Az ellenzéki képviselők nagy hányada történelminek nevezte a tisztelt ház ülését, mondván ez lesz az a dátum, amely majd úgy kerül be a történelembe, mint az ország széthullásának dátuma. Vajdaság ugyanis szecesszióra készül. Csak az ostobák nem látják, hogy mi folyik ebben az országban, mondták nagy vehemenciával. Napokig tartott a vádaskodás, a vajdasági emberek gyanúsítgatása, sértegetése és állítólagos sötét szándékaik leleplezése, és mindeközben az ellenséges hangulat továbbhizlalása.
A regionalizmus és a központosított konzervatív államvezetés vívott csatát. Ám ebben a küzdelemben kollaterális áldozatként lakolt mindenki, aki vajdasági. Nemcsak a kisebbségek, hanem még a szerbek is. Mert mint egyik felszólalásban elhangzott, a statútum elfogadása után a szerbek Vajdaságban nem államalkotó nemzet lesznek, hanem ugyanúgy, mint bármely kisebbség, nemzeti közösségként szerepelnek. Márpedig a világon nincs olyan ország, ahol az államalkotó nemzet ebbe beleegyezne. Éppen ezért a statútumot és a hatásköri törvényt a rossz szerbek akarhatják. Aki patrióta, az nem adhatja voksát erre a két dokumentumra.
Hiába bizonyították be sorozatosan a statútumot támogató pártok képviselői, illetve a miniszterek, hogy a nagyhangú és folyamatosan szót kérő ellenzékiek valótlanságokat beszélnek. Az észérvek a vehemenciához úgy aránylottak, mint a fuvallat a tornádóhoz.
Elképesztően emlékeztetett ez a hangulat a háborús évekre. Akkor sem az volt a fontos, hogy mi az igazság, hanem az, hogy ki a hangosabb és ki a nagyobb hazafi. A hazafiság aládúcolására pedig minden eszköz engedélyezett volt. Most is ez történt.
Vajdaságnak évtizedek óta mentegetőznie kell. Mostanra eljutottunk oda, hogy nemcsak a kisebbségeket gyanúsítja a honatyák egy része szecesszionizmussal, hanem a szerbeket is. A vajdasági stigma már elég ok arra, hogy valaki gyanús legyen. Az elmúlt napokban lázítás és gyűlöletkeltés folyt a parlamentben. Fenyegetőzött egyik-másik képviselő, hogy nem csak a vajdasági ember, de egész Szerbia lakosságának jövője kerül veszélybe azzal, hogy a tartomány egykor volt autonómiájának egy részét visszakapja.
Eszembe jutottak a 21 évvel ezelőtti események, a joghurtforradalom, amikor több tíz autóbusszal szállították az embereket Koszovóról, Belgrádból, Palánkáról meg Versecről Újvidékre, hogy megdöntsék a hatalmat. A vállalatoknak kiadták az utasítást, hogy munkásaikat tereljék az utcára és az iskolásokat is kihajtották. Az újvidéki tejgyárból pedig hozták az éhes tüntetőknek a joghurtot, meg valahonnan péksütemény is került. Szerbia egységéért küzdöttek ekkor az idegenből érkezettek. Nem a vajdaságiak lázadtak fel és akarták megbuktatni a vezetőséget, hanem importtüntetők randalíroztak a tartományi székváros központjában.
Miért is tiltakozott volna a vajdasági ember, hiszen Szlovénia után Jugoszlávia legfejlettebb része Vajdaság volt. 1974-től az 1988-as joghurtforradalomig Vajdaságban mintegy 250 gyár épült. Hat hidat építettek a Dunán, és 90 000 munkahelyet teremtettek. Az egy főre eső nemzeti jövedelem 3500 dollár volt. Nem volt oka senkinek sem tiltakozni és követelni a tartomány jogfosztását. Milošević hataloméhsége generálta Vajdaság bekebelezését, ami a történészek megítélése szerint az ország felbomlásának és a véres délszláv háborúk kitörésének gyújtózsinórja volt. A tartományi vezetés a joghurtforradalom idején lemondott. Sokan gyávának tartják őket. A visszaemlékezésekből tudjuk, hogy azt kellett mérlegre tenniük, szembeszállnak-e Milosevićtyel és akkor esetleg véres összecsapások lesznek, vagy lemondanak. Ez utóbbit tették, mert addigra már kiderült, hogy Miloševićet hódító szándékától nem lehet eltéríteni, hiszen 100 ezren álltak készenlétben, hogy ha a joghurttal dobálózó tömeg esetleg kifáradna, leválthassák őket.
Most a parlamentben azt láthattuk, hogy ismét minden eszközt bevetettek azok, akik meg kívánták akadályozni a tartomány egykor volt jogai egy részének visszaszármaztatását. Amikor a szó már nem volt elég, a hamisított levéltől a cipődobálásig minden előfordult.
Micsoda távolságra van a vajdasági lélek ezektől a dolgoktól? Való igaz, mintha mi itt Vajdaságban egy másik országban élnénk, s még ha nem is akarunk elszakadni és ha nem is lesz Vajdaság állam az államban, mások vagyunk.
