Pedig abban reménykedtem, hogy a vérzivataros idők elmúltával egy olyan egészséges generáció nő fel, amely már nem hordoz megtorlásra késztető testi és lelki sérelmeket, tehát semmiféle oka, indoka nem lehet az agresszivitásra.
Nekem annyira idegen az erőszak mindenféle formája, hogy fogalmam sincs, mi késztethet arra embereket, hogy másnak fájdalmat, sérülést, szenvedést okozzanak.
Megpróbáltam utánaolvasni lexikonokban, szakcikkekben, de akkor sem értem. Megtudtam viszont, hogy az erőszaknak különböző társadalmi csoportok közötti formái (mint pl. a háború vagy terrorizmus) és társadalmon belüli formái és szintjei (mint pl. a bántalmazás, kényszerítés, kínzás, molesztálás, rongálás, szexuális erőszak, testi sértés stb.) vannak.
Meg azt is, hogy az utóbbiak – a társadalmon belüli erőszakos cselekmények – a jogi környezettől függően lehetnek büntethetőek vagy nem büntethetőek. A felvilágosult társadalmakban az erőszakmentesség egy olyan erkölcsi irányultság, amely teljesen elveti a fizikai, és általánosságban mindenféle elnyomást, agressziót, megfélemlítést. A társadalmi, gazdasági, morális válságok viszont felszínre hozzák.
Világszerte civil szervezetek, társadalmi mozgalmak hirdetik az erőszakmentességet, alternatívaként felkínálva az oktatást, felvilágosítást, meggyőzést, erőteljesebb módszerként az állampolgári engedetlenséget.
Az ENSZ1998. november 10-én kinyilvánította, hogy a 21. század és 3. évezred első évtizede szolgálja a „béke kultúrájának és a világ gyermekei erőszakmentességének előmozdítását”. 2007 óta Mahatma Gandhi születésnapja, október 2-aaz erőszakmentesség világnapja.
Egy hét múlva ünnepelhetjük – ünnepelhetnénk – ezt a világnapot. Nyilvánvalóan azért a feltételes mód, mert társadalmunk épp oly messze van az erőszakmentességtől, mint Makó Jeruzsálemtől.
„A kormány sürgősségi rendeletet fogadott el a fasiszta, rasszista, xenofób (idegengyűlölő) szervezetek és jelképek betiltására vonatkozóan, valamint azon vétkes személyek kultusza ellen, akik a béke és az emberiség elleni merénylettel vádolhatók. A rendelet a nemzeti, faji vagy vallási gyűlöletkeltés megelőzésére, illetve elhárítására is kitér, tiltja a diszkriminációt. Fasiszta, rasszista vagy xenofób jellegű szervezet minden olyan három vagy több személyből álló csoport, mely ideiglenesen vagy folyamatosan működik, fasiszta, rasszista vagy xenofób elveket, ideológiákat, valamint etnikai, faji vagy vallási alapú gyűlöletet és erőszakot, bizonyos fajok felsőbbrendűségét, az antiszemitizmust, xenofóbiát, az alkotmányos rend vagy a demokratikus intézmények erőszakos megváltoztatását, a szélsőséges nacionalizmust hirdeti. Hasonló jellegű szervezetek létrehozása 5–15 évig terjedő börtönbüntetéssel jár, valamint bizonyos jogok megvonásával.”
Ez a kormányrendelet Romániában született meg, még évekkel ezelőtt. Magyarországon a családon belüli, az iskolai és a romák elleni erőszak megfékezése került a hatalom homlokterébe. Emlékezzünk csak, nálunk mekkora vihart kavart a tavasszal az új, diszkriminációellenes törvény tervezete.
Most meg az lett a hét témája, hogy Slobodan Homen, a szerb igazságügy-minisztérium államtitkára bejelentette: a minisztérium azt szorgalmazza, hogy az erőszakot hirdető szervezeteket feloszlassák, tevékenységüket betiltsák. Már kezdeményezték is az ügyészséggel együtt a Nemzeti Arcvonal (Nacionalni stroj) működésének betiltását – tette hozzá.
Mindezt megelőzte, hogy harminc belgrádi huligán brutálisan bántalmazta a francia Toulouse labdarúgócsapatának szurkolóit, s a sértettek közül egy fiatalember ennek az írásnak a készültekor sem volt túl az életveszélyen. Megelőzte, hogy szintén Belgrádban megtámadtak egy ausztrál turistát, akit kisebb sérülésekkel szállítottak kórházba a mentősök.
Megelőzte, hogy a fővárosban lemondták a melegfelvonulást, mert a hatóságok nem tudták szavatolni a részvevők biztonságát. Erőszakosságukról hírhedt futballszurkolói klubok, jobboldali szervezetek, a szerb ortodox egyház, polgári csoportok, egyes parlamenti pártok ifjúsági szervezetei tiltakoztak a melegparádé ellen, bejelentve, hogy ellentüntetésekkel zavarják meg a rendezvényt. A melegek nem vonultak fel, az ellentábor viszont ennek ellenére sem nyughatott, a rendőrség vasárnap őrizetbe is vett 37 embert, akik a tilalom ellenére, egy ultranacionalista mozgalom felhívására, ellentüntetésre készültek.
Ez az írás most nem azt taglalja, hogy joguk van-e a melegeknek felvonulni a fővárosban, ülhetnek-e francia szurkolók egy belgrádi sörözőben, sétálhatnak-e ausztrál turisták a Kalemegdanon, hanem arra szeretne rámutatni, amit Belgrád polgármestere mondott a támadásokat követően:
– Az a legfontosabb, hogy a rendőrség és az államügyészség addig harcoljon az ilyen esetek ellen, amíg Belgrádban a hazai és a külföldi polgárok biztonságban nem érzik magukat.
Szerintem az a legfontosabb, hogy Szerbia minden településén biztonságban érezze magát mindenki.
Biztató, hogy immár minden szerb illetékes állami szerv az összefogásban véli felfedezni az erőszak elleni „széleskörű fellépés sikerességét és fontosságát”. Biztató, hogy a huligánokra le akarnak sújtani a törvény szigorával. Immár olyan hírek is napvilágot láttak, hogy a szervezett szurkolócsoportok ugyancsak a betiltásra váró szervezetek közé kerülnek – a klerikális fasiszta Obraz, valamint a neonáci 1389 Mozgalom mellett ezeknek a feloszlatását szintén kérni fogja az ügyészség és az igazságügy-minisztérium az alkotmánybíróságtól.
Minden nagy világvallás hirdeti az erőszakmentesség elveit. Erről tanúskodik a kereszténységben a „Ha megdobnak kővel, dobd vissza kenyérrel!” jézusi kijelentés, a hinduizmusban az ahimsza (nem ártás), a buddhizmusban a metta (feltétel nélküli szeretet), a taoizmusban a wu-wei (a közösség érdekeinek legmesszemenőbb figyelembe vétele).
Az erőszakmentesség azonban nem lehet csak vallási téma, és ne csak civil szervezetek tűzzék a zászlajukra, hanem legyen össztársadalmi feladat, közügy – hatékony és tevékeny állami támogatással. És ne csak a fővárosban, hanem országszerte.
