Mitől ez az elmérgesedett vakcinavita, honnan a nagy hullámverés? – tolakodik a kérdés, hisz mindössze egy veszélyes vírus elleni prevencióról van szó, közérdek (lenne) hát, hogy mindenki felvegye a védőoltást, ne kelljen rettegnie a fertőzéstől. Annál inkább, mert a szezonális influenza ellenit úgymond menetrendszerűen veszi (veheti) fel, aki csak akarja.
Nos, épp ez a – szezonális és új vírus közti – párhuzam képezi az egyik alapvető bökkenőt. Amíg ugyanis a „standard” influenza számlájára világviszonylatban átlagban évi 250-500 ezer áldozatot írnak, addig a rettegett H1N1 fél év alatt alig 4525 – erős fenntartásokkal kezelhető – halálesetet okozott. Ha ezt – egyesek horror forgatókönyv-jövendölésével arányosan – akár azonnal tízzel szorozzuk is be, a szezonális influenzánál továbbra is 5-10-szer alacsonyabb halálozási arányt kapunk. Nem logikus hát, hogy az Egészségügyi Világszervezet (WHO) a H1N1-et sebtében világjárvány fokozatúra emelte, holott saját idevágó szabályzata jelentős halálozással járó esetre látja elő a pandémia (a legmagasabb 6-os fokú riasztás) kihirdetését. A WHO egyszerűen egy tollvonással „lejjebb állította a lécet”. Hogy miért? Alább remélhetően kiderül. (Ad notam: ugyanez a WHO 2004-ben – az azóta szerencsére feledésbe merült H5N1 kapcsán – arra figyelmeztetett, hogy madárinfluenza-pandémiára kell felkészülni.)
Ez az önkényes határérték-csökkentés nagyon arra a 2004-es esetre emlékeztet, amikor az amerikai szív- és tüdőgondozó intézet azt javasolta, 130 mg/dl–ről 100 mg/dl–re szállítsák le a „rossz koleszterin” (LDL) szintjének küszöbét. Az új irányelv becslések szerint mintegy 7 millióval növelte volna a vérzsírszint-csökkentőkkel kezelendő új (egészséges) páciensek számát, ami dollármilliós hasznot hozott volna az adott gyógyszerek gyártóinak. A küszöbcsökkentésre csak azért nem került sor, mert időközben kiderült, hogy az új irányelveket javasló kilenc szakértőből nyolc tagadhatatlan üzleti kapcsolatban állt a koleszterin-csökkentő gyógyszerek gyártójának valamelyikével. Jut eszembe, mellékesen; roppant „izgalmas” lenne arról készíteni elemzést, hogy a jelenlegi határértékeket (vércukor, zsír, meszesedés stb.) milyen mércék alapján határozták meg... hogyan történik korrekciójuk, mikor és miért volt ilyenre legutóbb „szükség”.
Mert az is tény például, hogy a gyógyszerekről készített – vezető szaklapokban publikált – klinikai elemzések 70 százalékát maguk a gyógyszergyártók pénzelik, az ő rendelésükre készülnek, így az azokat felíró orvosok és a fogyasztók egyaránt olyan „tudományos elemzéseket” kapnak kézhez, melyeket a gyártó szponzorált. Persze ezt nem kötik az orrunkra, így eszünkbe sem jut azokat kétségbe vonni. Nem meglepő hát, hogy a szponzorált és a független elemzések összevetésének tanulsága szerint a gyártó által pénzelt teszteken vizsgált gyógyszereknek négyszer nagyobb esélye van jó osztályzatot kapnia (és piacra jutnia), mint azoknak, melyet nem kísér PR-támogatás.
Apropó PR! Nem furcsa-e, hogy a gyógyszeripari cégekben foglalkoztatottak 60 százaléka marketinggel foglalkozik?! Véletlenül? Hm. A gyógyszerbiznisz változatlanul a legjövedelmezőbb ágazat. A globális szinten jegyzett átlagos évi 12 százalékos növekedéssel minden ágazatot messze leköröz. Jövőre a forgalma elérheti a 825 milliárd dollárt. Csak a fegyverkereskedelem előzi még meg. Egyelőre...
Mert minden bizonnyal trend marad, a jelenleg nyilvántartott betegségek (kb. 30 ezer) száma ugyanis folyamatosan növekszik. Számos új kór üti fel a fejét, a „kórokozó” és mozgatórugó pedig rendszerint maga a gyógyszeripar. Az a gyógyszeripar, mely – mint minden ágazat minden részvénytársasága – egyetlen szentíráshoz tartja magát, a profithoz. Érdeke hát a betegség – különösen pedig az abban szenvedők számának (lehetőleg tekintélyes) növekedése.
Az új kórokat illetően a legnagyobb felhozatal a pszichiátria területéről jegyezhető. Érthető, hisz az objektív ellenőrző módszerek itt vethetők be a legnehezebben. Lehet, egyesek emlékeznek még a Sissi-szindrómára, amely először 1998-ban a SmithKline Beecham (jelenleg GlaxoSmithKline, amely a Németországban éppen vihart keltő Pandemrix nevű oltóanyagot gyártja) gyógyszeróriás reklámjában ütötte fel a fejét. Ennek állítása szerint a szindrómában több millióan szenvednek, de valamennyien jellemzően titkolják bajukat, csak színlelik az aktivitást, a pozitív életszemléletet, holott valójában depressziósak, és gyógyszeres kezelésre van szükségük. A kórt a Sissinek becézett Erzsébet császárnéról és magyar királynéról nevezték el, aki állítólag hasonló tüneteket produkált. Öt év telt el, mire a kutatók végre kimutatták, hogy a „betegség” létezését egyetlen tudományos tény sem igazolja, csupán a SmithKline „fejlesztése volt”.
Az esetek túlnyomó többségében nehéz, csaknem lehetetlen tetten érni, miként és milyen mélyen „nyúl bele” a marketing az életünkbe, hogyan manipulál bennünket, befolyásolja a – józannak hitt – gondolkodásunkat. A betegség, legyen H1N1, vagy bármi más – tudomásul vesszük, vagy sem – ipari termékké vált. A betegségkereskedők pedig – miként hajdanában a vándorkuruzslók – lázasan nyomoznak az új betegségek és az új páciensek után. Folyományaként az egészség elérhetetlen állapot. Kóros elváltozás, amit kezelni kell. Avagy a bohózatbeli dr. Knock szállóigéjével: „Minden egészséges ember beteg, csak még nem tud róla.”
