Szerbia idei első tíz havi külkereskedelmi mérleghiánya 4,21 milliárd euró. A külkereskedelmi forgalom 14 milliárd euró volt. A kivitelből 4,9 milliárd euró folyt be, a behozatalra pedig 9,1 milliárd eurót költött az ország.
Persze, ezekre a mutatókra lehet azt mondani, hogy a gazdasági válság idején nem mutatnak valós képet, de annyi mindenképpen látszik, hogy nem egy résnyi különbség van az export- és az importtételek között. A kereskedelmi megállapodás hatályba lépése nagyon nagy dolog. Biztosan jótékony hatással lesz Szerbia gazdaságára, csak az a kérdés, hogy mikor?
Csaknem kerek egy éve, hogy ezt a megállapodást az ország egyoldalúan alkalmazza, tehát olyan szempontból nem ér minket meglepetés, hogy hogyan reagál az uniós piac a szerbiai fogyasztók elérhetőségére.
A megállapodás uniós részről történő feloldása nem azt jelenti, hogy holnaptól már eljő a Kánaán, és a jobbnál jobb szerbiai termékektől roskadozhatnak majd az európai üzletek polcai. Vannak termékek, amelyeknek az európai országokban történő értékesítése évek óta lehetséges, mégsem tudjuk teljesíteni a lehetőségként meghatározott kvótákat.
Ha elnagyoltan akarnánk fogalmazni, azt is mondhatnánk, hogy minőségi bort például örök idők óta szállíthatunk ki az EU területére. A nagy Jugoszlávia több mint félmillió hektolitert értékesíthetett volna. A Szerbiával kötött kereskedelmi megállapodásban pedig 63 000 hektoliter kiszállítására van lehetőség. Az a baj, hogy ennyi minőségi borunk nincs. Igaz, hogy az utóbbi időben valamelyest odafigyel a mezőgazdasági minisztérium a szőlészetre, s csak a 2008/2009-es évben 1600 hektárral gyarapodott a szőlővel beültetett terület, de ez az eredmény még mindig kevés. Azt is mondhatnánk, máris el vagyunk késve a szőlőtelepítéssel.
Ugyanez vonatkozik a húsexportra is. Borjúhús kiszállítására is van lehetőségünk csaknem 10 éve. Most éppen évi 8700 tonnát szállíthatnánk ki vámmentesen, persze, ha lenne. Kereslet van, hiszen a világon 136 millió tonna borjúhúst állítanak elő, és ebből 134 millió tonna az előállító országokban talál vevőre. A vámmentesen kiszállítható borjúhús értéke 30 millió euró. Mivel Szerbia nem tudta teljesíteni a korábbi kereskedelmi liberalizáció során megállapított kvótát, a 9950 tonnát – az EU minden évben felülvizsgálja a kvótákat –, ezért csökkentették a kiszállítható mennyiséget. Azonban még így is csupán 2000 tonna minőséges borjúhús kerül Szerbiából évente az európai piacra.
Egyedül a korábban meghatározott 180 000 tonna vámmentes cukorkivitelt teljesítettük eddig. Pedig jogunk lenne e korábbi kereskedelmi megállapodás értelmében 15 tonna pisztrángot és 60 tonna pontyot is kiszállítani, persze, ha lenne. A Szerbiai Gazdasági Kamara adatai szerint tavaly 90 millió dollár értékben importáltunk halat és halkészítményeket Argentínából, Thaiföldről, Norvégiából meg Vietnamból.
Az országnak évente 60 millió dollár bevétele van a külföldön értékesített málnából. Csakhogy málnából is el lehetne adni annyit, amennyi csak van, s lehetne ennél sokkal többet is keresni rajta. Most a málna nagy része fagyasztott, feldolgozatlan formában kerül az EU piacára, ha feldolgozva jutna ki, sokkal nagyobb lenne rajta a haszon, s ugyanígy van ez a híres szerbiai szilvával is. A szerbiai gyümölcsfák fele szilvafa, mégis szimbolikusnak tekinthető a szilvaexport. S ugyanilyen nagy lehetőség van a meggy exportjában is, csak fel kellene dolgozni, s nem is akárhogyan, hanem európai körülmények között, európai minőségben.
A felsorolt lehetőségekkel 2000 óta élhet az ország. Ez idő alatt kellett volna felkészülni, vagy legalább megpróbálni teljes mértékben kihasználni az exportlehetőséget. Ennek előfeltétele azonban a mezőgazdaság korszerűsítése, fejlesztése, a célirányos támogatások folyósítása. Ezek hiányában hiába van lehetőség több ezer tonna borjúhús kiszállítására, ha nincs vágóállat.
Elindult az ország a felkészülés útján, a törvények és szabályok egész sora megvan, ám ahhoz, hogy országos szinten konkurens árut állíthassunk elő, akkora mennyiségben, amelyet képes felvenni a 25 uniós ország félmilliárd fogyasztója, modernizálni kell a termelést. Várhatóan a kereskedelmi megállapodás egyik hozadéka lesz, hogy a külföldi tőke számára is vonzóvá válik az olcsó munkaerővel rendelkező ország. Ki tudja, lehet, hogy éppen velük érkezik a korszerű technológia meg a pénz? Ha a szomszédos országok tapasztalataiból indulunk ki: nem feltétlenül.
A kereskedelmi megállapodás jótékony hatását elsősorban az elérhető és lehívható európai uniós pénzek jelentik majd, amelyekből fejleszthető és felkészíthető, konkurenssé tehető a szerbiai gazdaság.
De mennyi mindent meg lehetett volna tenni eddig is! S akkor most nem azt éreznénk, hogy az öröm a kereskedelmi megállapodás feloldása okán gyermeteg, s legfeljebb politikai haszna van, gazdasági pedig várhatóan lesz, csak nem most azonnal.
