Gábor Kumasiban a Komfo Anokye Oktató Kórház régi épülete előtt
Vannak olyan riportok, amelyeket nagyon nehéz belezsúfolni a terjedelmi kötöttségekbe – ilyen ez is, amely a ghánai tanulmányúton járt Bacskulin Gáborral készült.
Amikor a Szegeden tanuló horgosi fiatalember elindult az Orvostanhallgató Szervezetek Nemzetközi Szövetsége (IFMSA) által meghirdetett pályázaton nyert afrikai szakmai cseregyakorlatára, azt ígérte, hogy élménybeszámolót fog tartani olvasóink számára.
– Ahogyan terveztük, sikerült megnéznünk útközben az egyiptomi piramisokat, sőt egy illóolaj-kiállításra is elvittek. Megnéztük Kairó belvárosát, majd Akrában aludtunk egy diákszállóban. Másnap hat óra alatt értünk a 250 kilométer távolságra lévő Kumasiba. Ebből is látszik az utak „jó” állapota. Sínek ugyan vannak, de vonat nincs. Kumasiban egy orvosi kollégiumban kaptunk szobát, egy lengyel és két ghánai orvostanhallgató sráccal. A kumasi kórház ezerágyas, két épülete van, a régiben minden van, de kopott, és mindennek a fele rossz, az új üres, ott csak sürgősségi ellátást nyújthatnak. Szegedi csoporttársnőmmel, Zsófival más-más csapatba osztottak be bennünket. Én abba kerültem, amely hasüregi, mell- és pajzsmirigy-műtéteket végez. Abantanga professzor jót derült a nevünkön, számunka meg az övé volt furcsa. Azt mondták, szeretnék, ha a csapat teljes jogú tagja lennék, és úgy is kezeltek, még éjszakára is berendeltek – mesélte Gábor.
Mint kiderült, nemcsak a neve volt furcsa a kollégáinak, hanem a termete is, mivel a ghánaiak alacsonyabb termetűek, a sebészek meg különösen azok, és bizony kényelmetlen is volt asszisztálni a műtőben.
– Sok külföldi hallgató érkezett Európából, hosszasan magyarázgattuk egy szlovén lánnyal, hogyan lehet az, hogy egy országban születtünk, és bár ugyanott élünk mai is, most mégis más-más országban. Hogy Kumasi milyen? Mint egy hatalmas piac. Szerintem Nyugat-Afrika legnagyobb piaca, ahol tízezer árus és vevő mindent kínál és vesz. Nagyon jól szórakoztak a fehér embereken, segítettek, elkísértek, mindig kérték a címünket, telefonszámunkat.
A leggyakoribb tömegközlekedési eszköz arrafelé a tro-tro, kis kombibuszféle, ami mindenkit és mindent szállít: harminc embert a 9 személyes járműben, kosarakkal, asztallal, kecskével…
– Sok ilyen tro-tro van minden állomáson, valamivel olcsóbb, mint a busz. A jegy 8 cedi, kb. 40 dinár. Az árak nagyjából hasonlóak, mint itthon, az emberek lavórt hordanak a fejükön, és azokból mindenfélét lehet venni, zacskós vizet mindig, mindenütt. A cedi váltópénze a pesewa (1 cedi 100 pesewa), 5 pesewáért lehet fél liter vizet venni. Nekünk napi egyszeri étkezés járt, az ottani kaják eleinte nem bántották az embert, de később igen. Mindent olajban sütnek, és mindenhez fufut adnak. Ez a krumplihoz hasonló jamgyökér, amit megfőznek, és masszává püfölnek. Ezt adják a kecskehússal készült földimogyoró-leveshez is. Egy kis büfében minden reggel rántottás kenyeret kínáltak, a kenyeret is olajban sütötték, és mindent kis fekete zacskóba raktak. Esténként étterembe mentünk, az bizony sokba került, a legolcsóbb vacsora is 500-600 dinárból jött ki. Boruk nem volt, de a Star sörük jó, és hozzáférhető.
A vendéghallgatók sokat kirándultak. Hegyet másztak, függőhídról nézték az esőerdőt, jártak Asanti király palotájában és a majomsimogatóban… Úton-útfélen megbámulták őket, házassági ajánlatokkal traktálták. Afrikában ugyanis általános vélemény, hogy aki fehér, az amerikai – és gazdag. Az utcán csapatokba verődő gyerekek mindenkit letámadnak, mindenkibe belecsimpaszkodnak.
– Az egészségügyi ellátás valamilyen szinten létezik, kevés a gyógyszer, a műszerek nem működnek, sok mellműtétet végeznek, de a szövettani vizsgálatot csak utólag végzik el. Az anesztézia nem működik, nincs aneszteziológus, ezért gyógyszerrel altatnak, de gyógyszer sincs. Három ilyen műtétet néztem végig, utána elszaladtam. Sok beteg hal meg a kórházban, de nem a sebészeten, hanem a belgyógyászaton. A kórteremben 40 ember feküdt, mindennapos volt a 9 halott. Ghánában 6 éves az orvosképzés. Az orvosok elegánsan járnak, státusszimbólum a jó mobiltelefon és a Mercedes. Nagy a hangsúly a gyakorlati képzésen, a helyi betegségeken.
Arra a kérdésre, mi volt a legszörnyűbb élménye, Gábor elmondta, hogy Kumasiban sok az égési sérült, állandóan ég valahol a város, hozzák a rengeteg megégett embert, pici gyerekeket. A legkellemesebb pedig az volt, hogy Ghánában mennyire törődnek egymással az emberek, nagyon fontos számukra a család, összetartanak, segítenek mindenkin, mindig vidámak, és örülnek annak, amijük van.
Hogy visszamenne-e? Szívesen. Kumasiban azt tartják az orvosok: külföldön felszereltebbek a kórházak, de itt boldogabbak az emberek. Gábor szerint is.
Dr. Sandra Siaw doktornővel éjszakai ügyeletben
Dr. Evans Agbeno szülész-nőgyógyász rezidens és dr. Edwin Yenli sebész szerint a műtőben nem előny a magasság
