Mi, magyarok, nagyon jól tudjuk azt, hogy mi a Nagy Orosz Barátság. Tudjuk, mert annak idején olyan kapcsolataink voltak az anyaországgal, amilyen kapcsolatokat azóta sem élvezünk. Persze, akkor mi voltunk a Nyugat. Ők pedig a Kelet. És nekünk volt útlevelünk, autónk és pénzünk. Nekik pedig voltak az oroszok. És akkor alig vártak minket, most pedig...
De hagyjuk azokat a szép múlt időket. Van odaát is, és ideát is egy újabb valóság. Ott megszabadultak az oroszoktól, és élik az EU-s világot (rabságot?), mi viszont ideát azt lessük, hogy mikor lesz megint olyan útlevelünk, amely lehetővé teszi, hogy a legalapvetőbb emberi jogunkkal élhessünk, azzal, hogy szabadon mozoghassunk e földkerekségen?
És nagy örömmel várjuk Medvegyevet. És megjött. Nagy pompával üdvözöltük a
Nagy Orosz Testvért.
Annak az országnak az elnökét, amely még nem is olyan régen (ha ide leírnám azokat a szavakat, amelyekre most gondoltam, biztosan kihúzná a szerkesztőm), tehát nem is olyan régen aprópénzért megvette Szerbia kőolajiparát. Itt zárójelben jegyezném csupán meg, hogy e aprócska tárgy, amit az oroszok olcsón megkaptak, véletlenül éppen Vajdaságban van, egy olyan területen, amely sok évvel ezelőtt is folyamatosan, és ki tudja még meddig, szintén folyamatosan, a puszta kizsákmányolás tárgya volt és lesz ezen ország urai részéről.
De térjünk vissza a Nagy Orosz Látogatásához.
Olvastam nemrég, hogy ezt az embert, aki mégiscsak egy ember, még ha államfő is, tehát ezt az embert ide egy hadseregnyi testőrség, rendőrség, csendőrség és egyéb őrség kíséri. Ezen rettentő elcsodálkoztam, mert egyáltalán nem tudtam megérteni, hogy ez az újkori orosz cár mitől fél a Balkán ezen országában. Ha emlékezetem nem csal, itt még orosz államfőt, kormányfőt és egyéb főt nem puffantottak le.
És megérkezett Medvegyev. Nagy pompával. A többmilliós város nagy örömére, ugyanis ezen a napon mindenki elkéshetett munkahelyéről, az iskolából, mert arra hivatkozhattak, hogy útlezárások voltak mindenütt, ahol a Nagy Testvér végigment.
És ha már utcákról esett szó, azt is olvastam nemrég, hogy az oroszok magas szinten tiltakoztak az ellen, hogy Belgrádban sok olyan utcanevet megváltoztattak, amelyek ismert orosz emberekről voltak elnevezve. Persze nem Tolsztojról, Dosztojevszkijről és egyéb nagy alkotókról, hanem különböző orosz hősökről, katonákról és politikusokról. Kérik, hogy ezeket az utcaneveket állítsák vissza!
Kérik?! Követelik!
Mert Ők követelhetnek. Ők ugyanis a Nagy Testvér, mely minden bajban segít a picike testvéren. És ezt sajnos nemcsak a radikálisok és szocialisták próbálják velünk elhitetni, hanem elhiszik maguk a jelenlegi demokrata vezetőink is.
A mostani magas rangú látogatásnak csak akkor látnám értelmét, ha néhány komoly kérdést letisztáznának a két ország vezetői. Többek között azt, hogy Szerbiából a háborús és egyéb bűnözők miért éppen Moszkvába bújnak meg?
(Egy pillanatra megfordult a fejemben, hogy a fene nagy biztonság talán nem is Medvegyev miatt van, hanem egy-két személy miatt, akit, akiket Moszkvából magukkal hoztak? Ugyanis bizonyos ígéretek hangzottak el bizonyos személyek letartóztatására az év végéig. December harmincegyedike pedig rohamosan közeleg...)
A másik kérdés, hogy ha fennakadás lesz a téli hónapokban az orosz gázellátással, miért Magyarországnak kell majd Szerbián segítenie?
A két állam vezetője először négyszemközt megbeszéltek valamit, valószínűleg azt, hogy mi lesz az, amit az elkövetkező hónapokban eladnak az oroszoknak. A húsztagú küldöttség túlnyomó többségét ugyanis Oroszország legnagyobb cégeinek vezetői alkották.
Attól tartok, hogy az, ami még ebben az országban eladható, ezen cégek tulajdona lesz. És attól tartok, hogy arról az ezer eurós ingyenrészvényről, amely a kőolajipar eladása után mindössze harminc euróra zsugorodott, e látogatás után már teljesen lemondhatunk. És azt sem tartom kizártnak, hogy még majd nekünk kell fizetnünk. Fejenként ezer eurót.
