Azt hittem, szép öregasszony lesz. Egyszer. Csendes feketében jár majd, és észrevétlenül tesz-vesz anyánk. Mert az öregek talpig feketében szépek. Nem így történt. Bár rásötétedtek a ruhák, és nagypénteken mindig fekete kendőt kötött, anyánk nem lett öregasszony, anyánk maradt.
Amikor várt bennünket vagy jövetelünkben reménykedett, olyankor hajnalban tésztát gyúrt, mákos vagy meggyes kalácsot sütött. Napközben a kertjét művelte, jószágot etetett, kapált vagy piacra járt, és minden este imádkozott. Másokért. Volt kiért. A belső szobában máriakék Mária-szobor állt. Szilém, Kállai Mári vette és küldte be lányának Lórenc Pistával Nagybecskerekre. Földig érő, sötét szoknyában áll emlékezetemben szilém. Szép öregasszony lett volna, ha megéri.
Hiányoznak az öregek közülünk. A városban nem látok kontyba fogott ősz hajat, megbékélt fehér ingen fekete ruhát. Nem látok szép öregeket. Őket is megtéveszti az emberszabás végtelennek tűnő festett lehetősége. Az élemedett korúak felvarrják az arcukat, a szájukat, a mellüket, a seggüket. Feltupírozzák lankadt húsukat. Az öröklét reményében felvarrják magukat. Szolárium, fitnesz, wellness, zsírleszívás és ránctalanítás. A fogyasztói világ az ember testére épül, abból él és hirdeti: Újjávarázsoljuk a testét! Olcsón, törlesztésre szebb sorsot kínálunk! Gyúrja ki magát az öröklétnek! Újraszabjuk! Maradjon feszes! És üres.
A lélek ernyedt marad, azt nem lehet felvarrni. Festett Erósz és rejtett félelem az elmúlástól. Pedig szépek az öregek, ha békességben megöregszenek.
