2024. július 17., szerda

Fuvallat és tornádó

(Beta fotó)A vajdaságiak úgy, ahogy vannak megbízhatatlanok, gyanúsak, sőt az állam ellenségei, akik alattomos módon az ország szétdarabolását tervezik. Ez az általános megállapítás vonható le a tartományi statútum és hatásköri törvény kapcsán elhangzott többnapos parlamenti vitából. Nem kizárólag vádaskodás és sértegetés történt a tisztelt házban, mégis a meghatározó hangulat, a legkeményebben és legmarkánsabban megfogalmazott üzenet ez volt.

Az ellenzéki képviselők nagy hányada történelminek nevezte a tisztelt ház ülését, mondván ez lesz az a dátum, amely majd úgy kerül be a történelembe, mint az ország széthullásának dátuma. Vajdaság ugyanis szecesszióra készül. Csak az ostobák nem látják, hogy mi folyik ebben az országban, mondták nagy vehemenciával. Napokig tartott a vádaskodás, a vajdasági emberek gyanúsítgatása, sértegetése és állítólagos sötét szándékaik leleplezése, és mindeközben az ellenséges hangulat továbbhizlalása.

A regionalizmus és a központosított konzervatív államvezetés vívott csatát. Ám ebben a küzdelemben kollaterális áldozatként lakolt mindenki, aki vajdasági. Nemcsak a kisebbségek, hanem még a szerbek is. Mert mint egyik felszólalásban elhangzott, a statútum elfogadása után a szerbek Vajdaságban nem államalkotó nemzet lesznek, hanem ugyanúgy, mint bármely kisebbség, nemzeti közösségként szerepelnek. Márpedig a világon nincs olyan ország, ahol az államalkotó nemzet ebbe beleegyezne. Éppen ezért a statútumot és a hatásköri törvényt a rossz szerbek akarhatják. Aki patrióta, az nem adhatja voksát erre a két dokumentumra.

Hiába bizonyították be sorozatosan a statútumot támogató pártok képviselői, illetve a miniszterek, hogy a nagyhangú és folyamatosan szót kérő ellenzékiek valótlanságokat beszélnek. Az észérvek a vehemenciához úgy aránylottak, mint a fuvallat a tornádóhoz.

Elképesztően emlékeztetett ez a hangulat a háborús évekre. Akkor sem az volt a fontos, hogy mi az igazság, hanem az, hogy ki a hangosabb és ki a nagyobb hazafi. A hazafiság aládúcolására pedig minden eszköz engedélyezett volt. Most is ez történt.

Vajdaságnak évtizedek óta mentegetőznie kell. Mostanra eljutottunk oda, hogy nemcsak a kisebbségeket gyanúsítja a honatyák egy része szecesszionizmussal, hanem a szerbeket is. A vajdasági stigma már elég ok arra, hogy valaki gyanús legyen. Az elmúlt napokban lázítás és gyűlöletkeltés folyt a parlamentben. Fenyegetőzött egyik-másik képviselő, hogy nem csak a vajdasági ember, de egész Szerbia lakosságának jövője kerül veszélybe azzal, hogy a tartomány egykor volt autonómiájának egy részét visszakapja.

Eszembe jutottak a 21 évvel ezelőtti események, a joghurtforradalom, amikor több tíz autóbusszal szállították az embereket Koszovóról, Belgrádból, Palánkáról meg Versecről Újvidékre, hogy megdöntsék a hatalmat. A vállalatoknak kiadták az utasítást, hogy munkásaikat tereljék az utcára és az iskolásokat is kihajtották. Az újvidéki tejgyárból pedig hozták az éhes tüntetőknek a joghurtot, meg valahonnan péksütemény is került. Szerbia egységéért küzdöttek ekkor az idegenből érkezettek. Nem a vajdaságiak lázadtak fel és akarták megbuktatni a vezetőséget, hanem importtüntetők randalíroztak a tartományi székváros központjában.

Miért is tiltakozott volna a vajdasági ember, hiszen Szlovénia után Jugoszlávia legfejlettebb része Vajdaság volt. 1974-től az 1988-as joghurtforradalomig Vajdaságban mintegy 250 gyár épült. Hat hidat építettek a Dunán, és 90 000 munkahelyet teremtettek. Az egy főre eső nemzeti jövedelem 3500 dollár volt. Nem volt oka senkinek sem tiltakozni és követelni a tartomány jogfosztását. Milošević hataloméhsége generálta Vajdaság bekebelezését, ami a történészek megítélése szerint az ország felbomlásának és a véres délszláv háborúk kitörésének gyújtózsinórja volt. A tartományi vezetés a joghurtforradalom idején lemondott. Sokan gyávának tartják őket. A visszaemlékezésekből tudjuk, hogy azt kellett mérlegre tenniük, szembeszállnak-e Milosevićtyel és akkor esetleg véres összecsapások lesznek, vagy lemondanak. Ez utóbbit tették, mert addigra már kiderült, hogy Miloševićet hódító szándékától nem lehet eltéríteni, hiszen 100 ezren álltak készenlétben, hogy ha a joghurttal dobálózó tömeg esetleg kifáradna, leválthassák őket.

Most a parlamentben azt láthattuk, hogy ismét minden eszközt bevetettek azok, akik meg kívánták akadályozni a tartomány egykor volt jogai egy részének visszaszármaztatását. Amikor a szó már nem volt elég, a hamisított levéltől a cipődobálásig minden előfordult.

Micsoda távolságra van a vajdasági lélek ezektől a dolgoktól? Való igaz, mintha mi itt Vajdaságban egy másik országban élnénk, s még ha nem is akarunk elszakadni és ha nem is lesz Vajdaság állam az államban, mások vagyunk.