézze, én két hónappal ezelőtt tettem fel ezt a hirdetést a világhálóra. Azóta már többen hívtak. Igaz, senki sem kérdezősködött a családom, az életem felől – ahogyan maga teszi –, csak az ár érdekelt mindenkit. Én azt mondom, hogy a vásárlótól függ az ár. Van, aki ennyi pénzt is tud vagy kénytelen adni, ha szüksége van rá. Én biztosan tudom, hogy külföldön ennek a többszörösét kérik az emberek a veséjükért – mondta.
Megrázott a kisgyermekes édesapa története. Búcsúzáskor ismét próbáltam a lelkére beszélni, keressen más megoldást.
A világhálón található hirdetések egy részéhez mobiltelefonszám is tartozik. Így tudtam beszélni azzal a 47 éves szendrői férfival is, aki szintén úgy döntött, inkább feláldozza az egyik veséjét, minthogy elviselje azt, ami családjára vár, ha sürgősen nem jut pénzhez.
Mint mondta, hatalmas a tartozásuk a bank felé, a házukat jelzálog terheli, más megoldást nem lát. Amikor megkérdeztem, mennyit kér veséjéért, határozottan, egyből válaszolt: 17 000 eurót. Amikor arról kezdtem beszélni, hogy ez azért mégiscsak előzetes vizsgálatokkal jár, műtétre való felkészítéssel, majd pedig néhány hetes lábadozás következik, azt mondta, mindenre rááll.
„Sürgősen eladom egyik vesémet, hogy a gyerekeimnek legalább fedél legyen a fejük felett” – olvasható egy másik hirdetésben, és még ez a mondat is ott áll: „Kérem, jelentkezzenek mielőbb, nagyon fontos!”. Néhány esetben csak elektronikus postacímet adnak meg a hirdetést feladók. Két ilyen címre küldtem érdeklődő levelet. Lapzártáig válasz nem érkezett.
A szerbiai büntető törvénykönyv nem rendelkezik a szervkereskedelemről. Tehát nem törvényellenes árulni a saját szerveinket. A büntető törvénykönyvben 2005 -ig szerepelt a szervkereskedelem, ám a legújabb módosítás szerint csupán a 243. szakasz alá sorolható be, ami a tiltott áru és tárgy eladására, vásárlására és ennek forgalmazására vonatkozik. Ezért pedig vagy pénzbüntetés, vagy pedig két évig terjedő fegyházbüntetés szabható ki. Ha nem tilos a szerveinket árulni, akkor ilyen jellegű hirdetéseket feladni sem.
Szerbiában 3500 vesebeteg van. Számuk évente 500 új beteggel bővül. A halálozási arány 10-20 százalék évente. A dialízisre járó betegek legnagyobb hányada szervátültetésre vár, ugyanis a dialízis csak átmeneti kezelést jelent. Szerbiában a veseátültetésre hozzávetőlegesen 10 évet kell várni. A kimutatások szerint az állami betegbiztosítási kassza egynegyedét fordítják művese kezelésre. Spanyolországban meg Ausztriában a várakozási idő a műtétre 2-5 év, Amerikában 4-5 év.
Nálunk 1971-ben végezték el az első veseátültetést. Azóta összesen 700 ilyen jellegű műtétet hajtottak végre. Míg Európa fejlettebb országaiban a halott donoroktól származó szervek átültetését szorgalmazzák, addig nálunk a veseátültetések 80 százaléka az élő donoroknak, leginkább a hozzátartozóknak, rokonoknak köszönhetően végezhető el. Az agyhalált szenvedettek hozzátatozóinak csupán az egynegyede hajlandó a páciens még használható szerveit felajánlani átültetésre. Ennek egyfelől az az oka, hogy az emberek tájékozatlanok, illetve a történtek miatt sokkban vannak, és nem is tudnak reagálni.
A veseátültetés költségeit az állami betegbiztosító fedezi, de a belgrádi katonai kórház honlapján is megtalálható a veseátültetés ára. Egy műtét 15 000 euróba kerül. Egy új máj ára műtéttel együtt 40 000-50 000 euró, a szívátültetés ára pedig eléri a félmillió eurót.
Nézzük a sajtóban megjelent nemzetközi árakat: egy májműtét Londonban 350 000 euróba kerül, az új veséért műtéttel együtt hozzávetőlegesen 50 000 eurót kell fizetni. Szerbiából a legtöbben Olaszországba mennek szervátültetésre. Az állami betegbiztosító minden évben mintegy 200 millió dinárt költ el külföldi gyógykezelésre, ennek a háromnegyede szervátültetésre fordítódik. Itáliában a veseátültetés ára 126 000 euróba kerül.
A Vajdasági Klinikai Központban áprilisban megkezdődött az Esély az új éltre című kampány, amelynek célja a lakosság felvilágosítása. A Vajdaságban 170-en várnak vesebeültetésre. Tavaly azonban csupán 18 ilyen műtétet hajtottak végre.
Az orvosok tagadják, hogy létezne vesepiac. Azt terveztük, hogy a VKK információs irodájában kérünk tájékoztatást ezzel kapcsolatban, mégpedig a legilletékesebbektől, a transzplantációs csoport orvosaitól. Azonban már a beszélgetés elején kizárták annak lehetőségét, hogy az interjú telefonon készüljön el.
A fenti hirdetésekből azonban az derül ki, hogy mégiscsak létezik valamilyen piac, legalábbis a kínálatnak nyoma van a világhálón. Hogy a kereslet mekkora, arra csak abból következtethetünk, hogy egyik-másik hirdetést hányan nézték meg. „SÜRGŐS! SÜRGŐS! 34 éves, pszichofizikailag egészséges férfi vagyok. Vércsoportom 0+, ami azt jelenti, hogy olyan donor vagyok, aki mindenkinek adhat szervet, legalábbis a vércsoportomat illetően. Nős vagyok, és egészséges életet élek, nem iszom és nem dohányzom. Egyetemi végzettségű vagyok, dolgozom. Jelentkezzenek!” – áll az egyik hirdetésben, amelyet idén július 30-án tettek fel. Ezt a hirdetést eddig összesen 247-en nézték meg.
A nyomor szüli az ilyen végzetes döntéseket, hogy az emberek a saját szerveiket tegyék pénzzé. Egyes források szerint Moldávia keleti részében a férfilakosság egynegyede egy vesével él. A legtöbb veseátültetés Kínában illetve Indiában van. A gyakran aprópénzért megvásárolt szerveket a nyugati felhasználóknak legtöbb esetben tízszeres, hússzoros felárral adják tovább. Az egyik leghíresebb veseüzlet 1999-ben zajlott le az E-Bay aukciósház árverésén. Egy vese elérte a 5,7 millió dolláros árat.
